Nem térhet vissza a színpadra a legendás magyar színész, Koncz Gábor

Forrás: MTI/Zih Zsolt -
Koncz Gábor színész gerincsérv
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy volt, hogy Koncz Gábor januárban visszatérhet az Újszínházba, de sajnos ez még várat magára.

Tavaly év végén műtötték meg Koncz Gábor gerincsérvét, ami miatt a szerepeit is le kellett mondania. Úgy volt, hogy a rehabilitáció után, januárban visszatérhet a színpadra. A gyógyulás azonban lassabban megy a vártnál, így a színész még nem állhat munkába. Most úgy néz ki, hogy februárban vagy márciusban léphet újra színpadra.

Koncz Gábor nem térhet vissza januárban a színpadra Forrás: MTI/Zih Zsolt

Koncz szeretne mielőbb újra dolgozni, de kollégái türelemre intik a színészlegendát:
"Voltam benn a napokban a színházban, egy próbát néztem meg. Kerényi Imre rendező azonban azt mondta nekem, rám most egy olyan főszerep vár, aminek az van írva a forgatókönyvébe, hogy gyógyulás. Így most teljes mértékben az egészségemre koncentrálok. (...) Nem tétlenkedem, olvasok, tanulok, járkálok. Igyekszem aktív maradni, és mindig csinálni valamit. Én ezzel gyógyulok"mondta a Blikknek Koncz.

Ezek voltak az idei Golden Globe legkínosabb pillanatai http://www.life.hu/kult/20170109-golden-globe-igy-zajlott-a-gala-csunya-leegesek-video.html26 filmes és televíziós kategóriában osztották ki a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szövetségének díjait. Bár sokan örülhettek a kapott elismeréseknek, kínos pillanatok és beszólások nélkül ez a gála sem múlhatott el. Kult--Ilyen a befagyott Balaton: nézd meg galériánkat a jeges tájról!http://www.life.hu/kult/20170109-galeria-a-befagyott-balatonrol.htmlKönnyen meg lehet érteni a tél szerelmeseit, ha ilyen lélegzetelállító fotókat látunk. A jég és a hóréteg mindent eltakar, megszépít és meseszerűvé varázsol. Nem sokszor láthatjuk a Balatont ilyennek: csodáljuk a jégbe borult tavat, amíg lehet. Kult--Elhunyt Vathy Zsuzsa író http://www.life.hu/kult/20170109-meghalt-vathy-zsuzsa-jozsef-attila-marai-sandor-es-prima-dijas-iro.htmlJanuár 7-re, szombatra virradó éjszaka, 76 éves korában elhunyt Vathy Zsuzsa, József Attila-, Márai Sándor- és Prima díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Magyar Írószövetség tagja. KultOrigo82 éves lenne Elvis Presley - 42 évesen hunyt el a világsztárhttp://www.life.hu/kult/20170108-elvis-presley-januar-8an-lenne-82-eves.html1935. január 8-án született Elvis Aaron Presley amerikai énekes, zenész és színész, kulturális ikon. Elvis a világ leghíresebb könnyűzenei énekese, mind a mai napig a rock 'n' roll királya, vagy egyszerűen csak a Király néven emlegetik, és holtában is hatalmas rajongótábora van. Tizennégyszer jelölték Grammy-díjra, ebből háromszor el is nyerte. Emellett 1971-ben a Grammy életműdíját is neki ítélték. 1977. augusztus 16-án halt meg szívrohamban: mindössze 42 éves volt. Kult--Elbúcsúztak Carrie Fishertől és édesanyjátólhttp://www.life.hu/kult/20170106-elbucsuztak-carrie-fishertol-es-edesanyjatol-debbie-reynoldstol.htmlTemetés előtti, zártkörű megemelékezést tartott Carrie Fisher és Debbie Reynolds családja a rokonoknak és a barátoknak. A ceremóniáta 84 évesen elhunyt Reynolds házában tartották, ahova olyan hírességek érkeztek, mint Meryl Streep, Ellen Barkin, vagy Gwyneth Paltrow. KultOrigoÍme, azok a nők, akiknek nagyon jól áll a férfimunkahttp://www.life.hu/kult/20170104-fotosorozat-a-nokrol-akik-ferfimunkat-vegeznek.htmlVannak olyan munkák, amelyeket a közvélemény szerint nem végezhetnek nők. Kevés nőnemű hentest vagy tűzoltót ismerünk, mégis vannak olyan hölgyek, akik a férfiak által uralt területre merészkednek, és nagyon is helyt állnak! Nézd meg összeállításunkat ezekről az inspiráló nőkről. KultOrigo



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.