Vastapssal, könnyekkel, meglepetésekkel érkeztek a Csengetett, Mylord? szereplői

Csengetett, Mylord? Csere Ágnes sorozat kultúra közönségtalálkozó Susie Brann Nagy Britannia Michael Knowles Catherine Rabett Budapest Amanda Bellamy Jeffrey Holland Konrád Antal Pásztor Erzsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szinkronhangjaikkal is találkozhattak a Csengetett, Mylord? című sorozat szereplői a budapesti közönségtalálkozón. A rendezvény, amelyet 800 rajongó lelkesedése és az önkéntes szervezők elszántsága hozott létre, minden képzeletet felülmúlt. A sorozat 5 szereplője és videoüzenetek hozták el az eufóriát a terembe. A színészek egy-egy titokkal még egymást is meglepték. Csere Ágnes, Rose magyar hangja pedig egyedül a Life.hu-nak árulta el, milyen volt először találkozni azzal, akinek a hangját kölcsönözte.

Hova vezetne ez? – hangzik oly sokszor a Csengetett, Mylord? című sorozatban. Szombaton választ kaphattunk arra, hova vezetett egy merész ötlet, 800 rajongó határtalan lelkesedése és a szervezők elszántsága, ugyanis Budapestre érkezett a sorozat 5 színésze. A James Twelvetreest alakító Jeffrey Holland, a 81 éves Michael Knowles, aki Teddy Meldrumot játszotta, a Cissy Meldrum karakterét alakító Catherine Rabett, a testvérét, Poppyt játszó Susie Brann is jelen volt a közönségtalálkozón, de nem maradhatott ki a Tiszteletreméltó Teddy szerelmét, Rose-t megformáló színésznő, Amanda Bellamy sem.

Titokban tartott helyszín és időpont segített abban, hogy valóban az a 800 rajongó ülhessen a széksorokban, akik hozzájárultak a találkozó megvalósulásához. Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla: a nem mindennapi esemény közösségi adakozásból jött létre. A találkozót az ötletgazda, Polgár Zsuzsa, valamint Hegedüs Kinga és Szijj András hozták tető alá számos önkéntessel és adakozóval. Profi szervezés, emelkedett hangulat, a rajongók hol nevettek, hol a könnyeiket törölgették a meghatottságtól.

A Csengetett, Mylord? című sorozat mai napig népszerű hazánkban Forrás: BBC One

Amikor James Twelvetrees hozza a pezsgőt


Kintornás fogadta a közönséget, akik közül sokan jelmezben érkeztek. Láthattunk a Kit-Kat Clubba induló Cissyt és Poppyt, sokak kedvencét, Mabelt, a bájosan együgyű Ivyt és a meggyes lepény királynőjét, Mrs. Liptont is. A 3 órás találkozó első 40 percében a sorozat szinkronhangjaival találkozhattak a nézők.

Beregi Péter, Wilson kapitány magyar hangja elárulta, hogy 50. házassági évfordulójukra azt kérte feleségétől, süssön neki olyan meggyes lepényt, amelyet Mrs. Lipton oly sokszor elkészített a sorozatban. Rajta kívül olyan színészlegendák ültek a színpadon, mint James Twelvetress szinkronhangja, Konrád Antal, a Mrs. Lipton hangját adó Pásztor Erzsi, a Madge Cartwrigth hangján megszólaló Győry Franciska és Rose magyar hangja, Csere Ágnes is részt vett a találkozón. De a színpadon ült Tomasevics Zorka szinkronrendező is, valamint Szinetár Miklós, aki évtizedekkel ezelőtt behozta a sorozatot Magyarországra. Felesége, Hámori Ildikó volt az egyik főszereplő, Ivy Teasdale magyar hangja.

