Nelson Mandela Winnie Mandela meghalt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Winnie Mandela, az apartheid elleni küzdelem rendíthetetlen harcosa, Nelson Mandela néhai dél-afrikai elnök és Nobel-békedíjas politikus második felesége - közölte hétfőn a családja.

Winnie Madikizela-Mandela a család nyilatkozata szerint hosszú betegség után a johannesburgi Netcare Milpark kórházban halt meg, családja körében.
"Felnőtt életének nagyobb részét a nép ügyének szentelte, s ezért szerte az országban a nemzet anyjaként ismerték" - mutat rá a nyilatkozat.

2013. december 15-én Qunuban készített kép Winnie Mandeláról, Nelson Mandela néhai dél-afrikai elnök és Nobel-békedíjas politikus második feleségéről férjének temetési szertartásán. Forrás: MTI/EPA/Pool/AFP/Odd Andersen

Winnie Mandela ellentmondásos személyiség volt, férje 27 éven át tartó bebörtönzése idején a faji megkülönböztetésen alapuló, a fehérek uralmát biztosító dél-afrikai apartheid rezsim ellenzékének egyik vezetője volt, és mint ilyen rendíthetetlen kiállásáról vált ismertté világszerte. Őt magát is többször letartóztatták, megkínozták, házi őrizetben, illetve megfigyelés alatt tartották. Mandelának a börtönből való 1990-es szabadulása után azonban házasságuk megromlott, és 1996-ban elváltak. Két közös gyermekük volt.

Winnie Mandela politikai pályafutásán foltot ejtett, hogy az apartheid rezsim lebontása idején, 1991-ben elítélték őt emberrablásokért és erőszakos támadásokért. Később, az apartheid idején elkövetett bűnöket vizsgáló Igazság és Megbékélés Bizottsága előtti 1997-es meghallgatása során újból szembesítették ezekkel a vádakkal. Az apartheid felszámolását követő első, 1994-es választásokon parlamenti képviselő lett, politikusként azonban csalásért elítélték.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.