Radnay Csilla: "Nem az a legfontosabb az életemben, hogy színésznő vagyok"

Radnay Csilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Radnay Csilla magával ragadó kisugárzású, különleges tehetségű színésznő, korosztályának egyik legjobbja. A Nemzeti után most a székesfehérvári színházban és nemsokára az Orlai Produkció Hair című darabjában varázsolja el a közönséget. Színházról, önismeretről és többek közt határfeszegetésről beszélgettünk vele.

Jó ideje követem a pályáját, azóta, hogy Alföldi Róbert Nemzeti Színházában már egészen fiatalon elvarázsolta a közönséget. Radnay Csilla, óriási sikerei ellenére, hihetetlen alázattal és realitással beszél szakmájáról. Van a lényében valami, ami a tehetsége mellett lenyűgözi az embert, valami, ami miatt már most sejteni lehet: nagy művész van születőben.

Radnay Csilla Forrás: Orlai Produkció

Még be sem töltötted a harmincat, de többek közt egy Junior Prima Díj és számtalan nagy volumenű szerep van mögötted. A veled készült interjúkban mégis az a legszembetűnőbb, mennyire helyén kezeled a sikert. Mi segít a földön maradni?

Nem az a legfontosabb az életemben, hogy színésznő vagyok. Nem ez az egyetlen definíciója a személyemnek. Szeretem a hétköznapi tevékenységeket, és azon vagyok, hogy a próbák és az előadások mellett megteremtsem ezekre a kellő időt. A hatalmas hajtás, ami nem csak a színház világában uralkodik, becsapós, sok esetben megfosztja az embert attól, hogy észrevegye az igazán fontos pillanatokat az életben. Éppen ezért próbálom tudatosan lelassítani, visszacsendesíteni magam.

Mivel teremted meg ezt a belső csendet?

Sokat zongorázom, az szinte azonnal kikapcsol és másfél éve tanulok csellózni, ami egy fantasztikus precíziós munka, segít relaxálni. Évek óta gyakorlom az ashtanga jógát, és próbálom a gyakorlásaim nyugalmát és koncentrációját az egyéb tevékenységeimbe is átültetni. Nem könnyű, mert a körülmények más tempót diktálnak, de én így érzem jól magam.

És, ami a szakmát illeti, a vele kapcsolatos asszociációk hogyan változtak benned az évek során?

Az egész kapott egy sokkal tudatosabb aspektust. Nagyon korán kerültem be a főiskolára és azt követően meglehetősen sima volt az utam szakmailag, ami ugyanakkor nem azt jelenti, hogy nem dolgoztam meg keményen a sikerekért, vagy adott esetben a kudarcokért is. Egyik munka hozta a másikat, olyan sok jó szerepet játszhattam el, ami engem is meglep, ha visszatekintek. Azt érzem, már eddig is

nagy ajándékot kaptam ezen a pályán.

De mivel úgy gondolom, az életnek így is úgy is, mennie kell tovább, ha egyszer valamilyen okból kifolyólag nem lenne rám szükség, akkor sem esnék kétségbe.

Most azonban elhalmoznak a jobbnál jobb szerepekkel: a társulatodban, Székesfehérváron többek közt A félkegyelmű Nasztaszja Filippovnáját alakítod, ami azért is nagy kihívás, mert tőled szokatlan módon, a darab egyik jelenetében meztelen vagy. Mennyire érezted magad kiszolgáltatottan?

Színésznőként más a viszonyom a testemhez, és míg a magánéletben ezer és ezer dolgot tudnék felsorolni, amit nem szeretek magamon, a színpadon ezek elveszítik jelentőségüket. Attól ugyanis, hogy a meztelenség a színházban történik, a test is része lesz a történetnek, és csupán egy lesz a sok közül. Ilyenkor nem számít, hogy göcsörtös a lábujjam vagy hogy csontos a mellkasom.

Nekem egyébként egészen más problémám volt a meztelenséggel, mégpedig az, hogy olcsó színészi eszköznek tartom, de a kollégáim – és leginkább a nőket kérdeztem – meggyőztek, hogy így hangsúlyosabbá válik a jelenet.

