Erzsébet királynő királyi család Buckingham-palota
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A királyi vendéglátás évszázados pompájából kaphatnak ízelítőt szombattól a Buckingham-palota látogatói.

Az első számú londoni királyi rezidencia minden nyáron két hónapra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt, és ilyenkor mindig valamilyen tematikus kiállítást is összeállítanak a palota látogatható termeiben. Az idei kiállítás a Royal Welcome címet viseli, és a nagyközönség a címnek megfelelően betekintést nyerhet abba, hogy II. Erzsébet királynő milyen külsőségek közepette üdvözli hivatalos vendégeit.

Forrás: AFP/Eddie Mulholland

A látogatók már az első lépésektől királyi vendégnek érezhetik magukat, idén ugyanis - első ízben és a palota szerint csak most az egyszer - ugyanazon a díszes főkapun, a Grand Entrance-on lehet belépni a kiállításra, amelynél az uralkodó által meghívott miniszterelnököket, elnököket, koronás főket is fogadják.

A Buckingham-palota Nagy Báltermét úgy rendezték be az idei kiállításra, mint ahogy a 89 esztendős királynő eddigi 63 évi uralkodása alatt rendezett 110 állami bankettre szokták. Az 54 méter hosszú ebédlőasztalon 170 teríték várja az érdeklődőket, a IV. György korából származó, először 1811-ben használt, mindent egybevetve négyezer darabos szerviz összes elemével. Csak vizes-, pezsgős- és borospoharakból 1104 áll a terítékek mellett; evőeszközből 1700-at, tányérból 288-at tartalmaz az ünnepi készlet.
Mindemellett meg lehet tekinteni a lovaggá avatás kellékeit, köztük a nevezetes kardot, valamint a lovagi és egyéb címekhez járó kitűzőket, medálokat is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.