botránykönyv Való Világ Alekosz RTL Klub valóságshow-sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Vasárnapi Blikk információi szerint a ValóVilág negyedik szériájának nyertese tárgyal egy könyvkiadóval, hogy tálaljon ki volt anyacsatornájáról és botrányos átigazolásáról a TV2-höz.

Alekosznak állítólag még az RTL Klubbal való per részleteire is ki kellene térnie, amelyben idén áprilisban elsőfokú ítélet született. A Blikk úgy tudja, hogy a valóságshow-hős már tárgyal egy kiadóval, és két ügyvédet keresett meg, hogy kikérje a véleményüket, hiszen előfordulhat, hogy újabb pereket vesz a nyakába.

Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub

Alekosz meglepő módon először nem akart nyilatkozni a témában, majd annyit elárult: valóban volt ilyen megkeresés. "Még folynak a tárgyalások. Pénzről pedig nem szeretnék beszélni, mert ez csak a két félre tartozik" - közölte szűkszavúan az ex-villalakó.

A VV4 győztesétől már egy könyvet (Nagy Alekosz: Fordított világ, 2011.) megjelentető kiadó ügyvezetője sem cáfolta értesüléseket. "Alekosz megosztó személyiség, foglalkoztatja az embereket. Ahogyan bennünket, úgy a nyilvánosságot is érdekli a története, és annak háttere. Rengeteg egyeztetésre van szükség egy ilyen könyvhöz. Részleteket azonban nem mondhatok, csak annyit elárulhatok el, hogy körülbelül ötmillió forint körüli összegről beszélünk" - mondta el a Blikknek Tantos Katalin, a Bóvári Kiadó ügyvezetője.

VV Attila nem költözne Alekosz lakásábahttp://www.life.hu/legykepben/20130422-vvattila-nem-koltozne-alekosz-lakasaba-amit-az-rtl-klub-visszaperelt.htmlAlekosz gavalléran megajándékozta barátnőjéthttp://www.life.hu/legykepben/20121231-alekosz-valosagshow-hos-karacsonyra-nagyvonaluan-megajandekozta-baratnojet-bettyt.htmlLezárták a fél várost az énekesnő esküvője miatthttp://www.life.hu/legykepben/20130721-lezartak-a-zurichito-egy-reszet-tina-turner-buddhista-eskuvoje-miatt.htmlElárulta gyenge pontját az olimpiai bajnokhttp://www.life.hu/legykepben/20130708-berki-krisztian-a-lolenges-olimpiai-bajnoka-nyaron-nem-nyaral-edz.htmlŐ lesz a következő Kim Kardashian?http://www.life.hu/legykepben/20130720-myla-sinanaj-szeretne-lenni-a-kovetkezo-kim-kardashian.htmlKanye West durván letepert egy fotósthttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20130720-kanye-west-amerikai-rapper-a-repuloteren-letepert-egy-fotost.htmlAbbahagyja a modellkedést a szexi Jagger lány?http://www.life.hu/szorakozz/20130719-georgia-may-jagger-a-modellkedes-utan-allatorvos-szeretne-lenni.htmlBolti kenyér vagy otthon sütött: melyik a jobb?http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130716-bolti-kenyer-vagy-otthon-sutott-melyik-a-jobb-valasztas.htmlAugusztusban szexelünk a legtöbbethttp://www.life.hu/szeress/20130718-a-legujabb-felmeresi-adatok-szerint-a-szerelmesparok-szexualis-elete-augusztusban.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.