A filmvászon feministái: 7 emlékezetesen egyenjogú nőkarakter a moziból

film mozi feminizmus karakter egyenjogúság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A moziban most debütált A szüfrazsett, amely a női egyenjogúsági mozgalmak kezdeteihez kalauzolja el a nézőit. És ha a téma meglepően alulreprezentált is a filmtörténetben, az utóbbi évtizedek már hoztak jó néhány olyan mozihőst, akikről bizton kijelenthetjük: ők bizony feministák.

Thelma és Louise (1991)

A címben szereplő két nőből csak az egyikük mondható feministának: ő Louise (Susan Sarandon), a vagány és önálló pincérnő, aki épp ezen a téren próbálja meg kicsit terelgetni a legjobb barátnőjét, a nebáncsvirág és férjének kiszolgáltatott Thelmát (Geena Davis). A közös csajos kiruccanás viszont a szabadság megélése mellett tragédiába fulladó láncreakciót is elindít — és a filmben ez nem a feminizmus, mint inkább a társadalom kritikája.

Pályán kívül (2006)

Erősen függ a körülményektől, hogy mi számít feminista tettnek — a nem épp a nemi egyenjogúságról híres Iránban például már az is, ha valaki nőként focimeccsre akar menni, ugyanis ez csak férfiaknak engedélyezett. A leghíresebb (és a hatóság által is rendszeresen zaklatott) iráni rendező, Jafar Panahi szatírája olyan nőkről szól, akik még férfinak is beöltöznek, csak hogy bejuthassanak az iráni válogatott sorsdöntő meccsére.

Coco Chanel (2009)

Ahhoz, hogy valaki a 20. század elején árvaházi kislányból divatdiktátorrá nője ki magát, már eleve lázadásra volt szükség a társadalmi szabályok és nemi sztereotípiák ellen — és Coco Chanel nem csak a divat terén tekinthető a modern nő egyik megteremtőjének. Ahogyan ebben az élete korai szakaszát bemutató filmben meg is figyelhetjük.

Merida, a bátor (2012)

A bátor skót hercegnő története a kisebbek számára is megmutatja, hogy nem feltétlenül baj, ha valaki nem mindent pont úgy akar csinálni, ahogyan azt a „lányoknak szokás” (főleg mert koronként és társadalmanként változik, hogy ez micsoda). Persze az se baj, ha igen — csak ő dönthesse el.

Kész katasztrófa (2015)

A jelenleg legmenőbb amerikai komikusnő, Amy Schumer a főszereplője ennek a maga írta vígjátéknak, mely egyben a modern, nagyvárosi, szingli és öntudatosan feminista nőtípus szeretetteljes karikatúrája is. És nagyon leegyszerűsítve arról szól, hogy ne hagyjuk az elveket a boldogságunk útjába állni.

A szüfrazsett (2015)

A női egyenjogúságért vívott harc és a modern feminizmus története a szüfrazsettekkel kezdődött el igazán, akik a 20. század elején Angliában harcoltak a nők szavazati jogáért - és a harc itt nem feltétlenül csak képletesen értendő. Ebben az új filmben pedig egy közéjük keveredő egyszerű munkásnő szemén át lehetünk tanúi a mozgalom legfontosabb időszakának.

Mustang (2015)

Listánk legfiatalabb feministája még csak kislány: négy idősebb lánytestvérével együtt egy török kisvárosban él. Egy ártatlan, fiúkkal közös fürdőzés után azonban a közösség megbélyegzi őket, a család pedig elkezdi erőszakkal kiházasítani a még kiskorú lányokat, a szégyent elkerülendő. Akit semmilyen módon nem tudnak megtörni, az pedig a legkisebb közülük. A Mustang a miskolci Cinefesten történt hazai bemutatója után januárban érkezik a hazai mozikba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.