Oscar-díj film némafilm Oscar 2017
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Los Angelesben vasárnap este (magyar idő szerint hétfő hajnalban) 89. alkalommal adják át az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia kitüntetéseit, az Oscar-díjakat. Íme, néhány érdekesség a díj történetéből, amit az MTVA Sajtó- és Fotóarchívuma állított össze.

Az első díjat 1928-ban a Wings kapta, ez egyben az egyetlen Oscar-díjas némafilm. Az első nyertes hangosfilm a Broadway Melody (1929), az első színes film, 234 percével egyben a leghosszabb Oscar-díjas film az Elfújta a szél (1939). A legjobb film kategóriában az első nem amerikai alkotás a Laurence Olivier készítette angol Hamlet (1948).

234 percével a leghosszabb Oscar-díjas film az Elfújta a szél Forrás: AFP

Billy Wilder volt az első, aki a Legénylakásért (1960) a legjobb rendezés, a legjobb film és a legjobb forgatókönyv díját is megkapta. Először 1961-ben nyert a legjobb férfi és női főszereplő kategóriában is külföldi, az osztrák Maximilian Schell és Sophia Loren. Az olasz színésznő volt az első, akit nem angol nyelvű szerepért (Egy asszony meg a lánya) díjaztak, rajta kívül csak a francia Marion Cotillard (Piaf) nyert idegen nyelvű szerepért, idén hozzájuk csatlakozhat a szintén francia Isabelle Huppert (Elle).

A férfiak között nem angol nyelvű szerepért Robert De Nirót (A keresztapa II-ben minden dialógusa olasz volt), Roberto Benignit (Az élet szép) és Benicio Del Torót (aki a Traffic című filmben spanyolul beszélt) ismerték el. Az első fogyatékossággal élő, siketnéma Oscar-díjas Marlee Matlin volt (1986).
Legrövidebb, 5 perc 2 másodperces alakításért Beatrice Straight (Hálózat, 1976) kapott Oscart. Leghosszabb, 143 perces alakításért Vivien Leigh-t (Elfújta a szél, 1939) díjazták.

Az első fogyatékossággal élő, siketnéma Oscar-díjas Marlee Matlin volt Forrás: AFP/John G. Mabanglo

Eddig két háromgenerációs Oscar-családot tartanak számon: Walter Huston 1948-ban mellékszereplőként, az ő fia, John rendezőként és forgatókönyvíróként, unokája, Anjelica pedig 1985-ben mellékszereplőként nyert. Carmine Coppola 1974-ben filmzenéért, az ő fia, Francis Ford rendezőként, unokája, Sofia pedig 2003-ban forgatókönyvért kapott szobrot.

Az egyetlen Oscar-díjas szülőktől származó Oscar-díjas Liza Minnelli: ő 1972-ben főszereplőként, apja, Vincente Minnelli 1958-ban rendezőként kapott Oscart, anyját, Judy Garlandot 1939-ben tiszteletbeli Oscarral jutalmazták. Az egyetlen Oscar-díjas színészházaspár Laurence Olivier (1948) és Vivien Leigh (1951).

Az egyetlen Oscar-díjas szülőktől származó Oscar-díjas Liza Minnelli, apja, Vincente Minnelli és az ő édesanyja, Judy Garland Forrás: Northfoto, AFP

A legtöbb családi Oscar-jelöléssel a Newman família büszkélkedhet: a második nemzedékhez tartozó Thomas Newman idén 90. jelölésüket gyűjtötte be az Utazók című film zenéjéért.
A filmek közt az abszolút csúcsot A Gyűrűk Ura - A Király visszatér tartja, amely 2003-ban mind a 11 jelölését díjra váltotta. 1959-ben a Ben Hur, 1997-ben a Titanic szintén 11 Oscar-díjat kapott, de több jelölésből. A legtöbb, 14 jelöléssel a Beszéljünk Éváról! (1950), a Titanic (1997) és idén a Kaliforniai álom dicsekedhet.

"Összetettben" Walt Disney a csúcstartó 26 Oscarjával, és a legtöbb Oscart is ő vehette át, 1953-ban négyet.

A színészek között a négyszeres Oscar-díjas Katharine Hepburn áll az élen, őt hárommal Meryl Streep, Jack Nicholson, Ingrid Bergman, Walter Brennan és Daniel Day-Lewis követi, de utóbbi az egyetlen, aki csak főszereplőként győzött. A jelölések terén csúcstartó Meryl Streepet első alkalommal a Szarvasvadászért (1978), huszadszor az idén a Florence - A tökéletlen hangért jelölték.
A színészek közül öten nyertek két egymást követő évben: Luise Rainer (1936-37), Spencer Tracy (1937-38), Katharine Hepburn (1967-68), Jason Robards (1976-77) és Tom Hanks (1993-94).
Hét olyan film van - Ez történt egy éjszaka (1934), Száll a kakukk fészkére (1975), Hálózat (1976), Hazatérés (1978), Az aranytó (1981), A bárányok hallgatnak (1991), Lesz ez még így se (1997) -, amelyben a női és a férfi főszereplő is Oscar-díjas lett. A Vágy villamosa (1951) és a Hálózat (1976) szereplői három színészi Oscar-díjat kaptak.

A színészek között a négyszeres Oscar-díjas Katharine Hepburn áll az élen Forrás: AFP

A rendezők közül egyedül John Fordnak van négy Oscarja. Női rendezőt csak egyszer díjaztak Kathryn Bigelow személyében (A bombák földjén, 2009). Első női producerként Julia Philips vehetett át Oscar-díjat (A nagy balhé, 1973). Charlie Chaplin, Laurence Olivier és Roberto Benigni saját maga rendezte filmben nyújtott Oscar-díjas színészi alakítást. Hozzájuk csatlakozhat most Denzel Washington (Fences).

