fotósorozat galéria étel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ez a világ egyik legviccesebb fotósorozata: nem is gondolnánk, hogy az aprócska emberek milyen jól szórakoznak a maguk mikroszkopikus világukban. 

Akiko Ida és Pierre Javelle két olyan fotográfus, akiknek nem sikerült teljesen felnőniük az évek során. És micsoda szerencse ez, ugyanis már 2002 óta készítenek fotókat felnagyított ételekről, amelyeken aprócska emberek élik a maguk világát. Rendkívül kreatív és szórakoztató.

Ilyen például a fánkon lévő cukorgyöngyökkel golfozó kisember, vagy azok, akik az összeaszalódott szőlőszemet próbálják egy pumpával újból feszessé tenni. Nagyon vicces, ahogy a keményre vert tejszín felszínén hógolyózik egy család, és az is megér egy misét, ahogy a repedezett felszínű bejglit próbálják megjavítani az útkezelők.

Egyik kedvencünk az avokádó mélyedésében gördeszkázó fiatal, és az is nagyon humoros, ahogy a kínai pálcika szélén ücsörgő munkások isszák a jól megérdemelt sörüket. Véleményünk szerint hosszú idő óta ez az egyik legviccesebb és legkreatívabb sorozat, amivel találkoztunk.

/1706/Kis_e201762214435

Ebből is látszik, hogy a teremtőnek van humora: Fotók!

Néha a legegyszerűbb dolgok lehetnek a legviccesebbek, ha nyitott szemmel jár az ember. Íme, néhány fotó, melyeket megnézve garantáltan nem marad szem szárazon.

Pine-up stílusban ábrázolták a férfiakat - Fotók! (18+)http://www.life.hu/kult/20170621-pine-up-stilusban-abrazoltak-a-ferfiakat.htmlA pine-up stílus a nők sajátja, de Paul Richmond művész gondolt egyet, és férfiakat helyezett ebbe a szerepkörbe. Íme, a végeredmény. Kult--Meztelen balerinák táncoltak a városban: Fotók!http://www.life.hu/kult/20170615-meztelen-balerinak-leptek-el-a-varosokat.htmlJordan Matter fotósorozatától mindenki teljesen megdöbbent: csodásat alkottak a meztelen balerinákkal.Kult--Vicces élethelyzetek csokorba szedve: Fotók!http://www.life.hu/kult/20170601-lencsevegre-kapott-vicces-elethelyzetek.htmlAz élet időnként vicces helyzeteket tud szülni, melyeket megörökítve mások arcára is könnyedén mosolyt csalhatunk. Összegyűjtöttünk néhány humoros képet, keresd a kakukktojást jeligével. Kult--Így néznek ki az emberek, ha meztelenül végzik el dolgaikat - Fotók (18+)http://www.life.hu/kult/20170601-igazi-emberek-meztelenul-vegzik-el-dolgaikat.htmlSophia Vogel fotósorozatán hétköznapi dolgokat végeznek az alanyai, csak éppen meztelenül. Ruhában és ruha nélkül is megörökítette szereplőit, nézd meg, mekkora a különbség! KultOrigoTeherautó helyett biciklivel szállítanak Sanghajban: Fotók!http://www.life.hu/kult/20170504-fotosorozat-a-sanghaji-biciklis-szallitokrol.htmlElképesztő fotósorozat látott napvilágot Sanghajban élő futárokról, akik a fizika törvényeit meghazudtolóan fuvarozzák a nehezebbnél nehezebb szállítmányokat. KultOrigo30 éves a Szomszédok, az ország legikonikusabb sorozata - Fotók!http://www.life.hu/kult/20170505-30-eves-a-szomszedok.htmlA Szomszédok az egyik legkedveltebb és legismertebb sorozat volt, több mint tíz éven keresztül sugározta a Magyar Televízió. Május 7-én lesz 30 éve, hogy leadták az első részét. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.