Ewan McGregor 46 éves lett: Boldog születésnapot!

Forrás: Budapest Film -
Ewan McGregor születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Evan McGregor a Trainspotting előtt is szerepelt sikerfilmekben, de ez hozta meg számára az igazi népszerűséget. Az egész világon kultuszfilm lett, nem hiába készítettek belőle második részt.

Soha nem tervezett mást Ewan McGregor, mindig is színész szeretett volna lenni. Elsőre felvételt is nyert a londoni Guildhall School of Music and Drama iskolába, ahol nem akárkinek a szobatársa volt, Jude Law-val osztotta meg a mindennapjait. A filmvásznon először Robin Williams oldalán tűnt fel, az Ember a talpán című filmben.

Ewan McGregor és társai az első Trainspotting idején Forrás: Budapest Film

Ezt követte a Sekély sírhant, majd a Párnakönyvben erotikus jelenetet is vállalt. Ezután következett az igazi sikerfilm, mégpedig a Tarinspotting. Ewan McGregor 15 kilót fogyott a szerep kedvéért, de megérte, az egész világon kultuszfilmmé vált ugyanis az alkotás, aminek nemrég készítették el a második részét. Sokat kellett várni a film folytatására, a rendező és Ewan McGregor ugyanis összevesztek az első rész után. A színész játszotta Danny Boyle első három mozifilmjének főszerepét, a negyediket viszont Leonardo DiCapriónak adta a rendező. Ezért haragudott meg Ewan McGregor Danny Boyle-ra, de mára természetesen kibékültek. A színész karrierjére mindenesetre nagyon jó hatással volt a kábítószerfüggő fiú életéről szóló film, ugyanis ezután jobbnál jobb szerepeket kapott. A Csillagok háborújában ő volt Obi-Wan Kenobi, de szerepelt a Moulin Rouge című filmben is.

19 érdekesség a T2 Trainspottingról

Tudtad, hogy az első munkacíme Pornó volt? Hogy miért nem dolgozott együtt két évtizedig a főszereplője és a rendezője? Hogy melyik szereplőnek ment el a hangja a forgatáson? 21 esztendő után folytatás készült a kilencvenes évek egyik legnevezetesebb kultfilmjéhez, mi pedig utánanéztünk, mi minden érdekesség tudható a T2 Trainspottingról.
Warren Beatty 80 éveshttp://www.life.hu/kult/20170330-warren-beatty-nyolvcan-eves.htmlLegutóbb ugyan az Oscar-gála kínos bakija miatt került reflektorfénybe, de Warren Beattyre nem jellemzők a hibák, sem a karrierjében, sem a magánéletében. Hollywood legendás nőcsábászát és korszakos alkotóját jubileumi születésnapján a legemlékezetesebb filmjeiből válogatott összeállítással ünnepeljük. Kult--Programajánló: 2017. március 30. – április 6.http://www.life.hu/kult/20170327-programajanlo-aprilis-elso-hetvegejere.htmlBolondok napja ide vagy oda, április első hétvégéjén ne hagyd, hogy bolondot csináljanak belőled! Kapd fel a kedvenc tavaszi kabátod, és irány a színesebbnél színesebb programok. Ezekből ugyanis ezúttal sincs hiány. Nézd csak! KultOrigoEltemették Meggyes Roland Mohamanthttp://www.life.hu/kult/20170330-eltemettek-meggyes-roland-mohaman-zeneszt.htmlSzerda délután kísérték utolsó útjára a tragikus hirtelenséggel elhunyt 44 éves Meggyes Roland Mohamant. A búcsúztatóján kevesen – családja, zenésztársai és néhány rajongója – vettek részt. Kult--Bob Dylan átveszi a Nobel-díjáthttp://www.life.hu/kult/20170329-bob-dylan-atveszi-a-nobel-dijat.htmlBob Dylan hamarosan végre átveszi a neki járó Nobel-díjat Stockholmban, európai turnéjának első állomásán. Kult--Boldog születésnapot, Terence Hill: 78 éves lett!http://www.life.hu/kult/20170329-terence-hil-78-eves-lett.htmlNincs olyan, aki nem ismerné Terence Hillt, hiszen az olasz színész megszámlálhatatlanul sok filmben szerepelt, a legtöbbször Bud Spencerrel az oldalán. A spagettiwesternek királya ma 78 éves lett, isten éltesse! Kult--Gattyán György új sportágat alapítotthttp://www.life.hu/kult/20170328-gattyan-gyorgy-egy-uj-sportagat-alapitott.htmlEgy nagyszabású nemzetközi sajtótájékoztatón mutatkozott be az egyre népszerűbb magyar sporteszköz és sportág a Teqball. De hogy pontosan mi is ez, és hogyan kerül a képbe az ország egyik leggazdagabb embere Gattyán György, azt a videónkból megtudhatod. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.