88 éves korában elhunyt a legendás magyar rádiós, Ramsay Győző

Forrás: Thinkstock -
halál Ramsay Győző rádiós meghalt legenda Szabad Európa Rádió
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
88 éves korában elhunyt Ramsay Győző, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa.

Ramsay Győző 1930-ban látta meg a napvilágot Budapesten. A háború idején családjával nyugatra költözött, de 1946-ban hazatért. 1956-ban újra elmenekült az országból, először Kölnbe, majd Münchenbe utazott. Elvégezte a rendező szakot, majd a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségénél kezdett el dolgozni.

Ramsay Győző 88 éves korában hunyt el Forrás: Thinkstock

Munkássága elismeréseként 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Nyugdíjazása után is aktívan részt vett a müncheni Magyar Katolikus Egyházközség életében, és budapesti látogatásai alkalmával műsorvezetőként közreműködött a Magyar Televízió történelmi dokumentációs adásaiban.

Ramsay Győző hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 88. évében hunyt el kedden Münchenben. Halálhírét a család tudatta az MTI-vel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.