David Bowie halála után is meghódítja a zenei piacot

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Maurizio Gambarini -
album dal David Bowie Adele énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az amerikai lemezeladási lista élén végzett a Blackstar, a 69 éves korában elhunyt David Bowie utolsó albuma, letaszítva a hetek óta uralkodó Adele-t a képzeletbeli trónról. 

A Blackstar-ból mintegy 181 ezer példányt adtak el az Egyesült Államokban, amivel a Billboard 200-as listájának élére tört. Ez életében sosem sikerült a brit poplegendának. Az előző, 2013-as albumával nagyon közel jutott hozzá, ám végül a hosszú hallgatást megtörő The Next Day is csak a második helyet tudta megszerezni (abból 85 ezer fogyott az első héten) - írja az Origo.

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Maurizio Gambarini

A Bowie iránti felfokozott érdeklődést mutatja, hogy a Blackstar mellett kilenc régebbi lemeze is felkúszott a Billboard listájára, a Best of David Bowie például a negyedik helyen végzett. Bowie ezzel Michael Jackson nyomdokaiba lépett, hiszen utoljára az ő 2009-es halála után volt példa arra, hogy valaki posztumusz uralja az eladási listát, a halála után megjelent This Is It-tel.

Németország elhallgatja a Saul fia sikerét - Kivágják a hírekből! http://www.life.hu/kult/20160118-nemes-jeles-laszlo-nem-kiabalja-el-az-oscart-a-saul-fia-a-vilagsiker-kuszoben.htmlA magyar rendező rendkívül büszke a Saul fiára, és bár nagyon szeretné, nem akarja elkiabálni az Oscar-díj győzelmét. Bár világszerte imádják a filmet, vannak országok, ahol kifejezetten kevés visszhangot kapott a produkció. KultOrigoRajongók figyelem! Már könyvben is kapható az új Star Warshttp://www.life.hu/kult/20160117-star-wars-regeny-a-rajongok-ujabb-ereklyeje-mar-kaphato-a-tengerentulon.htmlA Csillagok háborúja fanoknak nem is indulhatna ennél jobban ez az év: a tengerentúlon kiadták a film hivatalos könyvváltozatát. Kult--Őrület! Közel 300 ezer forintba kerül a világ legdrágább fánkjahttp://www.life.hu/kult/20160115-ime-a-vilag-legdragabb-fankja-bjorn-de-la-cruz.htmlHallottunk már milliókat érő borokról, pezsgőkről, nagyon drága steak-ről, ám egy közel 300.000 Forintot kóstáló fánk azért kiveri a biztosítékot... Kult--Megvannak az idei év Arany Málna jelölései - A szürke ötven árnyalata első helyen! http://www.life.hu/kult/20160115-arany-malna-dij-jeloltek-tarolt-a-a-szurke-otven-arnyalata-es-a-pixel-filmek-listaja.htmlAz Oscar előtt idén is átadják a legrosszabb filmes alakítások és filmek díjait, melytől nem véletlenül rettegnek a hollywoodi sztárok. A Pixel és Christian Grey szinte taroltak a jelölések között. KultOrigoNagyon obszcén fotó készült Kern Andrásrólhttp://www.life.hu/kult/20160114-kern-andras-bemutat-gondolj-ram-cimu-filmjenek-plakatjan.htmlA Kossuth-díjas színművész legújabb, Gondolj rám című filmjének plakátjához készült obszcén fotó Kern Andrásról. A képet trágárnak ítélte meg az Önszabályozó Reklámtestület, így a plakátok nem kerülhetnek az utcákra - értesült a Blikk. Kult--23 érdekesség Quentin Tarantinórólhttp://www.life.hu/kult/20160111-23-specialis-erdekesseg-quentin-tarantinorol.htmlÉpp hasít a mozikban Quentin Tarantino legújabb filmje, az Aljas nyolcas című western, mi pedig megragadtuk az alkalmat, és összegyűjtöttünk nektek egy nagy adag különleges infót napjaink első számú kultrendezőjéről. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.