Izland képekben: Fantasztikus sorozat egy magyar művésztől

Fotó: Czakó Balázs -
fotós Izland galéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Voltál már valaha Izlandon? Megnéznéd közelebbről? Czakó Balázsnak hála most megteheted.

Czakó Balázs nagyjából 3 éve foglalkozik fotózással, egy darabig a főállása mellett szánt időt a hobbijának. 2016 szeptemberében azonban mindent ott hagyott azért, hogy megvalósíthassa az álmait: szabadúszó fotós lett. Ekkor kezdődtek csak az igazi kalandok.

Nagy vágya volt, hogy eljuthasson Izlandra, a fotósok paradicsomába. Sok nehézség árán, de végül sikerült ellátogatni a különleges helyszínre.

Kirkjufell Fotó: Czakó Balázs

Azt gondolnánk, hogy egy fotós workshopon nem érheti semmi veszély az embert, ez azonban nem igaz:

"Az egyik társunk a Diamond Beach-en elesett, mikor megpróbált a fényképezőgépével elfutni az egyik hullám elől, de elesett és majdnem eltört a csuklója. Beborította a hullám és elázott a fényképezőgépe és az objektív is. Mindkettő javíthatatlan. Pedig a 2015-ös túrán már ketten jártak így, ezért felhívták a figyelmünket erre. Ezen a partszakaszon nagyon veszélyes a fotózás. Viszont cserébe olyan képek készülhetnek, amik egyediek az egész világon" - számolt be az élményeiről Balázs.

Az időjárás is nagyon szélsőséges: sűrűn váltogatják egymást a napos, a felhős és a havas időszakok. Sokszor hatalmas szél kerekedik.

"Utolsó előtti éjszaka lezárták az utakat. Akkora szél volt (160km/h), hogy a kocsikkal védett helyre kellett állnunk, nehogy felboruljanak és a személyzet jött értünk, hogy átvigyen minket a 200 méterre lévő éttermükbe" - folytatta a fotós.

/1701/Izlan2017131132910Nézd meg Charlie 40 éves angyalait – galéria!http://www.life.hu/kult/20160902-40-eves-lett-a-charlie-angyalai-cimu-sorozat.htmlPontosan 40 évvel ezelőtt, 1976 szeptemberében indult el hódító útjára a Charlie angyalai című sorozat, ami újszerűsége miatt azonnal nagyon népszerű lett. Végül öt évad készült el belőle, ami alatt a címadó Charlie-t egyszer sem pillanthattuk meg. Kult--Ez itt a Sziget, nem a Sound: cickók helyett a partiarcok dominálnak - Fotógaléria!http://www.life.hu/kult/20160813-2016-ban-a-budapesti-sziget-fesztivalon-a-cickok-helyett-a-partiarcok-dominalnak.htmlBemutattuk már, hogy a Sziget fesztiválon szórakozók miként drukkolnak a magyar olimpikonoknak, és felfedtük, mi kell ahhoz, hogy te lehess az élet császára a Hajógyári-szigeten. Most pedig a legnagyobb partiarcokat gyűjtöttük csokorba. Kult--Fotósorozat: ilyen lesz az arckifejezésed, ha szélgépet tolnak elédhttp://www.life.hu/kult/20170123-szelgep-elott-fotoztak-az-embereket-vicces-sorozat.htmlA litván fotós legújabb projektjében egy szélgépé a főszerep, és azoké az embereké, akik nem féltek röhejesen kinézni. Tadas Cerniauskas úgy fotózta az embereket, hogy közben az orkán erejű széllel kellett szembenézniük: senkinek nem volt rendezett az ábrázata. KultOrigoEgy orosz lány a fellegekben: ilyen félelmetes fotósorozatot még nem láttál http://www.life.hu/kult/20160818-angela-nikolau-egy-lany-aki-az-eletevel-jatszik-dobbenetes-fotok.htmlAngela Nikolau talán a világ legveszélyesebb képeit készíti. Elmondása szerint azért, mert imádja felülről szemlélni a világot. KultOrigoLenyűgöző fotósorozat Diana hercegnő életéből - Ma lenne 55 éveshttp://www.life.hu/kult/20160701-diana-hercegno-ma-lenne-55-eves-julius-elsejen.htmlMindenki rokonszenvezett Diana hercegnével, még azután is töretlenül érdeklődtek iránta, hogy Károllyal elváltak útjaik. Halálos autóbalesetét követően világszerte gyászolták a hercegnét, aki július 1-jén lenne 55 éves. KultAFPMennyit fogsz változni 30 év alatt? Ez a fotósorozat megmutatjahttp://www.life.hu/kult/20160301-mennyit-fogsz-valtozni-30-ev-alatt-barbara-davatz-fotosorozata-megmutatja.htmlEgy fotográfus 12 pár életét követte nyomon több mint 3 évtizedig - a fotók közötti különbségek pedig sokszor elképesztőek! KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.