23 érdekesség Mr. Beanről, azaz Rowan Atkinsonról

film Mr. Bean Rowan Atkinson Johnny English mozi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már látható a hazai mozikban a Johnny English újra lecsap, amiben az egyik leghíresebb brit komikus ismét egy parodisztikus szuperkém szmokingjába bújik - ennek apropóján pedig összegyűjtöttünk egy csokornyi érdekességet Rowan „Mr. Bean" Atkinsonról.

1. A családjának egy nagy farmja volt, így itt, igazi vidéki környezetben nőtt fel.

2. A durhami Cathedral Chorister iskolában két évvel felette járt Tony Blair, későbbi brit miniszterelnök.

3. Színész-komikusok esetében meglehetősen szokatlan végzettsége van: villamosmérnökként diplomázott Oxfordban.

4. Az oxfordi egyetemen találkozott és barátkozott össze Richard Curtisszel, a brit romantikus komédiák későbbi legendás író-rendezőjével, akivel az együttműködésük hozta el mindkettejük karrierjének beindulását. A közösen írt, és Atkinson által előadott humoros jelenetek először színpadon arattak sikert, majd saját rádióműsort is kaptak. A régi barátság tiszteletére pedig Curtis később a filmjeibe is rendszerint meghívta apróbb szerepekre Atkinsont (lásd a Négy esküvő, egy temetést, vagy az Igazából szerelmet).

Rowan Atkinson az Igazából szerelem című filmben Forrás: Northfoto/Universal Studios

5. Először 1979-ben állt a kamerák elé egy Canned Laughter című 30 perces tévés komédiaszkeccs keretében.

6. 1984-ben a londoni West End egyik színházában az akor 10 éves Christian Bale partnereként játszott a The Nerd című előadásban.

7. A kedvenc hobbija a minél gyorsabb autókkal való száguldozás.

8. Az autókat olyannyira imádja, hogy még tehergépkocsikra is van jogosítványa, és autós szaklapokba is írt cikkeket.

9. Komoly kocsigyűjteménnyel is rendelkezik, például egy McLaren Forma 1-es autónak is büszke tulajdonosa. Sőt, egyszer össze is törte kicsit.

Rowan Atkinson komoly kocsigyűjteménnyel is rendelkezik Forrás: AFP/Francois Guillot

10. 2001-ben egy kenyai nyaraláson a magánrepülőgépének pilótája elájult repülés közben. Atkinson tartotta a levegőben a gépet addig, amíg magához térítették a pilótát, aki aztán sikeresen letette a gépet a legközelebbi reptéren.

11. Huszonöt év házasság után, 2015-ben vált el a feleségétől, Sunetra Sastry sminkestől.

12. Két gyerekük született: Benjamin 1993-ban és Lily 1995-ben. Atkinsonnak 2017-ben egy harmadik gyermeke is született az új partnerétől.

13. Esküvővendég volt Károly herceg és Camilla Parker-Bowles lakodalmán.

14. Sok éven át küzdött dadogással, épp ezért sosem igazán szeretett és szeret interjút adni. És ki tudja, talán ezért lett a legismertebb karaktere, Mr. Bean is szótlan figura.

Sok éven át küzdött dadogással, talán ezért lett a legismertebb karaktere, Mr. Bean is szótlan figura Forrás: Northfoto/Hip

15. Különösen nehezen mond ki olyan szavakat, amelyek egy B betűvel és utána egy magánhangzóval kezdődnek. Ilyen szóhoz érve kis szünetet kell tartania, hogy aztán ki tudja rendesen ejteni.

16. Mr. Bean először 1990-ben, Újév napján volt látható a tévéképernyőkön.

17. Mr. Bean Atkinson saját meghatározása szerint „egy 9 éves gyerek egy 40 éves férfi testében".

18. Noha sokan egyfajta modern Buster Keatonként vagy Chaplinként tekintenek Mr. Beanre, Rowan Atkinson szerint a fő inspirirációt a megalkotásához nem ezek a klasszikus burleszkszínészek, hanem Jacques Tati és az ő teremtménye, Hulot úr jelentette.

19. Elkötelezett híve a szólásszabadságnak, és annak, hogy bármiből viccet lehessen csinálni, akár mások érzékenységét sértő, például vallási dolgokon tréfálkozó poénokkal is. Szerinte egyetlen dologért kell elnézést kérni: ha rossz a vicc.

