Taxis fotósorozat a '80-as évek New York-jából

2017.11.14. 16:46

Elképesztő fekete-fehér fotók bukkantak elő egy taxisnak köszönhetően, aki az összes utasát lefotózta. 

Ryan Weiderman pont úgy, mint bárki más, hatalmas álmokkal érkezett New Yorkba. Sikeres, jól menő fotós akart lenni, aki a művészetből szeretett volna megélni. Ám az élete más fordulatot hozott, kénytelen volt taxizásba kezdeni, hogy biztonságos anyagi háttere legyen. 

De Ryan nem szomorkodott az események miatt, sőt, magával vitte a fényképezőgépét, és még munka közben is sorra lőtte a képeket. Minden utasát megörökítette, akikkel csak találkozott az éjszakában. Ugyanis többnyire hétvégenként és éjszaka fuvarozott. 

Az eredmény pedig elképesztő, fantasztikus képek születettek. A fekete-fehér felvételek gyönyörűen bemutatják az akkori New York-i életet, az embereket, a divatot, a szokásokat. Láthatunk kutyával utazó családot, hamisított karórákat értékesítő utcai árust, prostituáltat és szerelmes párokat is. 

Taxis fotósorozat a '80-as évek New York-jából

Fotó: Ryan Weideman
New Yorktaxisgalériafotósorozat