Ritka fotók és történetek II. Erzsébet brit királynő életéből: fotók

Anglia II. Erzsébet brit királynő brit királyi család Fülöp herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A brit királyi család élete nem csak az angolokat, de egész Európát, sőt a világot is lázban tartja. Most összegyűjtöttünk érdekes fotókat és történeteket, melyek főszereplője II. Erzsébet. Ki is ő valójában? Erre keressük a választ.

1991-ben nagy port kavart, amikor a The Sun kiderítette, hogy az anyakirálynőnek – bár mindenáron megpróbálta eltitkolni – volt 5 súlyosan fogyatékos unokatestvére. Nem visszamaradottságuk okozta a közfelháborodást, hanem annak ténye, hogy Elizabeth Bowes-Lyon és családja még életükben halottnak tüntették fel őket, így az anyakirályné hamis adatokat szolgáltatott a brit nemesség évkönyvébe. Később kiderült az is, hogy a család őriz egy igen sötét titkot. Az 1822-ben született dédnagybácsi olyan mértékű visszamaradottságban szenvedett, hogy a környéken csak Glamis-szörnyeként emlegették. Családja szégyellte, ezért egyszer csak bejelentette a halálát, de az igazság ennél sokkal fájóbb; élete végéig a kastély egyik eldugott szobájában élt. A palota semmiféle nyilatkozatot sem adott ki az ügy kapcsán.

Úgy tartják, hogy Elizabeth Bowes-Lyon először nem is akart hozzámenni Albert György yorki herceghez, mivel nem akart bekerülni a királyi családba. Végül a szerelmes férfi elérte célját, és 1923-ban összeházasodtak.

VI. György brit király és Bowes-Lyon Erzsébet Forrás: AFP

Erzsébet hercegné és később királyné imádta a lányait, nagyon meghitt és bensőséges kapcsolata volt velük.

Erzsébet királyné gyermekeivel, II. Erzsébettel és Margarettel 1937-ben Forrás: AFP

II. Erzsébet királynő 1926. április 21.-én született Londonban, Elizabeth Alexandra Mary Windsor néven. Egyetlen testvére, Margit hercegnő 1930. augusztus 21-én követte őt. Később a snowdoni gróf és grófné címet adományozta neki és újdonsült férjének, Anthony Armstrong-Jones fényképésznek a királynő, vagyis a nővére.

Az újszülött II. Erzsébetet - (Elizabeth Alexandra Mary Windsor) tartja karjaiban a boldog anya, Erzsébet királyné Forrás: AFP

Életének első tíz évében Erzsébet hercegnő még csak nem is sejtette, hogy egyszer ő lesz Anglia királynője. Amikor nagybátyja, VIII. Eduárd lemondott a trónról és édesapja került a helyébe, tudatosult csak benne, hogy egyszer majd az ő fejére fog kerülni a korona.

Erzsébet hercegnő tinédzser volt, amikor kitört a II. világháború. Segédszerelőként és tehergépkocsi-vezetőként ő volt a brit királyi család egyetlen női tagja, aki csatlakozott a fegyveres erőkhöz.

II. Erzsébet 18 évesen állami tanácsosként körbejárta az olaszországi hadszíntereket, 1945 Forrás: Northfoto

II. Erzsébet királynő palotái és kastélyai

Egy igazi uralkodó nem csupán egy vagy két kastéllyal rendelkezik. Nincs ezzel másként az angol királynő, II. Erzsébet sem. Többet közülük csak pár alkalommal használ egy évben, de talán pont ez adja azt a fajta romantikájukat, mellyel még magasztosabbá válnak az alattvalók szemében. Nézd meg őket!

Ezen a fotón a fiatal nővérek, II. Erzsébet és Margit látható. A két nővér jó viszonyt ápolt egymással, de a későbbi koronázás megváltoztatta a kapcsolatukat. A 22 éves Margit beleszeretett a nála 16 évvel idősebb, elvált, kétgyerekes királyi pilótába, Peter Townsendbe. Ám a frissen megkoronázott királynő nem támogatta a házasságot, sőt ezzel az egyház és a miniszterek is egyetértettek. Végül Margit lemondott a férfiról, akit később Brüsszelbe helyeztek át.

II. Erzsébet húgával, Margarettel az Országos Póni Bemutatón 1938-ban, Islingtonban. Forrás: Getty Images

1947-ben, Erzsébet hercegnő hozzáment harmad-unokatestvéréhez, Fülöp görög és dán királyi herceghez, akibe még fiatal korában szeretett bele. A frigy kedvéért Fülöp lemondott címeiről, és felvette az anglikán vallást, valamint megkapta a brit állampolgárságot és az Edinburgh hercege címet. Az akkori politikai helyzetre való tekintettel, az esküvőre nem kaptak meghívást a német királyi udvar tagjai.

