Jöjjenek a pasik helyett a csajok: 7 nemcserés filmfeldogozás

nők film nemváltás mozi férfiak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már játsszák a hazai mozik az Ocean's 8 című filmet, amiben a korábbi Ocean's-trilógia emlékezetes pasicsapatának szélhámoskodásait ezúttal nők hajtják végre. Hollywoodban korábban is elő-előfordultak nemcserés feldolgozások, az utóbbi időben viszont kimondott trend lett belőle – a leghíresebb eseteket gyűjtöttük össze.

Az új karatekölyök (1994)

A nyolcvanas évek népszerű ifjúsági-harcművészeti filmje, a Karatekölyök megért néhány folytatást is, aztán kifulladt az alapötlet – az újjáélesztést pedig néhány évvel később egy lány főszereplővel kísérelték meg (még szerencse, hogy a kölyök uniszex szó!). A kísérlet nem hozott túl nagy sikert, de legalább felfedezte nekünk Hillary Swanket. Aztán jött egy újabb nemcsere, és a néhány évvel ezelőtti újrafeldolgozásban Will Smith fia, Jaden játszotta a karatézó kölyköt.

Kicsi kocsi: Tele a tank (2005)

Szintén ifjúsági a műfaj, csak a széria igazi fénykora a hatvanas-hetvenes években volt: persze A kicsi kocsi-filmek inkább a tévében hasítottak, de ott nagyon. Nem tűnt hát rossz ötletnek évtizedekkel később feltámasztani a személyiséggel rendelkező kis bogárhátút, ebből az alkalomból pedig kapott egy új, ezúttal már lány gazdát is: az ekkoriban még cukinak számító Lindsay Lohant.

Szellemirtók (2016)

A nemcserés feldolgozások divatja néhány éve indult be csak igazán, és az eredeti filmek rajongói erősen a szívükhöz kaptak, amikor kiderült, hogy a Szellemirtók erre a sorsra jut: a női változat első előzetese a leggyűlöltebb videó lett a YouTube-on. Maga a film pedig aztán felemás: Melissa McCarthy-éknak akadtak vicces pillanatai (főleg Kate McKinnon révén), de összességében messze elmaradt a film a régitől. És nem azért, mert ezúttal csajok irtották a szellemet benne.

Wynonna Earp (2016- )

Nem csak a moziban, a tévésorozatok terén is tendencia lett feldolgozni régi, akkoriban még ugyebár csak férfi főhősökkel megvalósítható-elképzelhető történeteket, ezúttal női főszereplővel. Így járt a vámpírvadász Van Helsing, a nyomozósegéd Dr. Watson, a hírek szerint ez lesz a sorsa a Rendes fickók mozifilmnek, és a nevezetes Kung Fu-szériának is – és így járt a híres vadnyugati pisztolyhős, Wyatt Earp is, akinek ebben sorozatban egy kései leszármazottja száll szembe a démonokkal.

Átejtve (2018)

Cikkünk apropóját akát az Átejtve is adhatta volna, ami május vége óta látható a hazai mozikban: itt az eredeti filmben (A vasmacska kölykei) egy kibírhatatlan természetű milliomosnő (Goldie Hawn) és egy jólelkű asztalos (Kurt Russell) között szövődött félreértésekkel tarkított különös viszony, némi amnézia következtében. Az új filmben megfordultak a szerepek: az elkényeztetett milliomos a férfi (Eugenio Derbez) és a neki dolgozó takarítónő (Anna Faris) hiteti el vele a balesete után, hogy ők igazából házasok.

Ocean's 8 – Az évszázad átverése (2018)

A kétezres évek elejének nagy durranása volt Steven Soderbergh szélhámosfilm-trilógiája olyan nevekkel, mint George Clooney, Matt Damon vagy Brad Pitt. Helyettük most megérkeztek a nők: a sztori szerint Danny Ocean húga, Debbie toboroz össze egy csaló csajcsapatot, méghozzá nem kevésbé ütős nevekkel. Sandra Bullock, Anne Hathaway, Cate Blanchett, Rihanna és a többiek akcióban!

The Hustle (2019)

Még csak most készül, de a jövő év egyik nagy durranása lehet, és kitűnően illusztrálja a cikkünk témáját adó jelenséget: a hazánkban is népszerű Riviéra vadorzóiban Michael Caine és Steve Martin bolondozott rivális szélhámosként a francia tengerparton, az új változatban Anne Hathaway és Rebel Wilson köt majd fogadást egy kijelölt balekra. Érdekesség, hogy már a Caine-Martin-féle film is remake volt: az eredeti még a hatvanas években készült Dajkamesék hölgyeknek címel, és maga Marlon Brando, valamint David Niven parádézott benne.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.