kritika film mozi Fűrész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden idők egyik legjövedelmezőbb horrorszériája hosszú idő után új filmmel folytatódik. A Fűrész 8 – Újra játékban ráadásul megidézi a korábbi részek mitikus főgonoszát is. De vajon képes valami mást is mutatni, vagy csak egy újabb bőrt húztak le rólunk az elvetemült alkotók?

A Fűrész 2004-ben üde színfoltnak számított a horror műfaj palettáján: kis költségvetésű, kreatív ötletekkel operáló, zsigerekre és agyra egyformán ható, izgalmas film. Ami ráadásul megteremtett egy olyan főgonoszt Jigsaw, a kirakós gyilkos személyében, aki igazán méltó lett rá, hogy azóta kultfigura váljon belőle. Hisz nem csak mesterien tervező elme, de közben hátborzongató motivációk irányítják: mivel ő maga halálos beteg, így arra akarja kényszeríteni az áldozatait, hogy értékeljék az életet, nézzenek szembe azokkal a vétkeikkel, amik révén elpazarolják azt, és kínokon átmenve szülessenek újjá.

Fűrész (2004.) Forrás: Youtube

Vagy haljanak meg, ha nem képesek erre.

Ezek a bizonyos próbák pedig brutális, és egyben roppant kreatív feladványok, sőt legtöbbször trükkös szerkezetek, halálcsapdák révén jelentek meg a filmekben, amelyek nem hagytak sok időt a gondolkodásra a szerencsétlen szereplőknek: ha csak egyetlen perced van eldönteni, vajon feláldozod a szemgolyódat, hogy kivedd a mögé beoperált, szabadulásodat garantáló kulcsot? (Mindezt a perverz kukkoló esetében.) Ha valakit le kell győznöd abban, hogy adott idő alatt melyikőtök vág le nagyobb súlyú darabot a testéből, mivel kezdenéd a műveletet? (Két uzsorás esetében.) És így tovább, és így tovább, a közönség pedig imádta az egyszerre vérben úszó, de közben mégis valami beteg logika alapján igazolt gyilkolászást, amihez még hozzá jött, hogy minden filmben ott volt kötelezően egy NAAAGY csavar, ami mindent átértelmezett, amit addig láttunk. (Az első filmben például a végig a terem közepén fekvő hulláról derült ki, hogy igazából él, sőt ő a figyelő gyilkos.)

A kis költségvetés és a nagy siker kombinációja rengeteg pénzt termelt, így nem is lehetett kérdéses, hogy jönnek szépen sorban a folytatások. Amik egyre laposabbak és önismétlőbbek lettek: a kötelező nagycsavar unalmas modorosságáá vált, Jigsaw motivációi erősen zavarosak lettek, sőt bizonyos filmekben már izzadtságszagú időjátékokkal és utódokkal, meg feltámadásokkal próbálták folytatni a „munkásságát". Egyedül talán a kreatív brutalitás maradt meg változatlan színvonalon, na de ha nincs igazán ki miatt izgulni egy nem igazán izgalmas szituációban, akkor a legötletesebb halálcsapda sem ér olyan sokat...

Fűrész 7. (2010.) Forrás: Youtube

Most viszont itt van újra, legalábbis nagyon úgy tűnik a Fűrész: Újra játékban sztorijának kezdetén. A két párhuzamos szál egyikén ugyanis Jigsaw-stílusú gyilkosságok nyomába erednek a rend őrei - a másik szálon pedig egy kis csapatnyi bezárt ember szembesül a szokásos brutális rejtélyekkel. Egy ilyen hosszú idő utáni visszatérés legfőbb kérdése pedig nyilván az: tud-e valami újat mutatni egy új Fűrész-film? Ha igen, mit? Ha nem, akkor legalább megismétli-e a jobb darabok erényeit?

