A TV2 pert vesztett - Vágó nem fizet egy fillért sem

TV2 Vágó István pénz per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába akart 3 millió forintot legombolni egykori csatornája Vágó Istvánról, a bíróság kimondta: a kvízmester nem sértette meg a TV2 jó hírnevét.

Boldog mosollyal mutatja Vágó István a győzelem jelét, miután a Fővárosi Törvényszék tegnap elsőfokú ítéletében lesöpörte a TV2 keresetét, és azt minden elemében megalapozatlannak találta.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Mint ismert, a csatorna 3 millió forintot követelt Vágótól, mert a kvízmester tavaly májusban egy pécsi szervezet vendégeként többek között azt mondta, hogy a TV2-től való kirúgása után egy jobboldali kötődésűnek vélt újság a Jóban Rosszban hirdetőjévé vált, a csatorna abban az időben egymilliárdos bevételhez juthatott, míg a Tényekhez a Hír Tv-ből érkezett egy újságíró magas beosztásba. Mindezzel pedig azt sugallta, hogy politikai okok vezethettek eltávolításához. A bíróság szerint Vágó csak véleményt nyilvánított.

"Elégedett vagyok az ítélettel" - mondta a Borsnak Vágó István.

A TV2-nek tizenöt napja van, hogy fellebbezzen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.