Cserháti Zsuzsa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cserháti Zsuzsa karrierje Táncdalfesztiválon kezdődött, és egy hatalmas visszatéréssel ért véget. Hiába volt elképesztően tehetséges, szakmai és magánéleti gondjai miatt folyamatosan depresszióval küzdött. Az énekesnőt 55 évesen érte a halál, ma még csak 69 éves lenne. 

A táncba szeretett először bele Cserháti Zsuzsa, 10 évig tanult klasszkus balettet. Csak ezután kezdett el énekelni 1965-ben, az első országos sikert pedig 1972-ben aratta. Ekkor indult ugyanis a Táncdalfesztiválon, ahol a Nem volt ő festő és a Repülj, kismadár című dalokkal sikerült meghódítania a közönséget.

Cserháti Zsuzsa még csak 69 éves lenne Forrás: Facebook/Cserháti Zsuzsa

1978-ban megnyerte a Tessék választani! versenyt az Én leszek című dallal, és még abban az évben önálló zenekart alapított Európa néven. Sokévnyi sikereit azonban mellőzöttség követte, hiába indult az 1981-es Tánc- és popdalfesztiválon, semmilyen díjat nem nyert. Akkoriban felajánlották neki, hogy lehetne vokalista a Neoton Famíliában Csepregi Éva mögött, de ezt Cserháti mint nyilvánvalóan megalázó ajánlatot visszautasította. A kudarcok persze nem azt jelentették, hogy nem énekelt tovább!

Külföldön és belföldön is fellépett, a budapesti Moulin Rouge vezető énekese volt, és több filmnek is ő énekelte a főcímdalát.

1996-ban volt a nagy visszatérése, a Hamu és gyémánt című albumával óriási sikert aratott. Tizennégy éven át énekelt éjszakánként,

magánéleti és szakmai válságai következtében azonban jelentős túlsúlyt szedett fel.

1999-ben orvosai segítségével lefogyott, de halála előtt ismét depresszióssá vált, orvosai szerint viszont természetes halállal távozott 2003-ban. Az aranytorkú énekesnő ma ünnepelné a 69. születésnapját!

Múltidézés a Rapülőkkel a Velencei-tónálhttp://www.life.hu/kult/20170622-rapulok-a-velencei-tonal.htmlÖsszeszedtük a Rapülők együttest, hogy a Velencei-tónál egy kis nyáridézésre hívjuk őket.KultOrigoBizarr sorozat: 4 évig nem dobta ki a szemetét, fotósorozatot csinált belőlehttp://www.life.hu/kult/20170621-4-evig-nem-dobta-ki-a-szemetet-fotosorozatot-csinalt-belole.htmlAntoine Repessé fényképész úgy döntött, nem dobja ki az újrahasznosítható szemetét. 4 évig gyűjtögette azokat, amiket mások a kukába hajítanak, végül pedig egy erőteljes fotósorozatot készített a felhalmozott hulladékból. Kult--Daniel Day-Lewis visszavonul: nem színészkedik továbbhttp://www.life.hu/kult/20170621-daniel-day-lewis-nem-szineszkedik-tovabb.htmlMeglepő nyilatkozatott tett az Oscar-díjas Daniel Day-Lewis: kijelentette, hogy visszavonul és nem színészkedik tovább. KultAFPGyászhír! Meghalt Prodigyhttp://www.life.hu/kult/20170621-meghalt-prodigy.html42 éves korában meghalt Prodigy, a Mobb Deep tagja. Halálhírét a rapper szóvivője erősítette meg a Pitchforknak kedden. Kult--50 éves lett Nicole Kidman: íme, a legfontosabb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20170620-50-eves-lett-nicole-kidman.htmlSzinte hihetetlen, de a mai napon immár a fél évszázados jubileumi születésnapját ünnepli Nicole Kidman, aki szeplős ausztrál tinisztárból lett Hollywood egyik állócsillaga és meghatározó dívája — és akit a jeles alkalomból a karrierje legjelentősebb szerepeinek áttekintésével köszöntünk. Kult--Jordán Tamás súlyos balesetet szenvedetthttp://www.life.hu/kult/20170618-jordan-tamas-sulyos-balesete.htmlKórház lett a vége egy csúnya esésnek. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.