Nos, a válasz nem és nem és nem. A Fűrész: Újra játékban maximum annyira mondható újítónak a korábbi részekhez képest, hogy ezúttal sokkal nagyobb hangsúly van a nyomozáson, néha mintha nem is horrort, hanem krimit látnánk.

Amúgy viszont ugyanazokat az elemeket mondja fel újra, amelyeket már ezerszer láttunk, és hát bizony nem jobban, mint korábban. Hanem rosszabbul. Sőt, már a vérengzésben sem tud igazán kreatív lenni, de ez talán nem meglepő egy olyan filmtől, ami még arra sem képes, hogy igazolja önnön létezésének jogosultságát. A Fűrész: Újra játékban tipikusan az a film, amire néhány év múlva már emlékezni sem fogunk. Sőt, inkább néhány hónap múlva.

A Life.hu értékelése

4/10

Őfelsége moziba megy: angol királynők a filmvásznonhttp://www.life.hu/kult/20171002-kiralynok-a-filmvasznon.htmlMár játsszák a hazai mozik a Viktória királynő és Abdul című filmet, amiben a remek angol színésznő, Judi Dench alakítja a legendás 19. századi angol uralkodónőt. Híres királynőből pedig volt több (sőt van) is az angoloknak a történelem során, és előszeretettel készítettek róluk filmeket - mi pedig összegyűjtöttük közülük a legemlékezetesebbeket. Kult--Csoda korban élünk: színészek meséltek a színházi darab premierje utánhttp://www.life.hu/kult/20171010-thalia-szinhaz-csoda-korban-elunk-cimu-darabjanak-premierje-utan-a-szineszek-meselnek.htmlAz írók mindig gyanúsak, de ilyen gyanúsak még sohasem voltak... A Thália színház Csoda korban élünk című darabjának premierje után beszélgettünk a színészekkel. KultFotó: Szabó Gábor - OrigoTom Hardy 40 éves - Hollywood angol szívtiprójának legemlékezetesebb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20170918-tom-hardy-legemlekezetesebb-szerepei.htmlA napokban ünnepelte jubileumi, negyvenedik születésnapját Tom Hardy, aki angol szépfiúból lett hollywoodi sztár, és aki hiába szeret minden szerepében morcosan morogni, mégis a legkülönfélébb figurákat képes eljátszani, ráadásul emlékezetes módon. A jeles alkalomból a legfontosabb szerepeiből válogattunk, videók kíséretében. Kult--Interjú Bíró Lajos séffel: A jó ételek vonzzák a turistákathttp://www.life.hu/kult/20170913-interju-biro-lajos-seffel.htmlA gasztronómiai különlegességekre fogékony ínyencek szemében ő nem egy televíziós főzőműsor zsűritagja, hanem a hazai szakácsművészet egyik legenergikusabb és legkülöncebb képviselője, aki nem ismer kompromisszumot, ha minőségről van szó. Idén ősszel a sárvári Spirit Hotelben meghívott vendégszakácsként Bíró Lajos egy vérbeli, magyaros menüsorral kényezteti el a vendégeket. Kult--A legfélelmetesebb szörny a fejedben születik – kritikánk az AZ című filmrőlhttp://www.life.hu/kult/20170915-az-cimu-film-kritika.htmlStephen King kultikus regényéből új filmfeldolgozás született, amely már most minden idők legsikeresebb, bevételi rekordokat döntögető horrorfilmjének tekinthető, és a magyar nézők is imádják a csatornák mélyén rejtőző gyilkos bohócot. De mi az Az titka? Kult--7 nagyon furcsa páros a mozibólhttp://www.life.hu/kult/20170904-het-nagyon-furcsa-paros-a-mozibol.htmlMár játsszák a hazai mozik a Sokkal több, mint testőr című filmet, amiben Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson alkot nagyon különös duót: az egyikük egy bérgyilkos, a másik pedig egy rá vigyázó testőr. A hasonlóan bizarr párosítások persze nem ritkák a mozivásznon - össze is gyűjtöttük a kedvenceinket! Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.