Ember Márk: „Nem szabad linkeskedni, főleg a pályád elején nem”

színház kultúra Ember Márk színészet Vígszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Annak ellenére, hogy hihetetlenül erős csibészes báj lengi körül, és szinte minden játszi könnyedségűnek tűnik a társaságában, Ember Márk nagyon komolyan veszi a színészi szakmát, amelynél szerinte a tehetség csupán egy komponens a sok közül, ami viszont igazán számít, az a becsületes, kemény munka. A Színház- és Filmművészeti Egyetem fiatal hallgatója mindent belead: jelenleg a Vígszínházban, ahol a szakmai gyakorlatát tölti, és ahol számtalan karakter – így többek közt A dzsungel könyve Sír Kánjának – bőrébe bújva kápráztatja el a közönséget.

A magyarországi szerbek szűk kis csoportjához tartozunk mindketten, így már szinte gyerekként ismertük egymást. Két évvel ezelőtt egy rendezvényen arról mesélt, minden vágya, hogy színész legyen, és hogy éppen Máté Gábor osztályában tanulja a szakmát. Most negyedéves a Színművészetin, ahol Eszenyi Enikő is felfigyelt rá, így gyakorlatát a Vígszínházban tölti: többek közt az idén húszéves A dzsungel könyve egyik főszerepében, a Haramiákban, a Földrengés Londonban és a készülő A Pál utcai fiúkban is láthatja a közönség.

Ember Márk Fotó: Marton Szilvia/Origo

Még csak 23 éves, de mindenfajta elfogultság nélkül kijelenthető, hogy Ember Márkra már most érdemes odafigyelni. Egyebek mellett gyökerekről, a vígszínházi közegről és arról kérdeztem, szerinte mi a színház feladata, és mennyire nehéz ezen a pályán fiatalként érvényesülni.

Ha az embernek már a szülei is színészettel foglalkoznak, ha a színház már gyermekkora óta szerves része a mindennapoknak – ahogyan a te esetedben is –, akkor a pályaválasztás is magától értetődővé válik?

Amennyire emlékszem, mindig is színész akartam lenni.

De ez attól független volt, hogy a szüleim a polgári szakmájuk mellett – édesapám orvos, édesanyám gyógypedagógus – a Magyarországi Szerb Színházban színészettel foglalkoznak, és gyerekkorom óta rengetegszer vittek magukkal próbákra és fellépésekre. Ők a színházat szerelemből, szabadidejükben csinálták, én meg azt éreztem, nekem ez valami olyasmit jelent, amivel hivatásszerűen foglalkoznék majd.

A színház világa és vele együtt a játék tehát átitatta a gyerekkorodat. Ebből azonban nem feltétlenül következik a sikeres felvételi a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, amit sokan már befutott színészként sem tudtak teljesíteni.

Az egész gimnázium alatt a Színmű lebegett célként a szemem előtt, és amennyire csak lehet, tudatosan készültem a felvételire. Nagyon akartam, hogy sikerüljön – mondhatni, büszkeségi kérdést csináltam belőle. Élesben persze rájöttem, hogy a sikeres felvételinél

nem minden esetben nyom a latba, hogy foglalkoztál-e színészettel korábban, vagy sem,

vagy hogy olyan családból jössz-e, ahol a mindennapokban jelen van a színház. Függhet viszont attól, hogy a leendő osztályfőnök mit tervez az éppen formálódó osztályával.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Te mivel tűntél ki a többiek közül?

Nem szeretem a „kitűnni” kifejezést, mert félrevezető, nem mindig van ugyanis mögötte valós produktum. Becsületesen kell dolgozni, és ha a munkád eredményeket hoz, az nagyon jó. Csak a teljesítmény számít!

Máté Gábor osztályában, amelynek te is tagja vagy, pedig elvárják a teljesítményt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem első két éve legendásan nehéz, te hogy élted meg ezt az időszakot?

Az osztályfőnökömet kemény és igazságos embernek tartom, aki a teljesítménye alapján ítéli meg a másikat, és minket is erre, valamint a kitartó munkára nevel. Egyébként annak ellenére, hogy tényleg nehéz az első két év,

nem kellene a Színműt egy elvégezhetetlen, szenvedésekkel teli helynek elképzelni.

Szerintem számtalan olyan felsőoktatási intézmény van, ahol az első néhány év hasonlóan nehéz, csak őket nem kérdezik erről egy interjúban. Sok ember életét megkönnyítené, ha nem negatívumként, akadályként, hanem feladatként tekintene az úton elé kerülő göröngyökre. Ez persze nagyon nehéz, szenvedni mindig könnyebb, és ennek néha én is a mestere vagyok. (nevet)

Fotó: Marton Szilvia/Origo

A Vígszínházban töltöd a szakmai gyakorlatodat, ahol számtalan sikeres előadásban, így többek közt A dzsungel könyvében, a Popfesztiválban, a Haramiákban és a készülő A Pál utcai fiúkban is megcsillogtatod a tehetséged. Hogyan vezetett ide az utad?

