50 éves a brit macsó: Jason Statham legemlékezetesebb filmszerepei

film Jason Statham mozi születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bizony, a mai napon már a mindig fitt, kőkemény arcélű és borostájú brit akciósztár is betölti az 50. életévét, mi pedig ebből az alkalomból sorra vettük az egymásra a legtöbb esetben meglehetősen hasonlító, a karrierje szempontjából meghatározó mozis karaktereit.

Bacon – A ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (1998)

A korábbi műugróból és fürdőnadrágmodellből Guy Ritchie csinált először színészt, és Statham karrierjének első szakaszát alaposan meg is határozta az akkor csúcson lévő rendezővel közös együttműködés. Az első filmjében simlis utcai csirkefogót játszott, a saját fiatalkori tapasztalatait is hasznosítva.

Török – Blöff (2000)

Egy újabb Guy Ritchie-film, amiben ezúttal már nemzetközi sztárokkal körülvéve állta meg a helyét Jason Statham, a történet központi figurájaként. Az alábbi, Brad Pittel közös párbeszéde pedig kultikussá vált, magyar szinkronnal is.

Frank Martin – A szállító 1-3. (2002, 2005, 2008)

A szállító-mozikkal kezdett bele igazán Jason Statham azoknak a filmeknek a sorozatgyártásába, amik azóta a védjegyei lettek: ütős akciófilmek, gyakrabban a második, időnként az első vonalból, marcona, magányos, fanyar humorú és keményöklű hőssel a főszerepben. Sőt azt is itt mutatta meg először, mennyire jól áll neki az autózás is.

Chev Chelios – Crank 1-2. (2006-2009)

Statham pályafutásának legpörgősebb és legőrültebb akciófilmjeit a Crank-mozik hozták el, amiben a pörgés ráadásul a sztori alapkövetelménye volt, mivel a főhősnek folyamatosan magasan kellett tartania az adrenaliszintjét, hogy ne haljon meg. Ezt pedig akár egy kiadós numerával is el lehetett érni:

Lee Christmas – The Expandables – Feláldozhatók 1-3. (2010, 2012, 2014)

Hogy az évek során mekkora akciósztárrá nőtte ki magát Jason Statham, azt jól mutatja az a tény is, hogy amikor Sylvester Stallone összetrombitálta a műfaj régi nagyágyúit egy közös film erejéig, őt is meghívta a csapatba. A közös filmből végül három lett, mindegyikben fontos Statham-szereppel.

Deckard Shaw – Halálos iramban 6-8. (2013, 2015, 2017)

Említettük már, hogy milyen jól áll Stathamnek az autós száguldozás, és erre a jelenkor legsikeresebb akció-popcorn-szériája, a Halálos iramban alkotói is felfigyeltek. Így aztán Jason Statham csatlakozott Vin Dieselékhez, egészen pontosan szembeszállt velük, hisz főgonoszt alakított (egy korábbi főgonosz, Luke Evans bátyjaként).

Rick Ford – A kém (2015)

Ha arról van szó, Jason Statham szívesen kifigurázza saját magát is, és komikusnak sem utolsó - ezt leginkább a nálunk forgatott. A kémben tapasztalhattuk meg, ahol szinte egy Statham-paródiát adott elő. És még a Balatonnal is volt egy emlékezetes találkozása.

19 érdekesség Pókemberről és a legújabb filmjérőlhttp://www.life.hu/kult/20170720-19-erdekesseg-pokemberrol-es-a-legujabb-filmrol.htmlMár látható a mozikban a Pókember: Hazatérés, ami az egyik legnépszerűbb szuperhős karakterét helyezi teljesen új filmes alapokra. Ebből az alkalomból pedig kicsit utánajártunk Pókembernek, és a legújabb mozifilmje kulisszatitkainak is. Kult--Vin Diesel 50 éveshttp://www.life.hu/kult/20170718-vin-diesel-50-eves-szuletesnapja-van.htmlFélévszázados, jubileumi születésnapját ünnepli ma Vin Diesel, akit legtöbbször kopasz fejjel, ujjatlan pólóban akciózva láthattunk a filmvásznon - de akadnak azért más jellegű szerepei is a karrierjében, mint ahogyan az a jeles alkalomra született válogatásunkból ki is derül. Kult--Harrison Ford 75 éves: egy páratlan karrier legemlékezetesebb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20170711-harrison-ford-75-eves.htmlA mai napon ünnepli a 75. születésnapját az a színész, akit választottak már meg minden idők legnagyobb mozisztárjának, aki eljátszott a filmtörténet legikonikusabb figurái közül hármat is, és akinek a pályafutása immár hatodik évtizede tart, nem csökkenő lendülettel. Harrison Fordot a jubileumi alkalomból a legjelentősebb szerepeinek felidézésével köszöntjük. KultOrigoMinden idők 13 legmegbotránkoztatóbb videoklipje (18+)http://www.life.hu/kult/20170710-minden-idok-legmegbotrankoztatobb-videoklipjei.htmlLegyen szó mozifilmekről, könyvekről, napi hírekről vagy akár videoklipekről, - valljuk be - manapság egyre nehezebb alulról súrolni a közönség ingerküszöbét. Sokan próbálkoznak ezzel a művészvilágban és a filmipar mellett főleg a zeneipar az, ahonnan - dalszövegek és videoklipek formájában - ömlik a nyakunkba az erőszak. Szinte a végtelenségig sorolhatnánk azokat a zeneszámokat, amelyekhez olyan képi világot társítottak a rendezők, amelyek a megjelenésük korában a legtöbb emberben kiverték a biztosítékot – ezek közül válogattunk most 15 darabot, időrendi sorrendben.KultOrigoÖt dögös és kemény csaj, akik miatt érdemes sorozatokat néznihttp://www.life.hu/kult/20170630-dogos-nok-kemeny-nyomozoi-szerepben-a-sorozatokban.htmlVannak olyan szakmák, amiket alapból férfiaknak való munkának gondolunk, pedig ahogy gyakran a valóságban, úgy a képernyőn is, kemény és félelmet nem ismerő nők szintén űzik ezeket a foglalkozásokat. Helyszínelő, nyomozó vagy éppen kriminológus? Igen, ők is lehetnek bevállalós és közben dögös lányok! Összeszedtünk pár igazán csinos karaktert, akik miatt érdemes bűnügyi sorozatokat nézni. Kult--20 éves az első Harry Potter-könyvhttp://www.life.hu/kult/20170626-iden-20-eves-az-elso-harry-potter-konyv.html20 évvel ezelőtt, június 26-án találkozhatott a világ először, a leghíresebb varázsló fiúval. Gondoltad volna, hogy így eltelt ez a sok idő?! Az évforduló alkalmából összeszedtük a legérdekesebb kulisszatitkokat a megjelent könyvekről. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.