Őslények a nappaliban: dinós filmek minden alkalomra

Godzilla dínós mozik gyereknap Jurassic Park King Kong dinoszaurusz Az elveszettek földje
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kevés rejtélyesebb és különlegesebb élőlényt ismerünk, mint a rég kihalt dinoszauruszokat, melyek között ráadásul a félelmetestől a cukiig mindenféle fajta megtalálható volt. Nem csoda hát, hogy a filmek is előszeretettel szerepeltetik őket, főleg mióta a technika is lehetővé tette a lehető legélethűbb megjelenítésüket. Összegyűjtöttük a kedvenc mozijainkat róluk - melyek legalább annyira sokfélék, mint maguk a dinók.

A leghíresebb: Jurassic Park (1993)

A dinó-bumm ennek a filmnek köszönhető: Spielberg kasszarobbantó kalandfilmje a klónozott őslényekről és az ő káoszba forduló szafariparkjukról olyannyira népszerűvé tette a dinoszauruszokat, hogy utána sokszorosára nőtt a jelentkezés az egyetemek paleontológia szakjain, a gyerekboltokat pedig ellepték a dínós játékok és mesekönyvek. Ez amiatt is történhetett, mert ebben a filmben tűntek az őslények először igazán valóságosnak: a forgatás előtt Spielberg még hezitált, hogy a szokásos robotizált bábokkal vagy számítógépes trükkökkel teremtse-e meg őket, és végül az utóbbi mellett döntött, az új technika pedig (akkor először, és azóta sokszorosan) kiállta a próbát. A nagy siker után két folytatás is követte a filmet, egy új részt pedig jövőre terveznek bemutatni.

Az animációs: Őslények országa (1988)

Persze Spielberg sejtette, hogy nem fog mellényúlni nagyon a dinókkal: néhány évvel korábban ez az animációs mesefilm már szép bevételeket könyvelhetett el a maga őslényeivel. Meg is érdemelte, mert igazi szívmelengető bájjal tudta elmesélni a szüleiket elvesztő bátor bébidínók, Tappancs, Kistülök, Repcsi, Tüskés és Kacsacsőr kalandos útját a Virágzó völgybe. Az Őslények országából aztán tucatnyi folytatás is készült, de azok már egyből videóra (DVD-re), meg sem közelítve az eredeti színvonalát.

A klasszikus: King Kong (1933, 2005)

Jó, jó, ebben a történetben nem igazán egy dínó a főszereplő, de azért a híres óriásgorilla tragikus sorsát feldolgozó filmváltozatok közül kettőben is fontos és látványos jelenetet szolgáltatnak az őslények: a titokzatos Koponya-szigeten King Kong nem másokkal, mint tyrannosaurus rexekkel csap össze egy parádés küzdelemben és fontos dramaturgiai pillanatban. A klasszikus fekete-fehér mozifilm ezen szekvenciáját a későbbi feldolgozások hanyagolták, csak a legutóbbi változat, Peter Jackson rendezése vette újra elő, megtriplázva a dínók számát.

A régi...

... és az új:

A vicces: Az elveszettek földje (2009)

Furcsa lenne, ha épp vígjáték nem készült volna dinoszauruszos témában, aki pedig elkövette ezt, az nem más, mint az abszurd (és sokak szerint fárasztó) humor amerikai zászlóhordozója, Will Ferrell. Ebben a filmben meg nem értett tudóst alakít, aki rájön az időutazás nyitjára, és nem egészen megtervezett módon egyszer csak az őslények korában találja magát kolleginája és egy tűzijátékárus társaságában. Vissza kéne jutni valahogy, amihez persze életben is kellene maradni.

Az aktuális: Godzilla (2014)

Lehet vitát nyitni arról, hogy a japánok híres óriásszörnye, mely a legújabb hollywoodi változatában jelenleg is tombol a mozikban, dinoszaurusz-e, de az bizonyos, hogy a legelső Godzilla-filmben az volt: egy elfeledett faj világ elől elzárva éldegélő egyede, akit az emberiség atomrobbantásai alaposan megzavartak, így elindult rendet tenni a nagyvárosba. A japánok annak idején ezen lény képében dolgozták fel a moziban az atombombák történelmi sokkját, Godzilla pedig az azóta eltelt évtizedekben popkulturális ikon lett, számos film szereplője számos formában. Most épp amerikai, és minden eddiginél nagyobb...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.