Megjósolták Deák Kristóf Oscar-díjas rendező sikerét

Forrás: AFP -
Oscar-díj Deák Kristóf
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Deák Kristóf, a Mindenki című rövidfilm rendezője Oscar-díjat nyert Los Angelesben. Szülei érdekes dolgot meséltek a Borsnak: fiuk sikerét megjósolták.

A rendező édesapja, Csaba faipari mérnök, az édesanyja, Enikő francia-könyvtár szakos tanár. Az édesapa szenvedélye miatt mindig volt kamera a házban, ezzel rögzítette a családi eseményeket.

"Kristóf pici korában kivette a kezemből, sokat játszott vele. A Brassó Utcai Általános Iskolába járt, ahol kedvelt rajztanára meglátta, hogy van érzéke a filmezéshez, és bevette a nagyok közé a videószakkörbe. Tíz-tizenegy éves volt, amikor az egyik filmjét leadták a magyar tévé Videák című műsorában. Aztán hatosztályos gimnáziumba ment, az Apáczaiba, ahol tett egy kis kerülőt: zenész lett, basszusgitározott a Kockás fülű nyúl nevű zenekarban" – mondta Kristóf édesapja a Borsnak.

Deák Kristóf Forrás: AFP


Kristóf a Színház- és Filmművészeti Egyetem után Londonba ment a Westminster Egyetem rendezői szakára, ahol mindent megtanult a szakmáról.

"Spielberg itt forgatta a München című filmjét, ebben az utolsó vágóasszisztens asszisztense volt. Fél órát néztük a stáblistát, de ott volt a neve. Spielberg többszörös Oscar-díjas vágója, Michael Kahn a szárnyai alá vette, és amikor elbúcsúztak, adott neki egy tollat ajándékba azzal, hogy „Még fogok rólad hallani”. Nagyon lelkiismeretes, képes volt 14 órát vágni szünet nélkül. Amikor gyártásvezető volt, és kellett neki egy hulla, az egész család a nappaliban hullát gyártott. Fekete zsákba tettünk egy emberi formát, amit papírból, törülközőkből készítettünk. Éjszaka a család együtt cipelte ki a kocsiba. Jó ég, ha a szomszéd Ilonka néni meglátja! Arra gondoltam, most már mindig ilyesmit fogunk csinálni Kristófnak?” – meséli az édesanya, Enikő.

Az Oscart is családilag hozták össze, segítettek a Mindenki forgatásában. Az egyik húga rendezte be az osztálytermet, az édesapa megépítette a kuckót, amiben a főszereplő kislány szomorkodott, és a dobogót is ő készítette.

A film sztoriját adó történetet Kristóf az egyik londoni lakótársától hallotta, a tehetséges magyar rendező csak a végkifejletet írta át. A film lényege pedig mindenféle magyarázat ellenére az, hogy higgyünk a gyerekekben, mert jobbá tehetik a világot – mondja Kristóf édesanyja.

Csajok a képernyőn - szerintünk ezek a legjobb női sorozatokhttp://www.life.hu/kult/20170227-minden-idok-legjobb-noi-sorozatai.htmlHatalmas kis hazugságok címmel új, nőkről és női sorsokról szóló sorozat indult február 20-án, sztárok egész sorával és izgalmas alaphelyzettel. Megvan rá az esélye, hogy bekerüljön minden idők legjobb női sorozatai közé – amelyeket most listába szedtünk. Kult--Elhunyt Berek Katalin színésznő, a nemzet színészehttp://www.life.hu/kult/20170227-elhunyt-berek-katalin-szineszno.htmlVasárnap hunyt el Berek Katalin, a Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze. A szomorú hírt családja tudatta. Kult--Ma lenne 85 éves Elizabeth Taylorhttp://www.life.hu/kult/20170227-85-eves-lenne-elizabeth-taylor.htmlKecses és gyönyörű nő volt Elizabeth Taylor, aki mindig kikövetelte magának a legnagyobb sztárokhoz méltó figyelmet és bánásmódot, ám színésznőként ő volt minden rendező álma: felkészülten és időben érkezett a forgatásokra, miatta sosem kellett megismételni egyetlen jelenetet sem. 79 évesen távozott az élők sorából, de halhatatlan maradt. Kult--Ilyen az Oscar-nyertes Holdfényhttp://www.life.hu/kult/20170227-holdfeny-cimu-film-kritika.htmlFebruár 26-án 89. alkalommal adták át az Amerikai Filmakadémia Oscar-díjait az év legjobb filmes teljesítményeinek. A Holdfényt 8 kategóriában jelölték az akadémiai elismerésre, végül a legjobb film, adaptált forgatókönyv és férfi mellékszereplő kategóriákban diadalmaskodott, és a legjobb film Oscar-díjával az év legnagyobb filmes elismerését kapta meg. A Holdfény gyönyörűen ábrázolja egy önmagát legbelül folyamatosan marcangoló fiú sorsát. Istók Levente kritikája. Kult--Témák, amik hatalmas tömegeket mozdítanak meghttp://www.life.hu/kult/20170220-temak-amik-hatalmas-tomegeket-mozditanak-meg-boldogsag-penz-egeszseg.htmlSlágertémák: ha becsukod a szemed, biztosan te magad is fel tudsz sorolni legalább öt olyan dolgot az életedben, amik igazán érdekelnek, amikre nem sajnálod az időt vagy éppen a pénzt, és amik idővel a mindennapjaid részévé váltak. A legtöbbünknek ilyen a súlykontroll, az egészséges életmód, a siker és a pénz, a boldogság keresése, illetve a szerelem és a mindent elsöprő szex. Ha te magad is ezek bűvkörében élsz, az alábbi programokat semmiképpen ne hagyd ki! KultOrigoMeghalt a Titanic és a Terminátor színésze, Bill Paxtonhttp://www.life.hu/kult/20170227-meghalt-a-titanic-es-terminator-szinesze-bill-paxton.htmlRengeteg híres filmben szerepelt Bill Paxton, olyanokban, mint a Terminátor, a Titanic és a Bolygó neve: Halál. A színész 61 évesen távozott, halálát műtéti komplikációk okozták. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.