Így él most Meat Loaf, a 90-es évek nagy zenésze

Forrás: NORTHFOTO/Brett Cove / Barcroft Media/Brett Cove / Barcroft Images -
sláger Meat Loaf zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meat Loaf 1993-ben robbantotta fel a slágerlistákat az I'd Do Anything for Love című rockballadájával. De mi történt vele azóta? Hogy él ma a zenész?

Meat Loaf, polgári nevén Marvin Lee Aday már 69 éves. Ő volt az, akinek slágerét 1993-ban az egész világ imádta, pedig nem is ezzel debütált. Első albuma 1971-ben jelent meg, összesen 13 lemezt adott ki.

Meat Loafot sem kerülte el a túlhajszolt zenészek sorsa: 2016 júniusában összeomlott, a színpadon esett össze. Az eset után próbálta megnyugtatni rajongóit: azt mondta, csak az influenza döntötte le. Ez valószínűleg nem volt igaz, a zenész azóta is egészségügyi problémákkal küzd. Nem is olyan régen idegbecsípődés miatt kezelték.

Meat Loaf 2016-ban Forrás: NORTHFOTO/Brett Cove / Barcroft Media/Brett Cove / Barcroft Images

Utolsó albuma 2016 szeptemberében jelent meg, ezzel együtt pedig bejelentette, hogy visszavonul. A lemezből most musical készül, az amerikai rockénekes annak népszerűsítésével tölti idejét.

Interjú Szervét Tiborralhttp://www.life.hu/kult/20170306-interju-szervet-tiborral-a-thalia-szinhaz-szineszevel-a-kean-a-szinesz-darab-kapcsan.htmlSzervét Tibor ezúttal egy egoista színész életét eleveníti meg a Thália Színház nagy sikerű darabjában: a Kean, a színész című darab komoly próbatétel elé állította a népszerű magyar színészt. KultFotó: Szabó Gábor - OrigoAkkor és most: így néznek ki az Igazából szerelem szereplőihttp://www.life.hu/kult/20170306-igy-neznek-ki-ma-az-igazabol-szerelem-szereploi.htmlA legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy a klasszikus karácsonyi filmek közül kirobbanthatatlan Igazából szerelem új részt kap, pedig így lesz. Ráadásul Hugh Grant is szerepelni fog benne! Nézd meg, hogy néztek ki a film sztárjai akkor, és hogyan festenek most! Kult--Meghalt Paula Fox amerikai regényíróhttp://www.life.hu/kult/20170306-elhunyt-paula-fox-amerikai-regenyiro.htmlKilencvenhárom éves korában meghalt Paula Fox amerikai regényíró, aki saját életéből merítve írt történeteket veszteségről és elhagyatottságról gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Kult--A sikeres nők titkahttp://www.life.hu/kult/20170303-a-sikeres-nok-titka-elarultak.htmlManapság számos sikeres nő tevékenykedik a nagyvilágban IT, gazdasági, és sok egyéb területen. De vajon mi a titkuk és milyen tanáccsal látják el azon hölgytársaikat, akik szintén a munka területén szeretnének maradandót alkotni? KultOrigoFilmhét: A martfűi rém kapta a legtöbb díjathttp://www.life.hu/kult/20170306-kiosztottak-a-dijakat-a-martfui-rem-a-legjobb-film.htmlA martfűi rém című alkotás nyerte el a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Filmhéten, amelynek vasárnap esti gáláján másodszor adták át a Magyar Filmdíjakat összesen 23 kategóriában. Kult-- Elhunyt Meggyes Roland "Mohaman", a Happy Gang együttes alapítójahttp://www.life.hu/kult/20170305--elhunyt-meggyes-roland-mohaman-a-happy-gang-egyuttes-alapitoja.htmlElhunyt Meggyes Roland "Mohaman", a Happy Gang együttes egyik alapító tagja - közölte vasárnap egy családtagja az MTI-vel. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.