Kicsik is, sárgák is, és imádnánk, ha a mieink lennének — 22 érdekesség a minyonokról

Forrás: YouTube -
cukiság érdekesség mese mozi sárga (szín) rajzfilm Minyonok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eredetileg egy rajzfilmgonosz segítői voltak, de olyannyira odavan értük a világ, hogy a sárga cukiságok most saját filmet is kaptak — de milyennek tervezték eredetileg a minyonokat, mi a kedvenc ételük, honnan jön a nyelvük, ki adja a hangjukat, hol láthattuk-láthatjuk még őket? Ezekre és sok másra is választ adunk.

A most mozikba kerülő Minyonok című film története azelőtt játszódik (egészen pontosan 1968-ban és G.e. 42-ben = Gru előtt 42-ben), hogy a kis sárga lények rátaláltak volna a tökéletes gazdájukra, Grúra — így valójában előzményfilm az eddigi két Gru-mozihoz.

Forrás: YouTube

Ez persze nagymértékben annak köszönhető, hogy az eredetileg csak a Gru-filmek cuki és vicces mellékszereplőinek szánt minyonok időközben hihetetlenül népszerűek lettek a tömegkultúrában, így jó ötletnek tűnt egy önálló filmet is szentelni nekik.

Az előzményfilm-dolog ellenére a fiatal Gru is feltűnik a Minyonokban — azt nem áruljuk el, hogy hol, érdemes figyelni!

Az eredeti tervek szerint a minyonok jóval nagyobbak és emberszerűbbek lettek volna, és Gru mellett afféle őrző-védő szolgálat is jutott volna nekik — viszont az első Gru-film gyártása idején erre már nem jutott pénz, így inkább picire, egyszerűre és cukira vették őket.

A nyelv, amin a minyonok beszélnek, egy külön nekik kifejlesztett halandzsa: minden szónak van benne értelme, csak épp mindegyiknek más nyelven.

Odavannak minden gyümölcsért, de a kedvenc kajájuk mindenek felett a banán. A második helyen az alma és a papaja áll holtversenyben.

Egy minyonkézen csak három ujj van.

Az összes minyonnak, akiről tudjuk, hogy hívják, fiú keresztneve van.

Egy átlagos minyon 105 cm magas.

A Minyonok társrendezője, Pierre Coffin rendkívül szoros kapcsolatot ápol a kis sárgaságokkal: ő rendezte ugyanis a két Gru-filmet is, és ő szolgáltatja az összes minyon hangját az összes filmben — a saját állítása szerint összesen 899-en léteznek.

Forrás: YouTube

A minyonok eddig összesen tizenhárom filmben bukkantak fel: három mozifilmben (Gru, Gru 2, Minyonok) és tíz rövidfilmben.

Ez utóbbiak közül három a Gru-filmekhez készített extrajelenet volt (A banán, Takarítás, Eligazítás), három másik pedig egy külön DVD-n látott napvilágot Minion Madness (Minyonőrület) címmel, sajnos csak külföldön.

A három főszereplő minyont úgy tervezték meg, hogy emlékeztessenek kicsit Gru három kislányára a korábbi filmekből.

Hármójuk közül az egyik pedig a "Heterochromia iridum" nevű testi jellegzetességgel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy különböző színű a két szeme.

A Kevin nevű minyon pedig nem ugyanaz, mint aki az első Gru-filmben szintén Kevin néven sárgállott.

A Minyonokban arra is választ kapunk, hogyan találtak rá apró barátaink ikonikus viseletükre, azaz a kék, kantáros nadrágokra — amiken természetesen itt még nem szerepel Gru jele.

A csúnya farkasról szóló esti mese jelenete alatt Prokofjevtől a Péter és a farkas dallamai hallatszanak.

Érdemes kivárni a stáblista végét a Minyonok után, ugyanis ez esetben láthatjuk, ahogyan a sárgaságok egy musicalbetét formájában előadják a Revolution című számot a Beatlestől.

Az eredeti verzióban Sandra Bullock adja Bíbor Túlölő hangját — ez az első filmje, amiben gonosz karaktert alakít.

Rajta kívül olyan hollywoodi sztárok vettek részt a film szinkronizálásában, mint Michael Keaton, Steve Coogan, Geoffrey Rush (ő a narrátor) vagy Steve Carrell.

A magyar változat hangjait pedig többek között Bezerédi Zoltán, Szávai Viktória, Nagypál Gábor, Epres Attila, Scherer Péter és Szacsvay László (nálunk ő a narrátor) szolgáltatták.

A közeljövőben sem maradunk minyonok nélkül: 2017 nyarán már biztosan érkezik a mozikba a Gru harmadik része.

Egy illegális bunyó képekben - Harcosok klubja a valóságban, döbbenetes fotósorozat http://www.life.hu/kult/20150709-egy-illegalis-bunyo-kepekben-dobbenetes-fotosorozat-devin-yalkin-kepein.htmlA The Old One Two néven futó képsorozat Devin Yalkin munkáját dícséri. Kult--Íme, az emberi test pusztulása - sokkoló fotósorozat (18+)http://www.life.hu/kult/20150708-ime-az-emberi-test-pusztulasa-joel-peter-witkin-fotografus-sokkolo-kepein.htmlJoel-Peter Witkin fotográfus horrorisztikus fotósorozatát, amely az emberi test pusztulását mutatja be, csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!KultOrigoAmikor a pasik sztriptízelnek - a filmvászon legemlékezetesebb férfivetkőzéseihttp://www.life.hu/kult/20150706-amikor-a-pasik-sztriptizelnek-a-filmvaszon-legemlekezetesebb-ferfivetkozesei-a-magic-mike-kapcsan.htmlChanning Tatum és a Magic Mike chippendale-csapata immár másodszor mutatja be a moziban azt, ami meglehetősen ritka a filmvásznon: férfiak erotikus vetkőzését. A ritka példákból most összegyűjtöttük a legvagányabb, legforróbb, legviccesebb, legkínosabb és legcukibb pasisztriptíz-jeleneteket.Kult--A modern kannibalizmus legborzasztóbb esetei – Sokkoló történetek, csak erős idegzetűeknek (18+)http://www.life.hu/kult/20150609-a-modern-kannibalizmus-legborzasztobb-esetei-sokkolo-tortenetek-csak-eros-idegzetueknek.htmlA kannibalizmus sok törzsi társadalomban tabu témának számít, ennek leginkább kulturális jelentősége van. A rituális kannibalizmus hozzátartozott a gyász folyamatához különösen a Csendes-óceáni kultúráknál, amik közül még sokan a 19. század végéig sem hagytak fel az emberevéssel. Azt gondolnánk, hogy az effajta barbárság ma már nem történhet meg a világban, vagy mégis? Jöjjenek a közelmúlt legkegyetlenebb esetei!KultThinkstockRalph Fiennes filmet forgat a világ egyik leghíresebb balettáncosárólhttp://www.life.hu/kult/20150625-ralph-fiennes-filmet-forgat-a-vilag-egyik-leghiresebb-balettancosarol-rudolf-nurejevrol.htmlRalph Fiennes rendezi a világhírű orosz balett-táncosról és koreográfusról, Rudolf Nurejevről szóló életrajzi drámát.KultAFPHatalmas dicsőség: magyar múzeum a Guardian top 10-es listájánhttp://www.life.hu/kult/20150520-hatalmas-dicsoseg-magyar-muzeum-a-guadrian-top-10-es-listajan.htmlAz op-art mozgalom legjelentősebb alakja, Vasarely egyik legfontosabb gyűjteményének nevezi a brit Guradian a budapesti Vasarely Múzeumot. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.