Szabadulj, ha tudsz!

Forrás: Horrorlegendák -
lakat társasjáték szabadulás Da Vinci Hasfelmetsző Jack pmsza játék horrorfilm pince szabaduló-játék Budapest kód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Budapest a szabadulós játékok és az egyetlen élő társasjáték fővárosa lett. Kipróbáltunk párat, több-kevesebb sikerrel. 

Irány a horrorfilmek világa

Az élő társasjáték a mostanság népszerű "szabadulós játékokból" nőtte ki magát. Mi úgy döntöttünk, a Hasfelmetsző Jackkel kezdünk. Hamar kiderült, hogy túl nagy falat nekünk ez a játék, hiszen először merészkedtünk egy ház alagsorába, hogy kipróbáljuk az interaktív társasjátékot. Négyen mentünk és hamar be kellett látnunk, kevés tapasztalattal rendelkezünk ahhoz, hogy profi kódfejtőként helytálljunk a furcsa lakatok és sejtelmes sikolyok világában. Ebben a játékban fontos a játékosok egyedi képessége, mint például: asztrológiai, zárnyitási, muzikális ismeret. A hely hangulata nagyon tetszett, profi díszletek, tiszta környezet, érdekes kellékek. Ugyan nekem eszembe jutott egy fél pillanatig A sejt című film az egyik díszletet látva, de sikerült elhessegetnem ezt a gondolatot. Hasfelmetsző Jack visszarepít minket 1888-ba, amikor a sorozatgyilkos brutális módon végzett áldozataival.

Forrás: Horrorlegendák

A játék során behatóan megismerhetjük Jack történetét és áldozatait. A feladategységek a tarotkártya lapjaira épülnek - így mindig tudja a csapat, hogy hol jár, mennyi feladat van még hátra. A megfejtett rejtélyek egymásra épülnek, így lineárisan lehet haladni az idő szorításában. Szerencsefaktor nincs, mert itt nem találunk elrejtett kulcsokat a szőnyeg alatt, minden az elménkre és a logikára épül. A játékidő - ami 90 perc volt - pillanatok alatt elreppent és bár nekünk nem sikerült kijutni, így is nagyon jól éreztük magunkat. Utána pedig összegeztük, milyen hibákat követtünk el és miben kell fejlődnünk, mint például összehangolt munka, figyelem, szövegértelmezés. A játék feltalálójának legnagyobb meglepetésére sikerült kinyitnunk egy lakatot, amihez nem használtunk jó kódot, de ezen jót mosolyogtunk mindannyian és örültünk, hogy néha a sejtelmes szobák falai között is történnek csodák.

Kiknek ajánljuk:

- azoknak, akik szeretnék kipróbálni a szabadulós játékok új generációját
- akik már unják a klasszikus sémákra épülő szabadulós játékokat
- akik szeretnének a kollégáikkal egy különleges csapatépítésen részt venni, vagy szeretnék jobban megismerni a barátaikat

Hol találod:
Horrorlegendák
Budapest, VII. kerület, Rózsa utca 18/b

Szabadulás a pincéből

Az első szabadulós játékunk a hírhedt 5-ös számú kísérlet volt. A játék első blikkre egyszerűbbnek tűnt, mint a társasjáték, aztán amikor ismét lakatok és megfejtendő rejtélyek között találtuk magunkat, kissé elbizonytalanodtunk. Szerencsére a fiúk a kezükbe vették a sorsunkat, és ügyes logikai érzéküknek köszönhetően egyre jobban vettük a megfejtendő akadályokat. Igaz, a DVD-lejátszóval meggyűlt a bajunk, de mivel ez nem a mi hibánk volt, kaptunk pár plusz percet. Erre szükségünk is volt, mert akárcsak az amerikai akciófilmekben az utolsó, szirénával kísért másodpercekben sikerült kijutni a szobából. Így a végén volt sikerélmény és öröm.

Forrás: Horrorlegendák

Az 5-ös számú kísérlet kerettörténetét egy titokzatos állatkísérlet adja. Az ötvenes években szovjet tudósok arra kaptak utasítást, hogy kutyák testrészeit felhasználva alkossanak vérszomjas és veszettül hűséges robothadsereget. A kísérletezés során azonban valami balul sült el. A tudósok egytől egyig eltűntek, és a hely lassan az enyészetévé vált.

Kinek ajánljuk:
- azoknak, akik szeretik a sötét pince mélyén a rejtélyek megfejtését
- akik szeretnének kipróbálni egy izgalmas szabadulós játékot
- akik szeretnének barátaikkal egy órára elfeledkezni az időről, mert kb. 5 percnek tűnt az egyórás játékidő

Hol találod:
Parapark
1132 Budapest, Visegrádi utca 29.

Utazás a múltba

A harmadik játék, amit bemutatunk, még arra vár, hogy kipróbáljuk, de gondoltuk, azért leírjuk nektek, miért éppen a Da Vinci titkai keltette fel az érdeklődésünket. Ez a szabadulós játék 1 éve működik és Da Vinci születésének évfordulóján, április 15-én nyitott meg. A különlegessége abban rejlik, hogy műveltségi kérdéssel is találkozhatsz benne, viszont aki esetleg nem tudná a választ, minden segédeszköz - atlasz, lexikon - a segítségére lesz. A játékosok egy nemrég elhunyt szabadkőműves professzor dolgozószobájában vannak, ahol a nyomokat követve megismerhetik a templomos lovagok, szabadkőművesek és Leonardo da Vinci titokzatos életét, munkásságát. A szoba a rengeteg kincskereső kalandfilm mintájára lett megszerkesztve. Az egyik nyomból következik a másik, ezért a játékosoknak együtt kell dolgozni ahhoz, hogy kijussanak a szobából. Mi már nagyon várjuk, hogy egy órára átélhessük Da Vinci világát.

Azoknak ajánljuk:
- akik szeretik a műveltségi játékokat
- akik egy könnyedebb, de agytekervényeket megmozgató játékra vágynak

Hol találod:
Da Vinci titkai
1068 Budapest, Felső erdősor 3.

Elhunyt a 100 Tagú Cigányzenekar vezetőjehttp://www.life.hu/kult/20140428-elhunyt-a-100-tagu-ciganyzenekar-vezetoje-buffo-rigo-sandor.htmlRövid, súlyos betegség után 65 esztendős korában vasárnap 13 órakor elhunyt Buffó Rigó Sándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, művészeti vezetője. Kult--Látogatói rekord az idei könyvfesztiválonhttp://www.life.hu/kult/20140428-latogatoi-rekord-szuletett-az-idei-budapesti-nemzetkozi-konyvfesztivalon-szombaton-60-ezer-latogato.htmlA változékony idő ellenére több mint 60 ezren látogattak ki a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, amelynek szombatja minden idők leglátogatottabb napja lett.Kult--Magyar lányok találkozhattak Robbie Williams-szelhttp://www.life.hu/kult/20140428-robbie-williams-enekes-szemelyes-talalkozot-adott-ket-magyar-lanynak-akik-ezt-nyertek-a-class-fm-tol.htmlSzilágyi Rebeka és barátnője nyerték pénteken a Class Fm-től azt a lehetőséget, hogy személyesen is találkozhassanak Robbie Williams-szel.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.