Mi az, amit nem vállalnál be egy szerep kedvéért sem?

Meztelenséget nem vállalnék be bármiben.

Fontos, hogy kik vannak mellettem a színpadon, mert ettől függ, hogy mennyit engedhetek át magamból. Egyébként szeretek olyanok társaságában lenni mind a szakmában, mind a magánéletben, akiktől tanulni lehet, akik mellett fejlődhetek. Sosem szabad azt gondolni, hogy a tanulás befejeződött. És ez nem csak spirituális gondolat, a szó szoros értelmében vett tanulást is fontosnak tartom, legyen szó nyelvekről, vagy a hangszerekről.

Forrás: Orlai Produkció

Ezek a tevékenységek most háttérbe szorulnak, hiszen éppen a Hair bemutatójára készültök a Mohácsi testvérek rendezésében. Összeállt már a darab?

A célegyenesben vagyunk, már látjuk a fényt az alagút végén. Nagy rajongója vagyok a Mohácsi testvérek színházának. A Hair is egy elég erőteljesen átdolgozott anyag, ami az eredeti Broadway-előadás alapján készül, és nagyban különbözik a sokak által ismert filmtől. Jánosék (Mohácsi János rendező – a szerk.) egy nagyon erős történetet írtak meg. Minden, ami a klasszikus musicalben jó, az benne van, emellett szívfacsaró, olykor abszurdba hajló jelentekben beszélünk háborúról, szerelemről, a hatalom természetéről.

A Hair-ben nagyon erősen jelen van a szabadságvágy – ennek hatalmas aktualitása van napjainkban is. Mennyire fontos, hogy egy-egy munkádban jelenlegi társadalmi kérdéseket pedzegess?

Rendkívül hangsúlyos szempont a munkáim során a jó alapanyag,

és örülök, hogy egy ilyen zenés, kvázi szórakoztató darab keretein belül is a maguk súlyán szólalnak meg fontos kérdések.

Lényeges, hogy olyan kérdésekkel foglalkozzak a munkámon belül, amelyek egyébként magánemberként is érdekelnek. Ez ugyanakkor nem feltétlenül jelenti, hogy folyamatos önmarcangolásra törekszem. Ugyanúgy örülök egy jó vígjátéknak is.

Említetted egy korábbi interjúban, hogy egy-egy karakter önálló életre kel benned és a maga hangján, hol magasabb, hol mélyebb tónusban szól belőled ki. A Hair-beli karakterednek már megszületett a saját hangja?

Itt még keresi magát a figura, mert Jánosék munka metódusának az is része, hogy folyamatosan íródik, készül a darab, amibe mindenki beleteszi a saját mondatait, gondolatait. Ebből kifolyólag még nem látom, milyen is lesz a figura végleges íve.

A Mohácsi testvérek is leginkább annak a fajta színházcsinálásnak a hívei, amely társadalom-, ízlés- és gondolatformáló erővel bír. Te hogy vagy ezzel?

A Nemzetiben annak idején a Mohácsi testvérekkel csináltuk Az egyszer élünk című darabot és ott például már a próbafolyamat során éreztük, hogy húsbavágó kérdésekről kezdünk el beszélni először egymással, majd a közönséggel a darabon keresztül. Most hasonlót érzünk a Hair-nél.

Nagyon fontosnak tartom, hogy

ne csak egy személyes karrierért, vagy pályáért csináljam ezt a szakmát,

hanem azért, hogy valamilyen – remélhetőleg – pozitív hatással legyek a nézőkre, hogy elindítsam őket egy úton, vagy adott esetben épp megállítsam, és gondolkodásra késztessem őket. De azért azt is fenntartom, hogy a színháznak egyfajta Aspirin-funkcióval is rendelkeznie kell. Beveszi az ember az „adagját" és 3 órán keresztül nem fáj a feje. Ugyanakkor a szórakoztató színházat sem szabad rossz ízléssel, igénytelenül csinálni. Fontos, hogy milyen gondolatok sorakoznak egy társaság vagy produkció mögött.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.