Anyák fegyverben – így védik meg önkéntes nők a várost a drogkartelltől

2016.01.12. 10:00

Bár Mexikó leghírhedtebb drogbáróját, Joaquin "El Chapo" Guzmánt, a Köpcöst immár másodjára kapták el egy órákig tartó tűzpárbaj és egy autós üldözés után, ez korántsem jelenti azt, hogy az országot feldúló drogháborúnak vége. Sőt! A Köpcös fiai, Alfredo Guzman és Iván Archivaldo Guzman ezt üzenték Twitter-oldalukon Mexikó kormányfőjének, Enrique Peña Nietónak: „Nem fogod fel, hogy mekkora bajba keveredtél.” 

Xaltianguis, Mexikó egyik legveszélyesebb városától, az egykori turistaparadicsomtól, Acapulcótól 50 km-re fekvő település két évvel ezelőtt még a gyilkosságok, emberrablás és zsarolás Mekkája volt – mára azonban elszánt női lakosai megelégelték a rettegést. Felfegyverkeztek és szövetségbe tömörültek, hogy szembeszálljanak a helyi drog kartellel, méghozzá a hivatalos szervek segítsége nélkül.

Egy felfegyverzett női polgárőr gyermekével

Forrás: Miguel Angel Himenez

Cancun és Oaxaca luxusszállodáit elhagyva a tizennégy órás út Acapulco felé terepruhás fegyveresekkel és ellenőrző állomásokkal van tele. 

Nem csoda, hisz a dél-mexikói állam, Guerrero a kiterjedt erdőivel és hegyvidékével évtizedek óta melegágya az illegális mák- és marihuánatermesztésnek, a drogkartellek működésének és az állandóvá vált kábítószer-háborúnak. Xaltianguis, ahová igyekszem, a 7000 lelket számláló kis település, csak úgy, mint oly sok város Mexikó-szerte, teljesen kiszolgáltatottja lett a térségben működő két banda, a Knight Templar és a Jalisco New Generation között dúló területfelosztási harcnak és az ezzel járó szervezett bűnözésnek. 

Nők járőröznek a városban

Az elmúlt néhány évben a kábítószerhez kapcsolódó erőszakos bűncselekmények elterjedése drasztikus lépésre kényszerítette a helyi polgárokat: fegyveres önvédelmi csoportokat hoztak létre országszerte. A szervezet tagjai biztonsági ellenőrzőpontokat állítottak fel, és nagyszabású embervadászatot indítottak a kartell és vezetői ellen. Ezt a példát követve alakult meg Xaltianguisban a többnyire háziasszonyokból, anyákból és nagymamákból álló, 102 főt számláló női polgárőrség – tagjainak többsége a véres drogháborúban vesztette el a férjét, fiát vagy az édesapját –, és csatlakozott a Guerrero-szerte létrehozott önkéntes polgárőrök szövetségéhez. 

A polgárőrök razziáznak

Forrás: Miguel Angel Himenez

Acapulcói szállodai szobámban ülve délelőtt tíz órakor megcsörren a telefonom. Miguel Ángel Jiménez Blanco, Xaltianguis polgárőrségének a parancsnoka az: „Ne haragudjon, hogy zavarom, Miguel Ángel vagyok. Tudom, hogy holnap találkozunk, de most kaptuk, a hírt, hogy önkéntes járőreink újabb tömegsírra bukkantak Guerreróban. Ez a héten már a második. Az összes listánkon szereplő, közelben tartózkodó újságírót értesítjük, így, magát is, hogy jöjjenek ki, és dokumentálják az eseményeket. Egyelőre részleteket még nem tudunk.” 

Miguel Ángel elmondása szerint, azóta, hogy 2014. szeptember 26-án a dél-mexikói Ayozinapából Iguala városába utazó diákok buszára a helyi rendőrök két helyszínen tüzet nyitottak, majd elrabolták, és átadták a fiatalokat a Guerreros Unidos drogbandának, végre az egész világ felfigyelt Mexikó 2006-ban kezdődött drogháborújának ártatlan áldozataira, ami az egyes becslések szerint, meghaladja a százezret. A fiatalok eltűnése heves indulatokat váltott ki Mexikóban, és gyakran erőszakba torkolló tüntetéssorozathoz vezetett. Az elrabolt egyetemisták ügyében indított nyomozás során Guerreróban eddig tizenegy tömegsírra bukkantak, amelyek összesen harmincnyolc holttestet rejtettek, de a fiatalok földi maradványait egy kivételével a nemzetközi szakértők még mindig nem azonosították.

Kiszállva Xaltianguisban a szakadt taxiból, Miguel Ángel, ahogy korábban megegyeztünk, már vár rám a poros buszmegállóban szalmakalapját erősen a szemébe húzva. Amikor a széles vállú, negyven év körüli férfi meglát, mosolyogva integetni kezd, majd a zsúfolt, forgalmas főúton a helyi piac felé vezet, hogy megismerkedjem a 43 éves Selsa Zarcotellosszal, a női önvédelmi csoport vezetőjével. 

