Ma van a magyar népmese napja – Neked melyik a kedvenced?

Forrás: youtube -
népmese emléknap magyar program Benedek Elek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Benedek Elek születésének évfordulóján, szeptember 30-án ünnepeljük immár 11. alkalommal a magyar népmese napját.

Magyarországon és a határon túl egyaránt számos előadást, felolvasást és játékos programokat szerveznek a népmesékhez kapcsolódva. Ebben az évben pontosan hatvankét magyarországi és kilenc határon túli helyszín kapcsolódik több mint száz programmal az emléknaphoz.

Forrás: youtube

Nem véletlen, hogy Benedek Elek születésnapja lett a magyar népmese napja is, ő ugyanis mindig fontosnak tartotta, hogy magyar népmesét adjanak a gyermekek kezébe, mert a mese a nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé. A gyermekirodalom művelése számára misszió volt. Benedek Elek volt az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselő is.

A népmesére a mai gyerekeknek is nagy szüksége van. A mese normaképző, erősítő céllal, szórakoztató formában élethelyzetek megoldására beszél el tanulságos példákat. Az alapvető konfliktusok, a képek, a szimbólumok közvetítésével készíti fel a gyerekeket az életre.

Melyik a kedvenc népmeséd?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.