Elhunyt Szokolay Ottó Jászai Mari-díjas színész

2018.05.28. 11:45

80 éves korában elhunyt Szokolay Ottó Jászai Mari-díjas színész.

Szokolay Ottó 1937-ben Kispesten látta meg a napvilágot. Négy éven keresztül a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1963-ban behívták tartalékos katonának, utána egy évre a Miskolci Nemzeti Színházba szerződött, majd a Vígszínházba került. A Nemzeti Színház tagja 1965 óta volt.

Színházi szerepei mellett számos játékfilmben játszott, szinkronszínészként is ismert, ő volt az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész, hangját számos mozi- és tévéfilmhez, sorozathoz adta – írja az MTI. Ő volt többek között Martin Landau, James Cromwell és NCIS-ből ismert David McCallum állandó magyar hangja.

Munkássága elismeréseként Rajz János-díjat és Jászai Mari-díjat kapott. 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetéssel és 2014-ben érdemes művész címmel díjazták.

A színészt 80 éves korában érte a halál.

Szokolay OttóJászai Mari-díjelhunytszínész