A nagy vesztesek közé tartozik Richard Burton, aki hét és Peter O'Toole, aki nyolc jelölés után távozott üres kézzel, utóbbi 2002-ben életműdíjat kapott. A negatív rekordot A fordulópont (1977) és a Bíborszín (1985) tartja, mindkét alkotás 11 kategóriában volt esélyes, de egyetlen díjat sem kapott.

A nagy vesztesek közé tartozik Richard Burton, aki hét és Peter O'Toole, aki nyolc jelölés után távozott üres kézzel Forrás: AFP


A színészek közül legidősebben Christopher Plummer (82) és Jessica Tandy (80), legfiatalabban Timothy Hutton (20) és Tatum O'Neal (10) örülhetett Oscar-díjnak. A legifjabb Oscar-nyertes Shirley Temple, aki 1935-ben, hatévesen speciális, "miniatűr" Oscart kapott, a legidősebb Eli Wallach, aki 95 évesen vehetett át életműdíjat 2010-ben. A ma élő legidősebb Oscar-díjas színész Olivia de Havilland, illetve Kirk Douglas, akik tavaly ünnepelték 100. születésnapjukat. A rendezők közül legidősebben Clint Eastwood (74, Millió dolláros bébi), legfiatalabban Norman Taurog (32, Skippy) nyert. A 2006-ban életműdíjjal elismert Ennio Morricone tavaly hatodik Oscar-jelölését (Aljas nyolcas) váltotta díjra 87 évesen, ezzel ő az Oscarért folyó verseny legidősebb nyertese.
Máig Harold Russell az egyetlen, aki ugyanazon filmszerepért két Oscar-díjat kapott (1946, Életünk legszebb évei).

Az operatőrök közül a mexikói Emmanuel Lubezki az egyedüli, akit három egymást követő évben ismertek el Oscar-díjjal (2013, 2014, 2015).

Ketten vannak, akik a Nobel- és az Oscar-díjat egyaránt megkapták: G B. Shaw ír drámaíró, illetve Bob Dylan amerikai énekes, dalszerző.

Megsértette a szabályzatot, visszavonták Oscar-jelöléséthttp://www.life.hu/kult/20170226-az-amerikai-filmakademia-visszavonta-greg-p-russel-hangmernok-oscar-dij-jeloleset-a-hangkeveres.htmlVisszavonta Greg P. Russel hangmérnök Oscar-díj jelölését hangkeverés kategóriában az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia szombaton, mert a jelölt megsértette a filmakadémia kampányolási szabályzatát, vétett a lobbizási előírások ellen. Kult--Megtippeltük, kik nyerik idén az Oscar-díjathttp://www.life.hu/kult/20170225-megtippeltuk-kik-nyerik-iden-az-oscar-dijat-2017.htmlLégy képben az Oscar-gála előtt! A hétfő hajnali díjkiosztó előtt esélylatolgatót tartunk, és nemcsak az esetleges házi tippversenyekben igyekszünk olvasóink segítségére lenni, de még azt is megmondjuk, a főbb kategóriákban mi kiknek adnánk a díjat. KultAFPHáry Estély - Andor Éva: "Tulajdonképpen elsőbálozó vagyok"http://www.life.hu/kult/20170226-andor-eva-a-tv2-tenyek-musorvezetoje-a-hary-estelyen.htmlAndor Éva a képernyőről sietett az Operaházba, hogy - ahogyan ő fogalmaz - elsőbálozóként részt vehessen a Háry Estélyen. A TV2 műsorvezetője a Life.hu riporterének arról is beszélt, milyen érzés volt elbúcsúzni a Tények régi stúdiójától és beharangozni az új díszletet. KultOrigoÍgy néznek ki ma a Házibuli című film sztárjai: Fotók! http://www.life.hu/kult/20170224-akkor-es-most-fotok-a-hazibuli-cimu-film-sztarjairol.htmlA 32 évvel ezelőtt megjelenő film még mindig sokak arcára csal mosolyt. De vajon hogy festenek ma a szereplők? KultOrigoRendőrségi képek: évtizedekkel ezelőtt így néztek ki a női bűnözőkhttp://www.life.hu/kult/20170224-rendorsegi-kepeken-a-noi-bunozok.htmlGyilkosoktól, a tolvajokon át egészen a prostituáltakig: mindenféle bűnöző szerepel a régi rendőrségi fotókon, melyeket az 1940-es és az 1960-as években készítettek. A fotók szereplői valószínűleg már tagadnák a múltjukat, de az ilyen tetteket nem lehet kitörölni. Nézd meg sorozatunkat, a régmúlt idők női bűnözőiről! Kult--Pásztor Anna: „Elfelejtettem felnőni!”http://www.life.hu/kult/20170223-pasztor-anna-interju.htmlAz Anna & the Barbies énekesnője cirkuszba vonult, hogy az Utópia turné megkoronázásaként egy dokumentumfilmet készítsen. Emellett Anna elkészítette legújabb dalát is, ösztönözve a maximalizmus csapdájában élő embereket egy boldogabb életre. A filmezés és az új album mellett hamarosan motivációs előadást is hallhatunk az énekesnőtől. De hogy pontosan hogyan is zajlik mostanában Pásztor Anna élete? A Life.hu utánajárt. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.