Színházi szerepet kapott Aleska

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
színésznő szerep színház Aleska Diamond Sáfrány Emese
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alig hittünk a szemünknek Aleska bejelentését látva: Sáfrány Emese a felnőttfilmes világ és a könyvpiac után a színpadot is meghódítja. 

Októbertől egy musical-drámában láthatja a nagyérdemű Sáfrány Emesét alias Aleskát, az egykori pornószínésznő és elsőkönyves szerző ugyanis színpadi szerepet kapott. És Facebookos bejegyzése szerint ez még csak a kezdet!

Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Akik olvasták a könyvem, tudják, hogy mi céllal jöttem fel vidékről a fővárosba, és miféle "álmok" megvalósítása lebegett előttem 15 évesen. Nos, azt bizony mondhatom, kemény út vezetett ide, közel 12 évnyi megpróbáltatás, de egyben kaland is. Végül elérkeztem ahhoz, hogy kijelenthetem, oly sok minden sikerült, amiért küzdöttem, és igen, volt egy dolog, ami váratott magára. Mostanáig. Végtelen öröm számomra: októbertől színházban láthattok majd egy musical-dráma darabban. Egyelőre ennyit árulhatok el. És hogy most ezzel vége az utamnak? Egyáltalán nem, sőt most indultam csak el valójában" - írta Aleska.

Felismered, melyik 90-es évekbeli sorozat sztárjai pózolnak a képen?http://www.life.hu/sztarok/20150801-lucy-lawless-es-renee-o-connor-a-xena-a-harcos-hercegno-sorozat-sztarjai-igy-neznek-ki-ma.htmlKi ne emlékezne a 90-es évek sikersorozatára, a Xéna, a harcos hercegnőre? Az alkotás két főszereplője most újra összeállt, igaz, csak egy kép erejéig. TV + SztárokOrigoÍgy csapatta Sarka Kata Hajas László szülinapjánhttp://www.life.hu/sztarok/20150801-sarka-kata-nagyon-csapatta-hajas-laszlo-szuletesnapjan.htmlAhogyan arról korábban már beszámoltunk, a napokban lett 60 éves Hajas László, sztárfodrász. A születésnapi buliján Sarka Kata is tiszteletét tette.TV + Sztárok--Cipő halála után két évvel sincs nyugalom a Republic háza tájánhttp://www.life.hu/sztarok/20150801-cipo-halala-utan-sem-nyugodtak-le-a-kedelyek-a-republicnal.htmlMég mindig nem csillapodtak a kedélyek a Republic együttesnél, amely szeptember 19-én ünnepli majd fennállásának 25. évfordulóját. A régi tagok közül ugyanis nem mindenki hajlandó színpadra lépni a jeles ünnepen. TV + SztárokOrigoEl sem hinnéd, mitől tört rá a frász Károly hercegre és Kamillárahttp://www.life.hu/sztarok/20150801-karoly-hercegre-es-kamillara-egy-sas.htmlEgy uralkodó már megszokhatta, hogy minden bokorból veszély leselkedhet rá, szinte bármikor merénylet áldozatává válhat. Arra azonban, ami Károly herceggel és hitvesével, Kamillával történt, senki sem volt felkészülve. TV + Sztárok--Bámulatos! Így festenének a Disney-hősök élőbenhttp://www.life.hu/sztarok/20150731-bamulatos-grafikak-arrol-hogyan-festenek-a-disney-hosok-eloben.htmlEgy ismeretlen, de hihetetlenül tehetséges grafikus eljátszott a gondolattal, hogy néznének ki a Disney-hősök a való életben. Bámulatos képeket készített gyerekkorunk legismertebb szereplőiről.TV + SztárokOrigoSzívfacsaró! Ezt üzente halála előtt Bobbi Kristina Brownhttp://www.life.hu/sztarok/20150727-anyjanak-whintey-houstonnak-uzent-halala-elott-bobbi-kristina-brown.htmlAnyjának, Whitney Houstonnak üzent halála előtt Bobbi Kristina Brown, aki vasárnap távozott az árnyékvilágból.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.