Erzsébet hercegné és Fülöp edinburgh-i herceg az esküvőjük napján, 1947-ben Forrás: AFP

II. Erzsébet gyermekei voltak az első királyi csemeték, akik iskolába jártak, nem pedig otthon, magánoktatókkal tanultak.

Fülöp herceg és II. Erzsébet játszanak gyermekeikkel Balmoralban, 1960. Forrás: AFP

Uralkodása ugyan közvetlenül apja halálát követően megkezdődött, de koronázására csak 1953. június 2-án került sor.

II: Erzsébet a koronázási ceremónián 1953. június 2-án Forrás: AFP

II. Erzsébet volt az első brit uralkodó az anglikán egyház megalapítása óta, aki ellátogatott a Vatikánba. 1980 októberében találkozott II. János Pál pápával, aki később „melegnek és nyugodtnak” jellemezte a királynővel történt találkozóját.

A királynő ajándékokat cserél II. János Pál pápával a Vatikánban, 1980. Forrás: Getty Images

1986 októberében II. Erzsébet és Fülöp hivatalos útja Kínában vezetett. Tettük nagy jelentőséggel bírt, mivel rajtuk kívül, a brit királyi család más tagja sosem látogatta meg a kommunista országot.

II. Erzsébet pekingi művészek társaságában Forrás: Getty Images/Anwar Hussein

II. Erzsébet 66 éve királynő, ezzel pedig ő a leghosszabb ideje trónon lévő brit uralkodó. Minden idők leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodóinak listáján a 14., de a nők közül az első helyen áll.

Erzsébet királynő Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, valamint a nemzetközösségi királyságoknak az uralkodója, az anglikán egyház feje Forrás: Getty Images/Stuart C. Wilson
VI. György, a dadogó király, aki megismételte apja sorsáthttp://www.life.hu/kult/20180113-66-eve-hunyt-el-vi-gyorgy-kiraly-ii-erzsebet-apja.htmlVI. György angol király a II. világháború alatt stabilitást jelentett a britek életében. Bár Winston Churchill és a beszédhibás uralkodó kezdetben nem kedvelte egymást, az évek alatt mondhatni már-már barátság alakult ki köztük. Halálát kereken 66 évvel ezelőtt tüdőrák okozta, ezen a napon lett királynő a lánya, II. Erzsébet. Kult--II. Ferdinánd aragóniai király 500 éves titkos levelezését fejtették meg spanyol hírszerzőkhttp://www.life.hu/kult/20180205-ii-ferdinand-aragoniai-kiraly-500-eves-titkos-levelezeset-fejtettek-meg-spanyol-hirszerzok.htmlKatolikus Ferdinánd spanyol uralkodó (1452-1516) 500 éves titkos levelezését fejtette meg a spanyol nemzeti hírszerzési központ. Az ő uralkodása alatt kezdődtek meg a felfedezőutak, és vált Spanyolország világbirodalommá. KultOrigoErőszak a vonaton? Clarke Gable egyetlen lányának történetehttp://www.life.hu/kult/20180112-clarke-gable-egyetlen-lanyanak-elete.htmlAz Elfújta a szélnek köszönhetően Clark Gable nevét az egész világ megismerte. A színész 1901. február 1-én született, és filmszerepeinél, csak szerelmi élete adott több okot a pletykálkodásra. Összesen ötször házasodott meg, és számtalan szeretőt tartott. Bár két gyermek édesapja volt, az egyiket nem ismerte el, a másikat pedig nem is ismerte, mivel fia, a halála után 5 hónappal jött a világra... Kult--Meghalt Bradford Dillman amerikai színészhttp://www.life.hu/kult/20180120-meghalt-bradford-dillman-amerikai-szines.html87 éves korában tüdőgyulladásban meghalt Bradford Dillman. A színész összesen 140 filmben és sorozatban szerepelt, az In Love and War-ban nyújtott alakításáért Golden Globe-díjjal is jutalmazták 1959-ben.Kult--Szörényi Levente kapta a Kölcsey-emlékplakettet 2018-banhttp://www.life.hu/kult/20180121-szorenyi-levente-kapta-a-kolcsey-emlekplakettet-2018-ban.htmlSzörényi Levente Kossuth-, és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes és szövegíró kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet, a rangos irodalmi-művészeti elismerést a magyar kultúra napjának alkalmából adták át a szatmárcsekei református templomban vasárnap. KultOrigoMinden, amit tudnod kell Meghan Markle családjárólhttp://www.life.hu/csalad/20171129-minden-amit-tudnod-kell-meghan-markle-harry-herceg-jegyesenek-csaladjarol.htmlMeghan tudja, hogy a szülei és a közeli barátai számára hirtelen és meglepő volt az a fajta médiafigyelem, ami a Harryvel való kapcsolata hozott az életükbe. Ugyanakkor ez senkit sem zavar, hiszen életében nem látták őt még ilyen boldognak. Nézzük meg, hogy kik is tartoznak tulajdonképpen a leendő brit hercegné családjába, és voltaképpen mit is tudunk róluk. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.