Miguel útközben elmondja, egyáltalán nem meglepő, hogy ez az újfajta fenyegetettség egy újfajta megoldást szült Mexikó-szerte. Bár a milíciának a drogkartelleket sikerült kiűznie Acapulcóból, helyüket azok a bérgyilkosok és végrehajtók vették át, akik korábban a maffiának dolgoztak, így a bűnözés valójában nem csökkent, csak átalakult. Acapulco külvárosai és a mellette fekvő települései érzik legdrámaiabban a változást, hiszen az edzett kartelltagok a közeli hegyekbe húzódtak, és munkájukat onnan irányítva ismét sorozatossá váltak az emberrablások, a kiskereskedelmi kábítószer-értékesítés és a zsarolás. 

Mexikói nők tüntetnek az elrabolt diákok ügyéért

Forrás: Miguel Angel Himenez Fotó:Omar Torres

A kormány és a rendőrség tehetetlenségére a lakosok a polgárőrség létrehozásával válaszoltak, és városról városra terjedve egyszerűen fegyvert fogtak önkéntesen vállalva azt, hogy megvédjék önmagukat és a családtagjaikat a drogbandákkal szemben akár az életük árán is. Ami kezdetben csak elégedetlenségnek tűnt, az mára már az egyik leghatékonyabb módszerré vált a hadsereg állandó visszaéléseinek, a kartellnek és a kormányzati korrupciónak a felszámolására. 

Műköröm és vörös rúzs – így fest a járőrök parancsnoka 

Megérkezve a színes piacra, a hentes pult mögött állva Selsa mosolyogva bemutatkozik: „Én vagyok a női járőrök parancsnoka” – mondja elégedetten. Hosszú, pirosra festett körmeire, kirúzsozott szájára, és magas sarkú szandáljára pillantva, álmomban sem gondolnám, hogy képes lenne fegyvert fogni valakire. „Tudja, a kormány semmit nem tesz azért, hogy segítsen rajtunk” - magyarázza, miközben szórakozottan elhesseget egy legyet a szárított sonkákról, majd megigazítja divatos szemüvegét. 

A kartell öt évvel ezelőtt megölte a nagybátyámat, a bátyámat és a sógoromat. A nagybátyám fejét levágták. El tudja ezt képzelni? A bátyámat pedig egyszerűen lelőtték a nyílt utcán. A sógorom, aki egy kis tortillakészítő műhelyt vezetett, állandó fenyegetéseket kapott, zsarolták, védelmi pénzt követeltek tőle, majd amikor nem fizetett, elrabolták. A család csak jóval később találta meg a holttestét a folyóparton. De ez sem volt elég. A gyerekeinket nem tudtuk iskolába küldeni, mert állandóvá vált a lövöldözés az utcákon. Végül beláttuk, hogy csupán magunkra számíthatunk. Megértettük, hogy a sorozatos támadások csak akkor fognak véget érni, ha mi magunk szállunk szembe a kartellel, és fegyvert ragadunk. 2013 augusztusának végéig a város polgárőrei csak férfiakból álltak, míg végül mi, nők is csatlakoztunk, így hozva létre Mexikó egyetlen, csak asszonyokból álló önvédelmi szervezetét 

– mondja büszkén. 

Az anyák gyakran a gyermekeiket is magukkal viszik a járőrözéskor

Fotó: Balogh Boglárka

Sorra tűnnek el az emberek, majd kerülnek elő a holttestek

Selsa húsboltját elhagyva Miguel Angellel egy kis fodrászszalonba lépek be. Fernanda Flores del Carmen, a 30 éves tulajdonos apját Xaltianguis gengszterei rabolták el egy kakasviadal során, majd megölték, mielőtt rájöhettek volna, hogy nem a megfelelő személyt vették célba. 

Amikor rátaláltunk apámra, a teste már erősen bomlásnak indult 

– emlékezik vissza Flores. „A katonák azt ígérték, hogy segítenek majd előkeríteni a gyilkosokat; nem segítettek. A rendőrség a kisujját sem mozdította, hogy megtalálja az elkövetőket. Magunkra maradtunk. Megannyi szenvedés és családi tragédia után végül úgy döntöttünk, hogy mi, fodrászok, boltosok, tanárok, nővérek, anyák és nagymamák, a csatlakozunk a polgárőrséghez. Nem volt más út, így kezdtük hát meg a fegyveres járőrözést.” 

Camila Valerio Placido 62 éves volt, amikor nyolc hónappal ezelőtt az egyik éjjel felhívták őt a lakosok azzal, hogy nyomtalanul eltűnt fia megégett holttestére találtak rá a közeli folyóparton. A félénk, visszahúzódónak tűnő asszony feketekávéval kínál, amikor Miguellel egyszerű kis éttermében meglátogatjuk, majd nekilát hagymát pucolni az ebédhez. 

