Tolnay Klárira emlékezünk - ma lenne 100 éves a legnagyobb magyar díva

Forrás: www.tolnayklari.hu -
Seprenyi László Sinkovits Imre Madách Színház Gryllus Dorka Makranczi Zalán Tolnay Klári pmsza Béres Ilona díva Kállai Ferenc Szente Vajk Agárdy Gábor Száraz Dénes Vígszínház születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tolnay Klári igazi legenda, akit percekig tapsolt a közönség, amikor egyik utolsó nagy szerepében, a Nagymamában, színpadra lépett. Személyes visszaemlékezés következik - hiszen a szerencsések közé tartozom: együtt játszhattam a legendás színésznővel.

Klárikát akkor ismertem meg, amikor 18 évesen, szárnyait bontogató színészpalántaként a Nemzeti Színiakadémián tanultam. Már első éves tanulóként beosztottak bennünket a nagyok mellé a színdarabokba, így egyszer csak azon vettem észre magam, hogy Agárdy Gáborral, Sinkovits Imrével, Kállai Feri bácsival és Tolnay Klárival egy darabban játszom. A Nagymama igazi örömjáték volt az akkori Nemzeti Színház ikonjainak. Brillírozhattak benne, megmutathatták, hogyan kell nevetni és nevettetni.

Ők is meséltek a Life.hu-nak a Pesti Magyar Színiakadémián szerzett élményeikről: Száraz Dénes, Makranczi Zalán, Gryllus Dorka, Seprenyi László, Szente Vajk

Amikor megtudtam, hogy édesapám kedvencével, Tolnay Klárival állhatok majd egy színpadon, elképzeltem a nagy dívát, aki érinthetetlen és hajlongva kell majd bókolni előtte. Ehelyett egy törékeny, kicsi, kedves asszony jelent meg, aki ugyanúgy viháncolt velünk a színfalak mögött, mintha közénk, húszéves lányok közé tartozna és nem lenne profi, sokat látott színészlegenda. Mégis felnéztünk rá, hiszen olyan különleges aura vette körül, ami csak keveseknek adatik meg.

Tolnay Klári Ráday Imrével az 1937-es Tisztelet a kivételnek c. filmben Forrás: Wikipedia

Amikor a nagyjelenetben karéjban álltunk és közénk lépett, a közönség percekig állva tapsolta őt, ami nekünk, lelkes színészpalántáknak hatalmas élmény volt. Klárika mosollyal az arcán köszönte meg a tapsot és egy kecses kézmozdulattal jelezte: köszöni, a darab folytatódhat. Színészkollégái, Agárdy, Sinkovits, Kállai, Béres Ilona, Csernus Mariann hatalmas szeretettel és tisztelettel vették őt körül, pedig akkor már ők is mind csillogó nevek voltak a színházi világban. A kulisszák mögött a legendák cinkostársként viccelődtek és beszélgettek az éppen aktuális, őket foglalkoztató kérdésekről. Bár azóta közel 20 év telt el, az emlékezetembe mélyen beivódtak ezek az évek, és a mai napig hálás vagyok a sorsnak, hogy Tolnay Klárival egy színpadon állhattam és közelről láthattam, hogyan működik egy igazi díva.

Forrás: www.tolnayklari.hu

Egy díva élete

Tolnay Klári, kétszeres Kossuth-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, eredeti nevén Tolnay Rózsi, Budapesten született 1914. július 17-én. A kis Rózsi már gyermekkorában bújta a könyveket. A színházi világgal Bókay János író és tekintélyes lapszerkesztő révén ismerkedett meg. Karrierje a Hunnia Filmgyárban kezdődött, ahol felfigyeltek a tehetségére és sikerült bekerülnie a legendás Meseautó című filmbe. Majd a Vígszínház következett, ahol számos darabban kiugró sikert ért el. Közben férjhez ment Ráthonyi Ákos filmrendezőhöz és megszületett gyermekük, Zsuzsa. A háború tönkretette a Vígszínházat, a színésznő munkahelyét és közben férje külföldre távozott. Várkonyi Zoltán Művész Színházában találkozott Darvas Ivánnal. A legendás szerelemből házasság lett. Tolnay Klári karrierje 1948-ban újra felfelé ívelt a Vígszínházban, ám amikor a polgári értékrend őrzőit a politikai rendszer szétkergette, a Madách Színházhoz szerződött. Itt a díva otthonra lelt és sikert sikerre halmozott. A színésznő karrierje még a rendszerváltás utáni években, 1990-től is töretlen maradt. Szerepeiben tündökölt egészen 1998. október 28-áig, amikor álmában érte a halál.
Varázslatos Budapest - patinás régi épületekben virul a kultúrahttp://www.life.hu/kult/20140703-paloma-juranyi-haz-papirollo-felujitott-regi-hazak-budapesten-amelyekben-virul-a-kultura.htmlA kultúrára ott is rátalálhatsz, ahol nem is keresnéd - ódon budapesti házakban, hűvös falak között... Megnéztük, milyen a régi pesti házak kultvilága.Kult--Tanuljunk meg helyesen írni! Ezek a leggyakoribb helyesírási hibákhttp://www.life.hu/kult/20140707-a-magyar-tudomanyos-akademia-osszeszedte-a-legidegesitobb-helyesirasi-hibakat.htmlA Magyar Tudományos Akadémia összeszedte a leggyakoribb helyesírási hibákat, amelyek biztos mindenkinél kiverik a biztosítékot.KultA Campus fesztiválon jubilál a Tankcsapdahttp://www.life.hu/kult/20140618-a-tankcsapda-egyuttes-25-eves-lett-a-jubileumot-az-egyuttes-a-debreceni-campus-fesztivalon-unnepli.htmlHatalmas bulival ünnepli 25 éves jubileumát a Tankcsapda a debreceni Nagyerdőben, ahol nemzetközi fellépők is tiszteletüket teszik.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.