Otthagyja a Játékszín vezetői székét Németh Kristóf

Forrás: MTI/Zih Zsolt -
Játékszín Németh Kristóf színház vezetőség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Németh Kristóf távozik a Játékszín éléről, mivel nézetkülönbségek adódtak közötte és a színház vezetősége között.

Németh Kristóf kedd reggel az ATV televízióban jelentette be, hogy a 3,5 év után távozik a Játékszín éléről,

ám azt nem állítja, hogy Bank "kifúrta" volna.

Lévay Viktória Linda és Németh Kristóf Duncan szerepében Ken Ludwig Primadonnák című bohózatának próbáján a Játékszínben 2014. december 9-én Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Németh Kristóf 2012-ben vette meg üzlettársával, Bank Tamással, Szűcs Attilával, a Budapesti Kamara egykori gazdasági vezetőjével a körúti magánszínházat, miután az előző évad végén Balázsovits Lajost több, mint húsz évnyi vezetés után menesztették.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

Bank Tamás lett a kreatív igazgató, Németh Kristóf pedig az ügyvezető igazgató. A körúti teátrum bulvár előadásokkal nyitott, de komolyabb darabok is életre keltek a színpadán, úgy, mint a Virágot Algernonnak! című előadás,

amit kitörő örömmel fogadtak a nézők.

Németh Kristóf azt is hozzátette, hogy szerepeit szeretné megtartani, amennyiben az új igazgató igényt tart erre. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy ki veszi át a majd át a színház irányítását.

Kiderült! Ennyire fedi a valóságot A szürke ötven árnyalatahttp://www.life.hu/kult/20160411-egy-szex-szakiro-sulyosan-kritizalta-a-szurke-otven-arnyalata-irojat.htmlBár a botrányos könyvsorozat és a film tartalmaz olyan elemeket, amelyek valóban a szadomazochista szubkultúrát jellemzik, de egy népszerű amerikai szex-szakíró szerint az írónő mégsem értette meg ennek a fajta szexualitásnak a pszichológiáját. KultOrigoA Saul fia lenyomta a Star Wars 7-ethttp://www.life.hu/kult/20160401-tobben-veszik-a-saul-fiat-mint-a-star-wars-7-et.htmlAz Oscar-díjas alkotás, A Saul fia április közepétől kapható DVD-n és Blu-Rayen, de már most vezeti az egyik legnépszerűbb online bolt, az X-Press toplisátját, ezzel beelőzve többek között Az éhezők viadala záró epizódját, és a Star Wars hetedik részét is. KultOrigoHurrá! Itt van Blake Lively új filmjének előzetesehttp://www.life.hu/kult/20160322-vajon-capaeledel-lesz-blake-lively.htmlHátborzongtó előzetesben láthatjuk viszont Blake Lively-t, akinek úgy tűnik sikerült kilépnie a Gossip Girl-ben megismert Serena szerepéből, ráadásul idén három filmje is a mozikba kerül! Kult--Hurrá! Itt van Blake Lively új filmjének előzetesehttp://www.life.hu/kult/20160322-vajon-capaeledel-lesz-blake-lively.htmlHátborzongtó előzetesben láthatjuk viszont Blake Lively-t, akinek úgy tűnik sikerült kilépnie a Gossip Girl-ben megismert Serena szerepéből, ráadásul idén három filmje is a mozikba kerül! Kult--Francia filmben kapott főszerepet Palya Beahttp://www.life.hu/kult/20160309-francia-filmben-kapott-szerepet-palya-bea.htmlPalya Bea énekel és egy önéletrajzi könyvet is írt, most pedig egy francia filmben kapott főszerepet, de emellett itthoni mukáit sem hanyagolja el. Kult--Egy sosem látott fotó került elő a fiatal Psota Irénrőlhttp://www.life.hu/kult/20160307-egy-sosem-latott-foto-kerult-elo-psota-irenrol.htmlPsota Irén egykori férje, Ungvári Tamás egy megható történetet és fotót osztott meg a nyilvánossággal. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.