Cserhalmi György a jelek szerint nem tér vissza a színpadra a következő évadban

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
színpad Cserhalmi György Nemzeti Színház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egészségi állapota miatt Cserhalmi György, a Nemzet Színésze nem tér vissza a Nemzeti Színház színpadára a jelek szerint. Komoly térd- és gerincproglémákkal küzd. 

A Bors információi szerint Cserhalmi György a jelek szerint nem tér vissza a Nemzeti Színházba. A színész komoly térd- és gerincproblémákkal küzd, korábban operálták is. Vidnyánszky Attila igazgató felkérte, hogy Az ember tragédiája című darabban játssza el Lucifer szerepét, ám a lap úgy tudja, hogy nem tér vissza a színpadra, ezt igazolja szerintük az is, hogy nevét és képét is levették a társulati tagok listájáról.

"Tudomásom szerint nem lesz a következő évadban a színház tagja, és a korábbi pletykákkal ellentétben, Vidnyánszky Attila nagyszabású, Az ember tragédiája című előadásában sem lesz benne Luciferként, helyette a színház öt fiatal színésze alakítja a figurát az októbertől látható darabban" - mondta egy bennfentes a Borsnak.

Cserhalmi György a jelek szerint nem áll színpadra Fotó: Szabó Gábor - Origo

Rendezőként még számítanak rá, 2019 áprilisára készül bemutatni a Macskajáték című drámát Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével. A Bors Cserhalmi Györgyöt is megkereste, ám ő nem kívánt nyilatkozni.

"Most nyaralok és babázni szeretnék, úgyhogy köszönöm a megkeresést" - mondta a lapnak a színész.

Megható fotósorozat készült anyákról és lányaikról a szülőszobábanhttp://www.life.hu/kult/20180809-meghato-fotosorozat-keszult-anyakrol-es-lanyaikrol-a-szuloszobaban.htmlSoha nem látott fotókból készített sorozatot a Szülészeti Fotósok Nemzetközi Szövetsége. A képeken olyan leendő anyukák láthatók, akiknek édesanyjuk ad erőt a nehéz pillanatokban. KultOrigoElhunyt a Radnóti Színház munkatársa, Szatmári Mónikahttp://www.life.hu/kult/20180809-elhunyt-a-radnoti-szinhaz-munkatarsa-szatmari-monika.htmlAutóbalesetben elhunyt a Radnóti Miklós Színház munkatársa, Szatmári Mónika. Kult--Programajánló: az augusztus sem telik el eseménytelenülhttp://www.life.hu/kult/20180731-programajanlo-augusztus-10tol.htmlIdén az augusztus sem telik el eseménytelenül! Legyen szó sporteseményről vagy éppen vadító fiesztáról, most mindenki megtalálja, amit keres! Otthon maradni nem ér! KultOrigoElhunyt a BBC rádiósa, Vicki Archerhttp://www.life.hu/kult/20180808-elhunyt-a-bbc-radiosa-vicki-archer.htmlTragikus hirtelenséggel hunyt el BBC rádiós műsorvezetője, Vicki Archer. A 41 éves nőt férje és gyermekei gyászolják. Kult--Programajánló: az augusztus sem telik el eseménytelenülhttp://www.life.hu/kult/20180731-programajanlo-augusztus-10tol.htmlIdén az augusztus sem telik el eseménytelenül! Legyen szó sporteseményről vagy éppen vadító fiesztáról, most mindenki megtalálja, amit keres! Otthon maradni nem ér! KultOrigoKiszínezték a történelem nagy pillanatait ábrázoló fotókathttp://www.life.hu/kult/20180806-ujraszineztek-a-tortenelem-nagy-pillanatait-abrazolo-fotokat.htmlVagyunk olyan szerencsések, hogy a történelem néhány pillanatát ikonikussá vált fotókon is megszemlélhetjük. Ezek többnyire fekete-fehérek, ám a modern technikának köszönhetően jónéhányat küzülük már színesben is megcsodálhatunk. Elképesztő, ahogyan megelevenedik előttünk Albert Einstein vagy éppen Elvis Presley. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.