Szerinte egyetlen dologért kell elnézést kérni: ha rossz a vicc Forrás: Getty Images/Carlos Alvarez

20. A 2002 és 2016 között futott Mr. Bean rajzfilmsorozat egyik fő megalkotója egy magyar animációs műhely volt.

21. Az utóbbi években egy tőle szokatlanul komoly szerepben láthattuk: a híres nyomozót, Maigret-t alakította egy tévés miniszériában. Ennek forgatása pedig elhozta Atkinsont Budapestre és Szentendrére is.

22. A hazai mozikba szeptember 20-án érkező Johnny English újra lecsap az első filmtrilógia, amiben szerepet vállal, és tizenöt évvel az első rész után bújik ismét őfelsége botcsinálta kémjének bőrébe.

23. Johnny English karaktere nyilvánvalóan egy James Bond-paródia, épp ezért érdekes, hogy Rowan Atkinson a karrierje kezdetén játszott egy igazi James Bond-filmben is: a Sean Connery-féle Soha ne mondd, hogy soha című kémmoziban.

Jeremy Irons 70 éves — Egy páratlan karrier legfontosabb állomásaihttp://www.life.hu/kult/20180919-jeremy-irons-70-eves-karriere.htmlMa ünnepli jubileumi, hetvenedik születésnapját az angol és hollywoodi filmtörténet egyik legkiemelkedőbb tudású és legbársonyosabb hangú színésze, aki a legtöbbször fanyar humorú és elegáns férfiakat formált meg a vásznon — ám sosem okozott gondot neki az sem, ha esetleg teljesen más karakter bőrébe kellett bújnia. Jeremy Ironst a legemlékezetesebb szerepeinek felelevenítésével köszöntjük. Kult--5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod szeptemberbenhttp://www.life.hu/kult/20180917-5-film-es-sorozat-amit-vetek-lenne-kihagynod-szeptemberben.htmlRovatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket szerintünk mindenképp érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát az ősz kezdetének ajánlott filmjei és sorozatai! KultOrigoA történelem legnagyobb szexbotrányai: Bill Clinton és az a bizonyos szaxihttp://www.life.hu/kult/20180910-bill-clinton-es-monica-lewinsky-a-tortenelem-legnagyobb-szexbotranyai-kozott.htmlÚj cikksorozatunkban régi koroktól kalandozunk egészen a közelmúltig, és olyan pikáns, pajzán és polgárpukkasztó eseteket gyűjtünk össze, amelyek a maguk idejében világraszóló skandalumot okoztak. Az ötödik részben bekukkantunk az Ovális Irodába, ahol a 20. század tán legnevezetesebb orális együttléte esett meg, komoly következményekkel. Kult--5 szélsőséges szekta, amelyek még ma is aktívan működnekhttp://www.life.hu/kult/20180827-51-szelsoseges-szekta-ma-is-aktivan-mukodnek.htmlPedofil közösség, sátánista vagy épp agymosó és pénzpumpoló szekta, ufóhívők, Isten földi manifesztációja és világmozgalommá egyesült Stephen King-rajongók. Több veszélyes csoport ma is működik, így nem meglepő, hogy az American Horror Story hetedik évada – amely rövidesen a Sony Movie Channelen is debütál – a kultuszokat választotta fő témájának. A köznyelv sokszor összemossa a kultusz és a szekta kifejezéseket, pedig ezek az általában nagyobb vallásokból vagy társadalmakból kiszakadt összetartó csoportok nem feltétlen mind olyan szélsőségesek vagy radikálisak, mint cikkünk szereplői. KultOrigoMozi a rácsok mögött: minden idők legjobb börtönfilmjeihttp://www.life.hu/kult/20180827-bortonfilmek-a-mozivasznon.htmlMár látható a hazai mozikban A kíméletlen című film, ami a címéhez méltóan egy egészen brutális utazáson visz minket végig egy thaiföldi börtönbe kerülő angol bokszoló történetén keresztül. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük a rácsok mögött játszódó filmek nagy klasszikusait — van belőlük szép számmal még úgy is, hogy a hadifoglyos mozikat most mellőztük. KultOrigo19 érdekesség a Mamma Mia 2-rőlhttp://www.life.hu/kult/20180731-19-erdekesseg-a-mamma-mia-kettorol.htmlMár hasít a hazai mozikban a nagysikerű ABBA-musical második része. A Mamma mia! Sose hagyjuk abba premierje kapcsán pedig összegyűjtöttünk egy nagy adag speciális információt a görög szigeteken svéd dalokat éneklő világsztárok újabb produkciójáról. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.