Tavaly Eszenyi Enikő sok fiatalt szerződtetett le, és Bagó Gizella énektanárnő, aki a Vígszínházban énekmester, engem is ajánlott neki, mert tudta, hogy érdekel a Víg. Végül Medveczky Balázs hallgatótársammal együtt kiválasztott minket, így itt tölthetjük a gyakorlatunkat. Nagyon boldog voltam, amikor kiderült, hogy jöhetünk! Eszenyi Enikő rengeteg lehetőséget ad nekünk, izgalmas és éles helyzetekben próbálhatjuk ki magunkat, ami nagyon jót tesz a fejlődésünknek. Az például egy

meghatározó pillanat volt, amikor A dzsungel könyve Sír Kánjaként először léphettem színpadra.

A darabot ugyanis – ami szinte egyidős velem – már gyerekkorom óta nagyon szeretem, Eszembe sem jutott, hogy egyszer én is az egyik főszereplő bőrébe bújhatok majd.

Milyen közeg a Vígszínház? Mennyire kezelnek partnerként a színésztársaid, az idősebb kollégáid?

Abszolút! Nagyon jó élmény, hogy az előadás nem csak addig tart, amíg legördül a függöny. A Haramiák után – amiben például rengeteg fiatal játszik – még órákig beszélgettünk az anyagról. De az idősebb színészek is az első pillanattól nagyon kedvesek, nyitottak és segítőkészek voltak. Próba és játék közben is azt éreztem, hogy fontos nekik az én fejlődésem is.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Hogy látod, mennyire nehéz ma fiatalként ezen a pályán érvényesülni? Milyen áldozatokat kell hozni?

Szerintem ugyanannyira nehéz érvényesülni, mint a munkaerőpiac összes többi területén, legyen szó akár az orvosi, tanári vagy közgazdászpályáról. A színészet is egy szakma, amiben ugyanúgy nem szabad linkeskedni, amiben szintén rengeteget kell dolgozni, főleg az ember pályájának az elején.

A szerepekért mennyire kell megharcolni?

Ha egy jó társulat tagja az ember, akkor szerintem nincsenek véres harcok.

Ideális esetben egy jól működő társulat a bizalmon alapul,

és ha látnak benned valamit, ha lehetőséget adnak, te nem élsz vissza ezzel a bizalommal, hanem a legjobbat nyújtod.

A Vígben az a jó, hogy sokrétűen lehet játszani: a gyerekelőadásoktól kezdve a prózai és zenés előadásokon át szinte mindenben kipróbálhatom magam. Nem zárkózom el semmi jó feladat elől, nyáron például a Magyarországi Szerb Színházzal egy operettet vittünk színre, a Csárdáskirálynőt.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

A szerbség mennyire meghatározó részed, mennyire dominál játék közben?

Abszolút meghatározó! Sokszor előkerül a mesterségórákon. Máté Gábor arra ösztönöz, hogy egy-egy szerepbe a szerbségemből is fogalmazzak bele valamit, hiszen az én vagyok. Ez nem egy extra „skill”, hanem egy olyan lét, amelyet felhasználva válhat egy-egy szerep személyesebbé, plasztikusabbá.

Gyakran gondolkodom azon, hogy mi az, ami bennem emiatt más lehet, vagy mi az, ami a szerbségem miatt formálhat engem vagy egy adott karaktert.

Ha már itt tartunk, egy színész önmagából, a tapasztalataiból dolgozik leginkább. Huszonévesen viszont az ember még nem élt meg annyi mindent, ami által sokrétűen tudna építkezni. Neked mi segít egy-egy szerep megformálásában?

Nagyon fontos a fantázia: elképzelni, hogy mit tennék én, ha hasonló helyzetbe kerülnék, amiből abban az esetben építkezhet az ember, ha nincs meg egy-egy karakter megformálásához a kellő tapasztalata. Leegyszerűsítve, elképzelek egy helyzetet, kipróbálom, hogyan reagálnék rá, és hogy ez mennyire működne a karakter esetében. Ha nem, újra kell gondolni a dolgot: más kérdéseket felvetni, más válaszokat keresni, más igazság után kutatni.

De egy kicsit mindig meg kell maradni csibésznek.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Szerinted mi a színház feladata ma Magyarországon?

