Kedvek Richárd: "Remek mestereim voltak"

2014.04.16. 22:22

A Jóban Rosszban sorozat Bezerédi doktora két színészdiplomával is büszkélkedhet. A sármos színész a Life.hu-nak mesélt a tanulóéveiről.

 

Legutóbb Száraz Dénessel nosztalgiáztunk, most pedig Kedvek Richárd idézte fel velünk a Pesti Magyar Színiakadémián töltött időszakot. A színész végigjárta a ranglétrát és úgy gondolja, hatalmas szerencséje volt, hogy a mesterséget a legjobb szakemberektől tanulhatta.

Forrás:facebook/ Kedvek Richárd

"Anno azért döntöttem úgy, hogy az akadémiára jelentkezem, mert amikor körbeérdeklődtem, hogy a színművészeti után melyik a legnívósabb intézmény, mindenki az akadémiát javasolta. Szerencsém volt, mert egyből felvettek. Gál Erzsébet és Csizmadia Tibor osztályába kerültem" – kezdi a színész, aki máig hálás tanárainak. "Gál Erzsit a legmeghatározóbb mesteremnek tekintem a mai napig, ő a korát messze megelőző színész-rendező egyéniség volt. A tanulás mellett pedig színpadi gyakorlatot is szerezhettünk, hiszen esténként az éppen műsoron lévő darabokban játszhattunk együtt olyan nevekkel, mint Agárdi Gábor vagy Sinkovits Imre. Akkor még fel sem fogtuk, mit jelent, hogy esténként ők állnak előttünk a színpadon és minden rezdülésüket közelről figyelhetjük" - magyarázta Ricsi, akinek a záróvizsgája után Agárdi Gábor adott tanácsot.

"Elbeszélgetett velem és azt javasolta, hogy ha befejeztem az iskolát, menjek vidékre, mert a szakmát ott lehet megtanulni. Meg is fogadtam a tanácsát és fel is vettek a Miskolci Színházba, de amikor ezt megtudtam, pár napra rá kiderült, hogy felvételt nyertem a Színművészeti Egyetemre is" - emlékezett vissza Ricsi, aki biztos benne, hogy az akadémián megszerzett tapasztalatok segítettek neki abban, hogy bejusson a főiskolára, ahol szinte elölről kellett kezdenie mindent.

"Furcsa, mert volt olyan tanár a fősulin, aki mondta, hogy már nyugodtan mehetnék színházba is játszani. Hegedűs D. Géza lett az osztályfőnököm, így ismét remek közegbe kerültem" - mondta a színész, aki a diploma megszerzése után megfogadta az egykori tanácsot, és Nyíregyházán, majd Kecskeméten kezdte el a színészi pályát.

 

Hegedűs D. GézaSinkovits ImreCsizmadia TiborKedvek RichárdAgárdi GáborJóban RosszbanPesti Magyar SzínházszínészSzínművészeti EgyetempmszaTV2