Sorra mondanak fel a Vígszínház dolgozói

Forrás: Daniel Dömölky/Daniel Dömölky -
Vígszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lapinformációk szerint egyre többen mondanak fel a Vígszínház társulatából. Úgy tudni, eddig két tucat kolléga távozhatott. Most pedig az is kiderült, hogy miért hagyják ott a színházat Eszenyi Enikő munkatársai.

A Blikk információi szerint az évad végével közel 25 munkatárs távozik az Eszenyi Enikő vezette teátrum kötelékéből. Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, a sort Stohl András kezdte, őt több színész, köztük Lengyel Tamás, Kerekes József és Bata Éva követte.

Stohl András a Vígszínházban Forrás: Szalontai Ábel

A lap szerint a társulat ismert tagjai mellett közel egytucatnyi háttérmunkás is máshol keresi a boldogulást, felmondott például a gazdasági igazgató és Eszenyi Enikő személyi titkára is. Mivel a budapesti színházi világban több új játszóhely is nyílt az utóbbi hetekben, több pedig hamarosan nyitja meg a kapuit, egyre több lehetőség nyílik háttérmunkásoknak, a díszleteseknek, a hang- és fénytechnikusoknak is, ráadásul gyakran magasabb fizetésért.

"A színészek esetében is probléma az alacsony fizetés, a sorozatok, a tévés produkciók sokkal többet fizetnek. Ráadásul a Vígben nehéz egyeztetni is, nagyon szigorú az intézményvezetés, így nehéz két dolgot egyszerre csinálni, így választani kell: vagy a nagy presztízsű Vígszínház, vagy a jobban fizető munka" – mesélte az egyik kolléga arról, hogy a színészek miért távoznak, de hozzátette: a háttérmunkásoknak is elsősorban a pénz, illetve annak hiánya a legnagyobb motiváló erő.

Eszenyi Enikő Forrás: Daniel Dömölky/Daniel Dömölky

Két, a Vígszínházat elhagyó színész, Járó Zsuzsa és Mészáros Máté azonban másról is beszélt. Megerősítették Kovács Patrícia egykori víges színésznő korábbi állításait, hogy Eszenyi Enikő nem bízik eléggé a színészekben, és nem ad nekik lehetőséget arra, hogy a szakmai határaikat feszegessék. "A kőszínházban nem bíznak eléggé a színészben, nem bíznak abban, hogy anélkül is el tudnám játszani a szerepemet, hogy alám teszik a drága jelmezt, díszletet, hogy a színészi jelenlét önmagában is elég erő lehet" – árulta el a KútszéliStílus nevű színházi blognak a színésznő, Mészáros pedig még továbbment.

A lap kérdésére, hogy mi okozza a felmondási hullámot, és mi lesz így a teátrummal a következő évadban, azt a választ kapták, hogy a Vígszínház az évad végén megtartja szokásos sajtótájékoztatóját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.