Amikor férj és feleség együtt bűnöz: rossz útra tért házaspárok a moziban

film mozi házaspár bűnözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már játsszák a mozik A szerencse háza című komédiát, amiben Will Ferrell és Amy Poehler házaspárként nyit a pincéjében illegális kaszinót, majd sodródik egyre inkább a törvény rossz oldalára, persze számos poén közepette. Ennek apropóján pedig listára gyűjtöttük a kedvenc, közösen bűnöző filmes férjeinket és feleségeinket.

A szökés (1972)

Steve McQueen és Ali MacGrow a hetvenes évek legszexibb és legvagányabb házaspárját alkották a filmvásznon, akik még egy rajtaütést is úgy tudtak átvészelni, mint az alábbi videón. És akik a férj börtönből való kiszabadítása után kénytelenek szembenézni azzal, mi is volt mindennek az ára.

Sugarlandi hajtóvadászat (1974)

Csakis jó szándék vezeti törvénytelen útra Goldie Hawnt és William Athertont ebben a korai Steven Spielberg-moziban. Miközben ugyanis a férj a börtönbüntetését üli le éppen, a családfelügyelet elveszi a gyereküket, és nevelőszülőkhöz adja. Ez ellen pedig tenniük kell, bármilyen eszközzel!

Addams Family – A galád család (1991)

„Ne kínozd magad, drágám! Hagyd meg nekem ezt az élvezetet!" Az Addams Family házaspárja azért tesz magasról minden társadalmi szabályra, és éli az életét a sötét oldalon, amiért a komplett családjuk is: mert ők egyszerűen ilyenek, ilyennek születtek. A mesék gonoszai, akik közben roppant szórakoztatóak, és a saját gonoszságukból csinálnak újra és újra viccet.

Született gyilkosok (1994)

Oké, talán nem tekinthető teljesen hivatalosnak az a házassági szertartás, amit az alábbi videón Mickey és Mallory bemutat, de azért nyugodtan tekinthetjük őket férjnek és feleségnek. Persze csak akkor, ha nincsenek a közelünkben ezek az őrült, az életcéljukat és a szerelmüket a sorozatgyilkolásban felfedező házasok, mert akkor nagyon nem lehetünk nyugodtak.

Ocean's Twelve – Eggyel nő a tét (2004)

Az első részben még épp azért (is) zajlott a nagy kaszinórabló balhé, hogy őt visszaszerezze George Clooney, a második filmben viszont már a férje segítségére is kellett sietnie Julia Robertsnek a bűzözésben: az ura ugyanis pár napig egy fogdában csücsült, az akciót viszont nélküle is végre kellett hajtania a kint maradt társaknak. Így aztán bevonták a feleséget, hogy játssza el azt, akihez a legjobban hasonlít: Julia Roberts filmsztárt.

Dick és Jane trükkjei (2005)

Jim Carrey és Téa Leoni olyan sikeres, jól szituált és törvénytisztelő házaspárt alakít ebben a filmben, akiknek az élete egyik napról a másikra összeomlik, méghozzá a fehérgalléros bűnöző főnökeik simlissége miatt. Ők viszont ezt nem nézik tétlenül, és visszavágnak — immár minden módszert megengedve maguknak.

A szerencse háza (2017)

Augusztus második fele óta vetítik a hazai mozik Will Ferrell és Amy Poehler új vígjátékát, amiben a kertvárosi, középkorú házaspár azzal szembesül, hogy a rossz gazdálkodásuk következtében semmi sem maradt a lányuk egyetemi taníttatására félretett pénzből. A csemetének viszont muszáj továbbtanulnia, így pótolni próbálják a pénzt, méghozzá egy szerencsejátékos haverjuk ötlete nyomán illegális kaszinóból. Amit a saját házukban nyitnak meg, és ami a kezdeti sikerek után nem bizonyul annyira jó ötletnek.

7 nagyon furcsa páros a mozibólhttp://www.life.hu/kult/20170904-het-nagyon-furcsa-paros-a-mozibol.htmlMár játsszák a hazai mozik a Sokkal több, mint testőr című filmet, amiben Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson alkot nagyon különös duót: az egyikük egy bérgyilkos, a másik pedig egy rá vigyázó testőr. A hasonlóan bizarr párosítások persze nem ritkák a mozivásznon - össze is gyűjtöttük a kedvenceinket! Kult--A filmvászon legmeghökkentőbb hidrogénezett séróihttp://www.life.hu/kult/20170830-a-filmvaszon-legmeghokkentobb-hidrogenezett-ferfi-seroi.htmlMár látható a mozikban a Logan Lucky című remek vígjáték, amiben Daniel Craig alakít bunkó börtöntölteléket, méghozzá platinaszőkére festett frizurával. Nem ő az első, aki ilyen meglepő eszközhöz nyúl egy szerep kedvéért: listára gyűjtöttük azokat a férfi filmsztárokat, akik nagyon furán festettek szösziként. KultOrigoA Pappa Pia elődei: a kedvenc magyar zenés filmjeinkhttp://www.life.hu/kult/20170829-a-pappa-pia-elodei-a-kedvenc-magyar-zenes-filmjeink.htmlMost, hogy a jelek szerint (és a negatív kritikák ellenére) nagy mennyiségben vándorolnak a hazai nézők a mozikba a Pappa piára, idejének éreztük listára gyűjteni a legfontosabbnak tartott és szívünknek kedves magyar zenés filmeket - avagy így is lehet csinálni. Kult--Szívfacsaró filmek halállal szembenéző tinikrőlhttp://www.life.hu/kult/20170829-filmek-halalosan-beteg-tinedzserekrol.htmlNincs annál szomorúbb, mint ha egy halálos betegséggel olyannak kell szembenéznie, aki előtt még ott lenne az egész élet. Az ilyen tragikus helyzetek viszont megmutathatnak sok minden olyasmit az élettel kapcsolatban, amiket amúgy talán észre se vennénk - mint ahogyan ez az alábbi filmekben is történik. KultOrigoMinden idők legjobb Stephen King-filmjeihttp://www.life.hu/kult/20170811-a-horrorkiraly-a-moziban-minden-idok-legjobb-stephen-king-filmjei.htmlRövid időn belül két új, Stephen King-regényből készült filmet is bemutatnak mostanság, ennek apropóján pedig listára gyűjtöttük minden idők talán leghíresebb és legnagyobb hatású horrorszerzőjének eddigi legsikeresebb kirándulásait a moziban. Közte egyáltalán nem csak horrorokkal. KultOrigo50 éves a brit macsó: Jason Statham legemlékezetesebb filmszerepeihttp://www.life.hu/kult/20170725-jason-statham-legemlekezetesebb-filmszerepei.htmlBizony, a mai napon már a mindig fitt, kőkemény arcélű és borostájú brit akciósztár is betölti az 50. életévét, mi pedig ebből az alkalomból sorra vettük az egymásra a legtöbb esetben meglehetősen hasonlító, a karrierje szempontjából meghatározó mozis karaktereit. KultOrigo



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.