Múzeumok Éjszakája 2016
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombaton rendezik meg a Múzeumok éjszakáját Hősök, újítók, felfedezők címmel az ország 400 intézményében: az érdeklődőket 2200 program, egyebek mellett tárlatvezetések, koncertek és filmvetítések várják.

Budapesten hét múzeumjárat közlekedik, valamint idén először elektromos kisautók is szállítják három útvonalon a kisebb múzeumok között az érdeklődőket. Kecskeméten 15 oldtimer busz jár a helyszínek között, a MÁV-START és a GYSEV pedig számos vonalon menettérti kedvezményt biztosít.

Iparművészeti Múzeum Múzeumok éjszakája Forrás: Áment Gellért


A Magyar Nemzeti Galéria programjait a kaleidoszkóp színei ihlették az immár több mint ötvenezres látogatottságú, Picasso - Alakváltozások 1895-1972 című időszaki kiállításhoz kapcsolódva. A múzeum a magyar és angol nyelvű tárlatvezetések mellett gyűjteménysétákkal, művészeti témájú beszélgetésekkel, koncertekkel, nyomozós játékkal, borterasszal és festői panorámával várja a látogatókat.

Az Iparművészetiben a kerékpáros akrobaták fellépése mellett épületséták, workshopok és zenés interaktív programok is lesznek. Az Elektrotechnikai Múzeum, a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény és a Műszaki Tanulmánytár többek között rendhagyó fizikaórákkal, technikatörténeti sétákkal, öntészeti bemutatóval és koncertekkel készül.

A Capa Központ látogatói vezetéssel tekinthetik meg a Total Records - Lemezborítók: fotográfia és zene, valamint Kudász Gábor Arion Human című kiállítását, a Várkert Bazár koncertjein fellép mások mellett az Anton Vezuv együttes, a StabilFrazír, a Dope Calypso és a Kerekes Band, a Fiumei úti sírkert és a Kegyeleti Múzeum kultúrtörténeti sétáknak, előadásoknak, koncerteknek és drámajátéknak ad otthont.

A legjobb koncertek a VOLT-on - semmiképp ne hagyd ki!http://www.life.hu/kult/20160623-a-legjobb-koncertek-a-volt-on-semmikepp-ne-hagyd-ki.html40 helyszín, több mint 200 program. Ezt nyújtja az idei VOLT fesztivál. Az idei zenei felhozatal nem mindennapi, de lássuk azokat, akikért mindenképpen érdemes ellátogatni Sopronba. Kult--Hoppá! Statisztikai adatok lettek a Disney-hercegnőkbőlhttp://www.life.hu/kult/20160624-statisztikai-adatok-lettek-a-disney-hercegnokbol.htmlMi a közös a matekban és a Disney-hercegnőkben? A válasz: semmi! Legalábbis azon kislányok körében, akik példaképként tekintenek a mesehősőkre. De más, megdöbbentő feledezés is született a hercegnő kutatás terén. Kult--Tombol a nyár! Így bulizhatsz világsztárokkal a következő hetekben http://www.life.hu/kult/20160623-kulturalis-programajanlo-junius-23-26-fesztival-koncertek-es-programok-a-hetvegere.htmlFesztivál, koncertek, színház, és érdekes kiállítás is szerepel a listán, úgyhogy bárki megtalálja a kedvére valót a következő összeállításunkban. Nem kell bezárkoznod, hiszen a jó idő közeledtével egyre több szabadtéri program vár rád, főleg a belvárosban. Vedd elő a naptárad, és írd be a következő eseményeket. KultOrigoKönnyekig meghatódtak Kulka János kollégáihttp://www.life.hu/kult/20160622-kulka-janos-videouzenete-meghatotta-katona-jozsef-szinhaz-evadzaro-tarsulati-ulesen-a-kollegait.htmlAhogy megírtuk, videóüzenetet küldött Kulka János kollégáinak, a Katona József Színház évadzáró társulati ülésére. Az otthonában lábadozó színésznek egyre jobban hiányzik a színpad. Kult--Egy szexfüggő, botrányos életű fotós megdöbbentő alkotásai 18+http://www.life.hu/kult/20160618-dokumentumfilm-keszult-a-hirhedt-es-botranyos-eletu-fotos-robert-mapplethorpe.htmlDokumentumfilm készült a híres-hírhedt és botrányos életű fotós Robert Mapplethorpe-ról. Művészetét leginkább a 4 évvel ezelőtti Ludwig Múzeumban rendezett kiállításán ismerhette meg a magyar közönség, most azonban kiderül, élete még a fényképeinél is felkavaróbb volt. KultOrigoMoszkvában a budapesti tűzfalakban gyönyörködnekhttp://www.life.hu/kult/20160621-moszkvaban-a-budapesti-tuzfalakban-gyonyorkodnek.htmlA Moszkvai Magyar Kulturális Intézet a Színes Város Csoporttal karöltve két magyar művészt kért fel, hogy fessenek meg egy tűzfalat Moszkvában, emellett pedig a budapesti tűzfalakat bemutató fotókiállítás nyílt a városban. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.