Elhunyt José Luis Cuevas, festőművész

Forrás:Tóth Fruzsina -
halál José Luis Cuevas festő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
83 éves korában, Mexikóvárosban hunyt el José Luis Cuevas, festőművész. 

José Luis Cuevas nem csak a festői képességeiről volt híres, szobrászat és írás terén is kimagaslóan tehetséges volt. Ám mégis a legtöbben a festővászonnal párosítják, ő ugyanis szakított a jól bevált hagyományos módszerekkel, és La Ruptura (elszakadók) néven egy mozgalom élére állt.

Még a mexikói elnök is megemlékezett a híres festőről Forrás:Tóth Fruzsina

Addig a földművesek, az őslakosok és a munkásosztály ábrázolása volt előtárben, de Cuevas inkább az élet nehezebb, szomorúbb, sötétebb oldalát igyekezett megfesteni.

Képeit és szobrait groteszk ábrázolások jellemezték, és a különcségének köszönhetően nagy sikereket ért el. A kormány által kiadott közlemény szerint hétfőn hunyt el, Mexikóvárosban. Számos nagy gyűjteményben állították ki a műveit, így nem csoda, hogy a művész haláláról még a mexikói elnök is megemlékezett egy Twitter bejegyzésben:

„Cuevas emléke az egyetemesség, a szabadság és az alkotás szinonimájaként marad fenn" - írta meg az Origo.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.