Kis híján tragédia történt a Győri Nemzeti Színházban - Júdás megformálója majdnem felakasztotta magát

Fotó: Orosz Sándor/ Győri Nemzeti Színház -
Jézus Krisztus Szupersztár színész Győri Nemzeti Színház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Baleset történt a Győri Nemzeti Színházban. A Jézus Krisztus szupersztár egyik leglátványosabb jelenetében – mikor Júdás felakasztja magát egy toronyban – Sándor Péter elvétette a mozdulatot és fulladozni kezdett.

A függönyt azonnal összehúzták, az előadás leállt. A rémület a színpadon és a nézőtéren is érezhető volt - írja a kisalfold.hu. "Amikor Júdás jelenete volt, valahogy félig térdelő pozícióban húzta a nyakára a kötelet és sötét lett. Viszont amikor ismét fény gyúlt, akkor annyit láttunk, hogy Sándor Péter lényegében teljes testsúlyával lóg a kötélen. Egy nézőtárs még azt is mondta, hogy a mikroportban a hörgése is hallható volt, de én ezt nem hallottam, bevallom" - mesélte egy néző.

Sándor Péter az akasztós jelenet közben Fotó: Orosz Sándor/ Győri Nemzeti Színház

Forgács Péter színházigazgató, az előadás rendezője szerint abszolút biztonságos a technika, ezerszer kipróbálták. Sándor Péter azóta már két előadást is játszott a musicalből. Hogy teljesen kizárt legyen egy hasonló baleset, a rendező változtatott a jeleneten és nem kerül a kötélbe Júdás feje

Az előadás ügyeletes orvosa dr. Gyarmathy László a portálnak elmondta, „baleset történt, rossz helyre került a kötél, emiatt egy átmeneti kis agyi vérellátási zavar volt, ami néhány másodperc alatt gyorsan rendeződött". Nagy Balázs színész pedig arról beszélt, hogy mennyire veszélyes egy ilyen akasztásjelenet. "Ezzel a technikával negyvenszer felakasztottam magam az Egri csillagokban, így szerintem a technika biztonságos. Ki kell számítani minden mozdulatot és nagyon kell összpontosítani" - nyilatkozta.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.