Patrick Schwarzeneggertől Scott Eastwoodig: sztárgyerekek kopogtatnak Hollywood kapuján

film család mozi Hollywood sztár gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sőt, sokan már nem is csak kopogtatnak, hanem akár nagyköltségvetésű szuperprodukciók fontos szerepeiben is szerepelnek. Az utóbbi időben több olyan film is került a hazai mozikba és a képernyőkre, melyben színészlegendák csemetéi láthatók, így összegyűjtöttük közülük a legígéretesebbeket.

Paris Jackson

Michael Jackson különleges szépségű (kreol bőr, világító kék szem), 20 éves lánya eddig inkább modellkedéssel foglalkozott, és csak videoklipekben volt látható „színészként", de a magyar mozikban márciusban bemutatott Gringóval ez megváltozott. Élete első filmszerepe persze még csak nyúlfarknyi: egy dögös, bűnre csábító exbarátnőt játszott egyetlen jelenet erejéig.

Scott Eastwood

Clint Eastwood legkisebb fia az elmúlt hónapokban több filmben is volt látható a hazai vásznakon: a Kipörgetve esetében ráadásul főszerepben, bár ez az autózós-rablós kalandfilm sok vizet nem zavart. Annál inkább a Halálos iramban 8 és az áprilisi Tűzgyűrű - Lázadás: a papára igencsak hasonlító, feltűnően jóképű Scott ezekben a szuperprodukciókban mellékszerepekben állt helyt, és lesz ő még igazi sztár is.

Wyatt Russell

Goldie Hawn és Kurt Russell fiának legismertebb szerepe nem a mozihoz. hanem a televízióhoz kapcsolódik: a nálunk is népszerű, disztópikus Fekete tükör egyik epizódjának volt a főszereplője amerikai turistát alakítva, aki pénz híján egy rejtélyes játék tesztelőjének jelentkezik. De ha valaki filmben szeretné őt látni, a 22 Jump Street – A túlkoros osztag és a Rideg világ kisebb szerepeiben azt is megteheti.

Domhnall Gleeson

Az ír színészlegenda, Brendan Gleeson (A rettenthetetlen, Erőszakik, Harry Potter-filmek) feltűnően tehetséges és feltűnően lángvörös hajú fia mostanában sorra kapja a jobbnál jobb szerepeket Nagy-Britanniában és Hollywoodban: ifjoncként még a Hary Potter-filmekben kezdte, az Időről időre a romantikus oldalát is megmutatta, a Visszatérőben és a Barry Seal – A beszállítóban a hivatalos szervek alkalmazásában segítette a főhősöket, az új Star Wars filmek gonosz Hux tábornokaként pedig aztán már tényleg mindenki megismerhette az arcát.

Maya Hawke

Ethan Hawke és Uma Thurman lánya még csak idén nyáron lesz 20 éves, és esetében inkább megelőlegezett bizalom a listánkra válogatás. A Little Woman című miniszériában ugyan tavaly már megvillantotta a tehetségét, de az igazi nagy dobása jövőre várható, amikor a kultsorozat Stranger Things harmadik évadának egyik állandó szereplője lesz.

Alexander Skarsgård

Őt valószínűleg már nem is kell bemutatnunk az olvasóinknak, hiszen több éve az élvonalban szerepel: a svéd színészlegenda Stellan Skarsgård (Thor, A nimfomániás) fiát a nemzetközi közönség a True Blood macsó fővámpírjának szerepében ismerte meg, de a Hatalmas kis hazugságokban vagy A tinilány naplójában azt is megmutatta, hogy az érzelemmel teli drámai szerepekben is kiváló. Nemrég megkapta élete első mozis sztárszerepét is a Tarzan legendájában, ami ugyan nem lett egy túl sikeres film, de nem féltjük Alexander karrierjét.

Patrick Schwarzenegger

Április 19-e óta játsszák a hazai mozik az Éjjeli napfény című romantikus filmet, ami Arnold Schwarzenegger 24 éves fiának első komolyabb lépése a sztárrá válás felé: néhány kisebb szerepben már ugyan volt látható korábban is (Nagyfiúk 2., Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis idejére), de itt ő az egyik főhős — egy veszettül jóképű fiú, akibe beleszeret a speciális betegségben szenvedő, napfénytől eltiltott tinilány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.