Elhunyt Jean Rochefort francia színész

Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat -
Jean Rochefort
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt 87 évesen Jean Rochefort francia színész, aki fél évszázados pályafutása alatt több mint száz filmben szerepelt és a francia közönség egyik kedvenc komikus sztárja volt.

A kackiás bajszú, elegáns stílusú, nagyszerű humoráról híres színész halálhírét hétfőn Francoise Nyssen francia kulturális miniszter erősítette meg, miután a sajtóban megjelent, hogy Rochefort elhunyt egy párizsi kórházban. Nyssen Twitter-üzenetében "nagyszerű művészként" emlékezett Rochefortra.

Jean Rochefort a Fel című film bemutatóján a 2009-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Az ötvenes években kezdte színészi karrierjét. Alakításait három César-díjjal ismerte el a francia filmakdémia. Először 1976-ban Bertrand Tavernier Kezdődjék hát az ünnep! című kosztümös vígjátékában nyújtott alakítását, majd két évvel később a Le Crabe-Tambour című háborús drámában nyújtott játékát díjazták a francia Oscarral, 1999-ben pedig életművét ismerték el a filmdíjjal.
Szerepelt a Magas, szőke férfi felemás cipőben és a Magas szőke férfi visszatér című vígjátékokban, Az érzelmes bérgyilkos című bűnügyi vígjátékban, a Rizsporos intrikák című kosztümös drámában és A férfi a vonatról című drámában is. Ő alakította Don Quixote-t Terry Gilliam hosszú ideje készülő filmjében, a The Man Who Killed Don Quixote-ben, amelynek kálváriáját egy dokumentumfilm örökítette meg.

Jean Rochefort a La Mancha elveszett lovagja című filmben Forrás: Collection Christophel/© Quixote Films / Low Key Productions/Quixote Films / Low Key Producti

Gilliam idén júniusban jelentette be, hogy a film forgatása - csaknem két évtizednyi munka után - befejeződött, ám már Rochefort nélkül, a főszerepet végül Jonathan Pryce játszotta. Pár éve az Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát című filmben láthatta a közönség, legutóbb pedig a 2015-ben bemutatott Floride című vígjáték főszerepében.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.