Tudja, a fiamat az utóbbi hónapokban állandóan zaklatta valaki telefonon” – kezd bele a történetbe Camila, és a hagyma héját egy mozdulattal a mellette lévő kukába sepri. „Volt úgy, hogy az éjszaka közepén hívták fel. Nem mondta, de tudtam, hogy a kartell kábítószer-csempészetre akarta kényszeríteni, hisz fuvaros volt. De a fiam ellenállt, így elrabolták, megkínozták, és a holttestét a parton hagyták. Bár őt már semmi nem hozza vissza, meg kell akadályoznunk, hogy a gyermekeinket erővel elhurcolják. Nincs más út, csak a harc.” 

Toborzást is tartanak

Xaltianguis női polgárőrei alapos tréningen vesznek részt, ahol megtanulják kezelni a rendelkezésre álló nyolcvan fegyvert, amelyeket egymás közt felváltva hordanak magukkal. Az asszonyok kilenc, huszonegy főt számláló csoportot alkotnak, napi kétszer, reggel és este razziáznak a városban és a környékén. Az önvédelmi csoport férfi tagjai éjszaka dolgoznak, teherautókat állítanak meg, hogy átvizsgálják az utasaikat és a rakományukat. A kétes tevékenységeket feljegyzik, a gyanúsítottakat pedig, ha szükségesnek tartják, őrizetbe veszik. A nők a járőrözés mellett a térség környező településein toborzást is tartanak, így győzve meg a többi asszonyt arról, hogy hozzájuk hasonlóan, csatlakozniuk kell a saját falvaikban működő önvédelmi csoportokhoz. 

A férfi polgárőrök naplemente után

Forrás: Miguel Angel Himenez Fotó: Germán Canseco

Bár a törvények szigorúak, az illegális fegyverkereskedelem virágzik

A bizalmatlanság a kormány és a polgárőrök között – ahogy Miguel mondja – kétoldalú. „Bár az állam kezdetben az önvédelmi csoportok kialakulását nem akadályozta meg, a milícia atrocitása az utóbbi években állandóvá vált. Ráadásul a hivatalos szervek mindenáron meg akarják akadályozni azt, hogy a polgárőreinknek jó és használható fegyvereik legyenek. Azzal vádolnak minket, hogy a kartell pénzeli a csoportjainkat, holott mi ellenük lépünk fel.” Bár Mexikó fegyvertartási törvényei rendkívül szigorúak, ennek ellenére északon, a határ amerikai oldalán minden évben több tízezer katonai minőségű fegyvert adnak el, amiket aztán illegálisan csempésznek át Mexikó déli államaiba. 

Miguel Ángel nem tagadja, hogy a xaltianguisi nők sokszor töltetlen, rozsdás fegyverekkel járőröznek, egyenruhájuk pedig csak pólóból és sapkából áll. 

Az sem ritka, hogy az anyák gyermekeiket is magukkal hozzák a szolgálatba, sőt nemegyszer el kell hagyniuk az őrhelyüket, hogy a kicsiket iskolába vigyék. Ahogy mondja, az önvédelem nem arról szól, hogy ezek az asszonyok vakmerőek lennének, hisz mindenki fél. Az emberek egyszerűen csak elfáradtak, és tudják, hogy egyedül magukra számíthatnak. Valójában a fegyveres csoport női tagjai olyanok, mint egy állandóan figyelő szem, mindig mindent megjegyeznek, és kiszűrik a gyanús elemeket. A hatalom pedig nem a fegyverekben van, hanem az egységben, és az emberek kartellhez való hozzáállásának gyökeres átalakulásában. 

Az évek folyamán a biztonság drámaian megváltozott Xaltianguisban. Az átalakulás kézzelfogható. Az emberek ki mernek menni este az utcára, sokkal nagyobb az összetartás, mint azelőtt volt. A női polgárőrség tagjai csupán azt szeretnék, hogy békésség legyen. Ahogy ők mondják, nem hősködni akarnak, csupán a népükért harcolnak, nem gerillák, csak anyák, akik nyugalomban, félelem nélkül akarják felnevelni a gyermekeiket. 

Balogh Boglárka, Eltűnőfélben lévő kultúrák

Forrás: Balogh Boglárka
Balogh Boglárka 34 éves újságíró, hét éve járja Indiát, Indonéziát, Afrikát és Latin-Amerikát, írásaiban többnyire női, emberi jogi és állatvédelmi témákat dolgoz fel, az indiai becsületgyilkosságokról pedig dokumentumregénye jelent meg.
Címkék:
  • havi
  • heti
  • napi

Ezt olvastad már?
10 / 0