ByeAlex listáz és feneket edz

Forrás: Facebook/ByeAlex -
Oláh Ibolya depresszió knoll gabi Pál Dénes HoneyBeast Bogi Joni BülBüls Eurovíziós Dalfesztivál ByeAlex A Dal Kállay-Saunders András Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Napok óta kommentálja, most pedig összegyűjtötte A Dal 2014 versenyprodukciói közül kedvenceit ByeAlex. Ahogy a Life.hu is megírta, Gájer Bálinté nem tartozik közéjük, amiből egy kis csetepaté is kerekedett a közösségi portálon. A filozófusból dalszerzővé és digitális kommentátorrá vált Alex azonban úgy döntött, nem csupán verseivel (oppppardon, emanációival) és dalaival szeretne hódítani, hanem testével is, így gyúrni kezdett. Vazze.

Végighallgatta és listázta A Dal 2014-es versenyszámait ByeAlex. Kiderült, melyek a tavalyi magyar nyertes kedvencei, és az is hogy miért. "Most, hogy meghallgattam az összes dal felvételét többször is, bennem ez a lista alakult ki. A harminc dalból nálam ez az első tíz kiemelt eddig. A listát az elő-, a közép-, és a döntők után egyébként mindig újraértelmezem majd. Nektek van már listátok?" - olvasható a műsor honlapján.

Forrás: Facebook/ByeAlex

HoneyBeast A legnagyobb hős című daláról például így vélekedik a Kedvesem szerzője. "Mikor először hallottam ezt a dalt, arra gondoltam, hogy ki ez a lány, akinek ilyen atomszexi hangja van? Ez már az Alex gyerek műfaja, egy olyan nóta, aminek bizony mondom néktek drukkolni fogok, és még a szövegét is meg fogom tanulni, hogy nyomhassam velük. Okos szöveg, igazán tetszetős-flegma hangszerelés, kapós refrén... Imádatos!"

Az előadó egy pillanatig nem tagadta, hogy Oláh Ibolyát és az énekesnő Egy percig sztár című dalát mennyire nagyra tartja. "Ibolyáért én nagyon kampányoltam, hogy legyen benn a műsorban, remélem megérte. Nem érdekel, hogy ki mit gondol róla, mert szerintem karakter. Mikor megszólalt a dala az előválogatón, első körben jeleztem, hogy szeretném őt a műsorba. Nem azért, mert én Oláh Ibolya dalokat hallgatok az mp3 lejátszómon, hanem azért mert érdekel engem ez az énekeső, érdekel, hogy mi lesz vele. Valamit mindig szeretne közölni a dalaival - ami tetszik nekem - , nem érzek benne semmi nudli műanyagot, őszinte, önfejű: egyszóval olyan, mint amilyennek lennie kell(ene) az előadóknak úgy alapból. Jelen dala mögött úgy vélem, saját történet van. Ez jó lesz" - írja.

A többi dal értékelést itt olvashatod.

A vastag szemüvegét és sapkáját mostanság hanyagoló Alex egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külsőségekre. A Bors például arról számol be, hogy az egy évvel ezelőtt a celebkedéstől teljes mértékben elzárkózó győztes edzésbe kezdett, ám szigorúan a négy fal között, ugyanis szégyelli a hátsóját.

"Az edzőteremben egyrészt bámulnak, ami borzasztóan bosszantó, mert most nem is annyira jó a seggem, másrészt, A Dal után a gyúrós brigádom szétszéledt. Egyikük komoly üzletember lett, így nincs ideje, a másik pedig elment egy hosszabb zarándokútra, úgyhogy magamra maradtam. Egyedül pedig unalmas gyúrni a fitneszteremben" – magyarázta a kettlebellre kattant Alex a napilapnak. Azt is elárulta, tavasszal ejtőernyős ugrásra készül. Mi persze örülünk annak, hogy Alex élete eme apró történéseit is megosztja a nagyérdeművel. Ám bármennyire is akarjuk, nem tudjuk feledni, hogy éppen ő volt az, aki A Dal hazai győzteseként az első sajtótájékoztatón elutasította a magánéletét firtató újságírói kérdéseket és a következő blogbejegyzést tette közzé: "Az, hogy megnyertem egy ilyen műsort, nem kötelez engem arra, hogy a lábbelim méretéről, a szemüvegem dioptriájáról, vagy nagyanyámról – Isten nyugosztalja békében – nyilatkozzak egy bulvárújságnak".

Bao Bao Amerika új sztárjahttp://www.life.hu/szorakozz/20140107-bao-bao-pandamaci-kolyok-az-amerikai-nemzeti-allatkert-masodik-fogsagban-szuletett-pandaja-video.htmlMegvannak az idei BAFTA-jelöltekhttp://www.life.hu/szorakozz/20140108-nyilvanossagra-hoztak-a-2014-es-bafta-dij-jeloltjeit.htmlVaginafal a világ nyolcadik csodája (18+)http://www.life.hu/szorakozz/20140107-jamie-mccartney-brit-muvesz-keszitette-el-a-nagy-vaginafalat.html



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.