Kiadja emlékiratait Roman Polanski áldozata

rendező könyvírás erőszak áldozat Roman Polanski botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeptemberben jelennek meg az emlékiratai Samantha Geimernek, akit 35 évvel ezelőtt megerőszakolt Roman Polanski filmrendező.

A Hollywood Reporters lap a napokban mutatta be a könyv címlapját, amelyen egy a nőről még 13 éves korában készült közeli portré szerepel. A fotót maga Polanski készítette alig néhány héttel azelőtt, hogy a szexuális erőszak megtörtént.
A kötet a The Girl: A Life In The Shadow Of Roman Polanski címmel jelenik meg. A történet olyan dimenzióiba enged bepillantást, amelyekről eddig nem rántották le a leplet - ígérte megjelentetésének első bejelentésekor az Atria Books amerikai kiadó.

Forrás: AFP
Forrás: AFP


A szerző hangsúlyozta, hogy bár kamaszkorában megbélyegezték a történtek miatt, harag nélkül ajánlja könyvét azzal a céllal, hogy a részletek megismertetésével visszanyerhesse valódi énjét. Egész életében végigkísérték a ráaggatott közhelyek - fedte fel, hozzáfűzve, "a legvalóságosabb módon tudom, hogy milyen nőnek és áldozatnak lenni".


A rendezőről szerdán életrajz is megjelent Ausztriában Roman Polanski - Der Blick der Verfolgten (Roman Polanski - Az üldözöttek szemével) címmel Thomas Koebner tollából. A könyv a rendező életét filmjei elemzése révén igyekszik bemutatni.
A ma ötvenéves Samantha Geimert 1977 márciusában erőszakolta meg Los Angelesben a sztárrendező. Az egykori vádiratok szerint Polanski egy Jack Nicholson házában - a színész távollétében - rendezett partin pezsgővel elkábította Geimert, majd megerőszakolta. Eredetileg hat vádpontban - köztük erőszakért, kábítószerezésért, kiskorú szexuális zaklatásáért és szodómiáért - akarták felelősségre vonni, ám mivel bűnösnek vallotta magát, csak a kiskorúval folytatott szexuális aktussal vádolták meg. Kilencvennapi pszichiátriai megfigyelés után az ítélethozatal előtt szabadlábra helyezték, de mikor arról értesült, hogy súlyos börtönbüntetés várhat rá, megszökött az országból, és azóta Franciaországban él.

Forrás: AFP
Forrás: AFP


A zongorista és a Kínai negyed Oscar-díjas filmrendezője ellen azóta is elfogatási parancs van érvényben az Egyesült Államokban. A francia-lengyel állampolgárságú Polanskit 2009-ben Svájcban őrizetbe vették egy Interpol-körözés alapján, ám a svájci hatóságok végül szabadon engedték, és nem adták ki az Egyesült Államoknak.
Geimer 1988-ban beperelte a rendezőt a szexuális erőszakért. Az ügy végül 1993-ban peren kívüli megegyezéssel zárult, amelyben Polanski félmillió dolláros kártérítést ígért, ám az nem derült ki, vajon valaha is kifizette-e. A nő azóta többször hangoztatta - legutóbb a svájci kiadatási hercehurca alatt -, hogy megbocsátott Polanskinak, és nem akarja, hogy a három évtizedes ügyért felelősségre vonják.

Forrás: MTI


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.