Szerintem ez nem koronként vagy trendenként változik, a lényeg mindig ugyanaz, mégpedig, hogy a néző azt érezze, hogy gondolkodásra készteti, miközben szórakozik is. De szórakozás alatt nem csak a felhőtlen kacagást értem. Emellett nagyon hiszek abban, hogy még mindig lényeges, hogy a színház egy görbe tükröt mutasson. Szerintem nincs színház egyfajta társadalomkritika nélkül.

A kulturális szféra ma nincs agyontámogatva itthon. Nem tartasz attól, hogyan fogsz majd megélni a színészetből?

Én ezzel akarok foglalkozni, ez az, ami érdekel. Még nincs családom, akiket el kéne tartanom, így ez a kérdés még nem mindennapi tényezője az életemnek. Azt is érzem, hogy jelen pillanatban bármibe fognék, az ugyanilyen nehéz lenne. Ennyi elhivatottságot meg szeretetet viszont csak a színház iránt érzek, ez a különbség.

Jean Valjean a filmvásznon: a legjobb szereposztásokhttp://www.life.hu/kult/20160422-jean-valjean-a-filmvasznon-a-legjobb-szereposztasok.htmlVictor Hugo legnagyobb klasszikusát, azaz a Nyomorultakat több tucatszor filmesítették már meg, és ebből jó néhányszor igazi világsztárok játszották a főbb szerepeket, így Jean Valjean központi figuráját is. A leghíresebbekből válogattuk a videós összeállításunkat, Jean Gabintől Belmondón át Hugh Jackmanig. Kult--Plácido Domingo: "A közönség öröme éltet"http://www.life.hu/kult/20160205-placido-domingot-a-shakespeare-estely-sztarvendeget-a-kozonseg-orome-elteti.htmlAz opera egyik legnagyobb csillaga és kétség kívül legkarizmatikusabb személyisége lesz az Operaház idei tematikus eseményének, a Shakespeare Estélynek a sztárvendége. Fél évszázados karrierrel a háta mögött Plácido Domingót elmondása szerint egyetlen dolog, a közönség öröme élteti. KultFotó: Dudás Szabolcs - OrigoKovács Patrícia: "Amikor kiírnak próbára, felveszem a színésznői kabátot" http://www.life.hu/kult/20160422-kovacs-patricia-szineszno-vak-lanyt-alakit-legujabb-darabjaban.htmlJótékonysági előadásra várják a nézőket április 26-án, az Orlai Produkciós Iroda Várj, míg sötét lesz! című darabjával. A bevételt a Suhanj! Alapítványnak ajánlották fel egy Magyarországon egyedülálló, látás- és mozgássérültek számára alkalmas, de épek által is igénybe vehető, integratív fitness-terem kialakításának támogatására. Kult--Előd Álmos: „Nem adom fel a dolgokat, nem vagyok olyan típus”http://www.life.hu/kult/20160429-elod-almos-a-jozsef-attila-szinhat-szinesze-nem-adja-fel-konnyen.htmlGyermekkora óta színészkedik, a színház, valamint a szinkronstúdió a második otthona. Ugyanakkor Előd Álmos, a József Attila Színház művésze szerint a színészet egy rapszodikus szakma: ha van munka, akkor „csőstül jön”, de előfordul, hogy az embert egy ideig nem találják meg a jó szerepek. Ő jelenleg egy sűrűbb időszakot él meg szakmailag, de nem esne kétségbe akkor sem, ha nem érkeznének felé megkeresések. Többek közt triatlon- és ironmanversenyeken feszegetné saját határait, mint régebben tette, és ahogy a munkájában, úgy a versenyeken sem adná fel soha. KultOrigoGuessous Majda Mária : „A népzene által ma is sokat tanulhatunk a nőiességről”http://www.life.hu/kult/20151201-guessous-majda-maria-nepdalenekes-szerint-a-nepdalok-az-eletrol-tanitanak.htmlŐsi bölcsességeikkel a népdalok rengeteget taníthatnak még a modern nőknek is puhaságról, pajkosságról, vagy éppen az egyik legfontosabb tudásról: a bennünk lévő nő ösztönös, gyógyító jelenlétéről – legalábbis Guessous Majda Mária, Junior Prima Díjas népdalénekes szerint, aki kontinenseket és kultúrákat átszelve kalandozik, hogy ezt a tudást a zene nyelvén átszűrje magán, és továbbadja. Kult--Grecsó Krisztián: „Sokat küzdünk a gyökereinkkel, azzal, hogy elfogadjuk őket”http://www.life.hu/kult/20160107-grecso-krisztian-es-grecso-zoltan-sokat-kuzdenek-a-gyokereikkel.htmlKettejük tehetsége és a köztük lévő mély összhang által régóta adott volt minden egy közös kezdeményezés elindításához. Grecsó Krisztiánban és Zoltánban viszont sokáig fel sem merült, hogy együtt kellene dolgozniuk. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.