Barbie Szűz Mária, Ken pedig Krisztus bőrébe bújt

Barbie Jézus Ken
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két argentin művésznek köszönhetjük a fröccsöntött megváltást: fogták Barbie-t és Ken-t és a nagy vallások szentjeinek és isteneinek bőrébe bújtatták őket. Állítólag nem a hívőket akarták megbántani, csupán ezzel akarták felhívni a figyelmet a sokszínűségre.

"Ha Barbie lehet doktor, tanár és rendőrfelügyelő, akkor miért épp Szűz Mária ne lehetne?" - tette föl a kérdést Marianela Perelli és Pool Paolini 2014-ben, mikor először állították ki a játékbabáikat.

Forrás: Facebook / Pool&Marianela

Az argentin művészek 33 figurát változtattak át a buddhizmus, hinduizmus, judaizmus és kereszténység ismert alakjaivá. Barbie például Szűz Mária, Siva vagy épp Szent Rita lett, Ken pedig Buddhává reinkarnálódott, majd Mózes, és Krisztus bőrébe bújt.

Forrás: Facebook, / Pool&Marianela

Az alkotók egyedül az iszlámhoz nem mertek hozzányúlni. Azt mondták, hogy azt túlzottan tisztelik,

így sosem tudjuk meg, milyen lenne Ken Mohamed próféta szerepében.


A művészek hangsúlyozták, hogy nem akarják provokálni a hívőket, inkább az a céljuk, hogy új formában tegyék tiszteletüket a világvallások alakjai előtt.

Sokan reklamálnak A hattyúk tava budapesti előadása miatthttp://www.life.hu/kult/20160304-a-nezok-nem-elegedettek-a-hattyuk-tava-cimu-eloadassal.htmlEgyre több elégedetlen néző teszi közzé véleményét A hattyúk tava február 27-i előadásával kapcsolatban. Sokan például alig láttak valamit az előadásból, és állítólag az egyik táncosnak pocakja is volt. Kult--Ők lesznek az új Dirty Dancing főszereplőihttp://www.life.hu/kult/20160225-ekezik-a-dirty-dancing-remake.htmlLe merjük fogadni, hogy az egész világ izgatottan várja a Dirty Dancing modern változatát. Most pedig végre az is kiderült, hogy kik játsszák majd a főszerepeket! KultOrigoElképesztő! Kristen Stewart nem bírta tovább, levetkőzötthttp://www.life.hu/kult/20160216-letepik-kristen-stewart-ruhajat.htmlMegérkezett Kristen Stewart legújabb filmjének, az Equals-nak az előzetese. A film egy érzelmek nélküli világról szól, Kristennek viszont nem sikerül leküzdeni a vágyait, olyannyira, hogy még szexel is. KultAFPElképesztő! Kristen Stewart nem bírta tovább, levetkőzötthttp://www.life.hu/kult/20160216-letepik-kristen-stewart-ruhajat.htmlMegérkezett Kristen Stewart legújabb filmjének, az Equals-nak az előzetese. A film egy érzelmek nélküli világról szól, Kristennek viszont nem sikerül leküzdeni a vágyait, olyannyira, hogy még szexel is. KultAFPTragédia! Sophie Marceau volt férjét legyőzte a rákhttp://www.life.hu/kult/20160217-elhunyt-andrzej-zulawski-sophie-marceau-ferje.htmlHetvenöt éves korában elhunyt Andrzej Żuławski, a bizarr, érzelmileg túlfűtött filmek rendezője, aki egyben Sophie Marceau volt férje is.Kult--Hölgyek! Lehet, hogy a Saul fia rendezője épp titeket keres!http://www.life.hu/kult/20160212-nemes-jeles-laszlo-filmjehez-keresnek-noi-szereploket.htmlHa színészi babérokra törnél, akkor itt a lehetőség, ugyanis Nemes Jeles következő filmjéhez keresnek női szereplőket. És hogy milyen feltételeknek kell megfelelned? Cikkünkből megtudhatod! KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.