gépeltérítés Légcsavar repülőgép katasztrófa Airplane! A United 93-as Kígyók a fedélzeten
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néha a tömegközlekedés is szörnyen veszélyessé tud válni - főleg, ha az utazás eszköze egy törékeny fémhenger, az utazás helyszíne pedig több ezer méter magasan van a levegőben. A mozikba érkező, Non-stop című gépeltérítős Liam Neeson-thriller kapcsán osszegyűjtöttük kedvenc filmjeinket a polgári repülőjáratok húzós helyzeteiről.

A United 93-as

Ha repülőgépeltérítés és -katasztrófa, akkor szinte mindenkinek 2001. szeptember 11-e ugrik be először. Ez a bravúros, valós időben játszódó film a terrorakció részesévé lett repülők egyikének történetét mutatja be, leginkább az utasok és a személyzet tettein és sorsán keresztül. Mindezt rendkívül életszagú, szinte dokumentarista módon, így a filmet nézve tényleg azt érezhetjük, hogy mi is a fedélzet, és nem a mozi széksoraiban ülünk.

Kígyók a fedélzeten

A repülőgépek fedélzetén zajló mozis izgalmak a legtöbb esetben két műfaj keretein belül bontakoznak ki: thriller vagy akciófilm lesz belőlük. Gyakran pedig B-kategóriás akciófilmek, amelyek összes kliséjét pofátlanul felhasználja az eleve elképesztő alapötletből induló Kígyók a fedélzeten - de mivel ezt öniróniával, jó színvonalon és sztárok bevonásával hajtja végre, így igazából egy B-filmeknek emléket állító A-kategóriás, vicces-izgalmas mozi lesz belőle.

Airplane!

Ha már a kliséknél tartunk: a repülőfedélzeten játszódó filmeknek megvannak a kötelező elemei, és ezekből csinál viccet minden paródiafilmek és repülős mozik egyik klasszikusa, a már több mint 30 éves Airplane!, amely azóta sem vesztett semmit a bájából és frissességéből. „A kilenc óra kilences járat most érkezik a nyolcas kapuhoz. A kilenceshez... A tízeshez... A tizenhármashoz... Öh, tizennégyeshez...”

Éjszakai járat

Ha valaki fél a repüléstől, és mégis gépre kell szállnia, annál csak egy rosszabb eset van: ha egy terrorista ül mellé, aki ráadásul őt szemelte ki az akciójában való részvételhez. A hideglelős szemű Cillian Murphy egy késő éjszakai járaton tartja sakkban a bájos Rachel McAdamst, de a lánynak is támad néhány ötlete.

Légcsavar

Azt gondolná az ember, hogy egy épp levegőben lévő repülőgépen nehéz elveszni, de Jodie Foster kislányával mégis ez történik a filmben. Viszont utána mindenki egybehangzóan állítja a némileg tépázott idegű anyának, hogy a gyermeke nem is volt soha a fedélzeten. Megbomló elme vagy összeesküvés áll az események mögött? A film érdeme, hogy sokáig mi magunk sem tudjuk eldönteni.

Kényszerleszállás

Noha a cselekmény nagy része nem repülőgépen játszódik, mégis helye van a listánkon a Kényszerleszállásnak, oly sok szállal kötődik a témához - és ebben látható minden idők egyik legbravúrosabban megoldott, félelmetesen átélhető lezuhanás-jelenete. Az alkoholista pilóta csodával határos módon leteszi végül a gépet, de utána kiderül róla, hogy részeg volt - bűnös vagy hős? Neki magának is el kell döntenie.

Non-stop

Csütörtöktől játsszák a mozik Liam Neeson új filmjét, aki a nyugdíjaskorhoz közeledve meglepő új szereptípusban találta fel magát: akciósztár lett belőle (Elrabolva-széria, Fehér pokol, Ismeretlen férfi). Ráadásul jól is áll neki, ahogyan egy érett férfi nyugalmával elintézi a rosszfiúkat, és nincs ez másképp a Non-stopban sem. Itt légimarsallt alakít, aki egy New York és London közötti járaton próbálja meg kezelni az eluralkodó káoszt - ráadásul egy idő után azzal gyanúsítják a földről, hogy ő térítette el a gépet...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.