A 8 legnagyobb hazugság, amit a Szex és New Yorkban hallhattál

tévedés Szex és New York
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár Carrie-re, Samanthára, Charlotte-ra és Mirandára szinte ikonként tekint sok nő, néhány dologban még ők is tévednek. Eláruljuk, mikben!

Irigylésre méltó a négy New York-i nő élete, azonban jó pár olyan ötletet, tippet és életbölcsességet is kaphattunk a sorozattól, amiket nem szabad elhinni.

1. Tök jó ötlet elkölteni a rezsi-,kaja- és albérletpénzt cipőkre
Hiszen majd úgyis jön egy lovag, aki eltart. Nem. A félretett rezsi/kaja/albérletpénzt rezsire/kajára/albérletre kell költeni.

2. Mindössze négyféle nő létezik a világon
Ha hinnénk a sorozatnak, az a kép élne a fejünkben, hogy négy nőtípus létezik: a reménytelen romantikus, a cinikus munkamániás, a szexfüggő partiállat és a prűd asszonyka.

3. Egy nő meg tud változtatni egy férfit
Nem tud. És hiába akarja velünk bárki is elhitetni, hogy Big megváltozott, ezt is cáfolnánk. Ugyanolyan bunkó volt az utolsó évadban is, mint mikor először feltűnt a sorozatban.

4. Semmi gond nincs azzal, ha minden este bedobsz egy koktélt
Végülis a kalóriák csak számok, és a cukor pedig növényből készül, tehát saláta, nem? Segítünk: de, gond, ha minden nap bedobsz egy koktélt.

Forrás: Northfoto

5. A csajok kizárólag pasikról és szexről beszélgetnek
Na, meg ruhákról. A sorozat alkotói szerint legalábbis biztosan.

6. Nyugodtan viselhetsz 0-24 órában magassarkút
Végülis viselhetsz, csak borzasztóan fájni fog. Csak erre épp nem figyelmeztetnek a magassarkúban is dögös pumaként vonuló nők, akiknek sosem fáj.

7. A három legjobb barátnőd mindig ráér egyszerre találkozni
Egy ital mindig összehozható a menedzser barátnőddel, ahogy az újságíróval és az ügyvéddel is. Egyszerre! Persze, egy másik univerzumban.

8. Egy cél van, amit el kell érni: a házasság
A házasság az egész élet lényege. Csak azért kell hajtanunk, hogy végre házasok legyünk. A szingliség végülis frusztráló.

Altatódallal nyugtatta a rendőr a balesetben meghalt férfi kislányát – szívszorító történethttp://www.life.hu/news/20150624-altatodallal-nyugtatta-a-rendor-a-balesetben-meghalt-ferfi-kislanyat-coloradoban.htmlEgy coloradói rendőr és egy kétéves kislány szívszorító kapcsolata, amelynek története bejárta az egész világot. NewsOrigoSzektások szállíttattak le egy fiatal lányt egy budapesti buszrólhttp://www.life.hu/news/20150623-leszallasra-kenyszeritettek-a-szektasok-egy-fiatal-lanyt-egy-budapesti-buszon.htmlFekete ruhába öltözött vallási csoport kényszerített arra egy fiatal, miniszoknyást lányt, hogy leszálljon a Budapesten közlekedő 112-es buszról. NewsMTILetartóztatták Paris Hilton 21 éves öccséthttp://www.life.hu/news/20150623-letartoztattak-es-hazi-orizetben-tartjak-paris-hilton-occset-conrad-hiltont.htmlNem sokkal azután tört be exbarátnője otthonába Conrad Hilton, hogy a lány távoltartási végzést kért ellene. Az örököst most házi őrizetben tartják.News--A nap videója: A törpe lajhármakinak nem tetszik a simogatás?http://www.life.hu/news/20150623-vannak-allatok-akiknek-kinzas-a-csiklandozas.htmlÚjabb eszméletlenül aranyos videóra bukkantunk, de úgy tűnik, a látszat néha csal. NewsOrigoKrokodilt találtak a Körösben - Ez lehet az év kamuja?http://www.life.hu/news/20150623-krokodilt-talaltak-a-korosben.htmlKrokodil-pánik alakult ki a Körös folyónál. Vagy a horgászok trükköznek, vagy Amazonassá változott a folyó. NewsThinkstockMa még nem lesz kánikulahttp://www.life.hu/news/20150623-a-keddi-hidegfront-miatt-esore-zaporra-zivatarra-es-eros-szelre-kell-szamitani.htmlKedden hidegfront érkezik hazánkba, emiatt eleinte csak néhol, később azonban országszerte számíthatunk esőre és szélre.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.