Szinetár Miklós, Konrád Antal és Beregi Péter (balról jobbra) Forrás: Margitay Klára/Life.hu

„Ez volt az egyetlen sorozat, amit megvettem DVD-n" – mesélte Konrád Antal, aki nyaranta újra és újra megnézi az összes epizódot. Mint mondta: boldogsággal tölti el, hogy mindig azt kapja, amit vár. Kiderült: a színészek annyit nevettek a felvételek alatt, hogy a Henry magyar hangját adó Tahi Józsefet és az Alfred Stokes hangján megszólaló Hollósi Frigyest a szinkronrendező kitessékelte a stúdióból. Azt is elárulták, hogy a szinkronizálás hőskorában egy-egy szón is sokat vitatkoztak, vajon melyik illik jobban a karakterekhez és a jelenethez. Tahi József videoüzenet formájában érkezett. Mint mondta: Tomasevics Zorka tyúkanyóként tartotta össze a társaságot. Videoüzenetet küldött Takács Ágnes is, aki a sorozat magyar szövegkönyvét írta. Mint mondta: Cissy volt az egyik kedvence. „Nagyon emberi volt" – fogalmazott Takács Ágnes, aki azt is elárulta, hogy tudatosan figyelt a szállóigévé vált mondatokra.

A beszélgetés végén a magyar színészlegendák pezsgőért csengettek, melyet mindenki meglepetésére a libériát öltött Jeffrey Holland szervírozott. Természetesen álló vastaps fogadta az örökké peckes James megjelenését.

Jeffrey Holland és magyar szinkronhangja, Konrád Antal Forrás: Margitay Klára/Life.hu

Ohh, Mr. Teddy!


Oly sokszor hangzott el ez a mondat a cselédlány, Rose szájából, aki rajongásig szerette Teddy Meldrumot. Ezen a közönségtalálkozón az a ritka eset állt elő, hogy szinkronhangok és eredeti színészek találkozhattak. Így Csere Ágnes is beszélgethetett a Rose karakterét megformáló Amanda Bellamyval. Arról, hogy milyen volt a nagy találkozás, a magyar színésznő a Life.hu-nak mesélt.
„Ez az első ilyen élményem. Csodálatos volt. Egy végtelenül kedves színésznővel találkoztam, meg is beszéltük, hogy randizunk, amíg itt van Magyarországon" – mesélte Csere Ágnes, aki nem volt könnyű helyzetben Rose különös dialektusának megformálásakor.

„Az a dolgom, hogy az ő munkáját magyarra interpretáljam. Amellett, hogy nagyszerű színésznőnek tartom őt, éreztem benne az embert is. Éppen ezért is volt ekkora élmény most vele találkozni" – folytatta a színésznő. Azt is elárulta, hogy Amanda Bellamynak is nagyon tetszett a magyar szinkron, így gratulált Csere Ágnesnek.

Olyan is történt már a színésznővel, hogy saját magát kellett szinkronizálnia. A Magyarországon forgatott Maigret című sorozat egyik epizódjában játszott, amelyet később a Magyar Televízió is megvett. Ekkor saját hangját kölcsönözte saját magának.

A színésznőt lenyűgözte az összefogás, ami összehozta a találkozót, de az is, hogy egy közel 30 évvel ezelőtti munkájuk még mindig ennyi embert lázba hoz.

Tomasevics Zorka, Csere Ágnes, Győry Franciska, Pásztor Erzsi (balról jobbra) Forrás: Margitay Klára/Life.hu

Ukulele, szerelem, nosztalgia


A magyar színészek humoros történetei és a szünet után következtek a Csengetett, Mylord? szereplői. A könnyebb megértést tolmács segítette. Természetesen mindenkit vastaps fogadott, több, rajongók által feltett kérdést is megválaszoltak. Így fény derült arra is, hogy James és Miss Poppy szerelme egyoldalú volt. „Persze, bejött neki James, de csak játszott vele, mint macska az egérrel" – mesélte Susie Brann, aki egyik legendás közös jelentükben Jeffrey Hollanddel ukulelén játssza el az Ain't she sweet című dalt.

A színésznő édesanyja énekes volt, így az éneklés nem esett nehezére, de a siker érdekében ukulele leckéket is vett. Azt hitte ugyanis, hogy az egész dalt kell majd eljátszaniuk, végül csak egy részletre volt szükség. Bár ukulele nélkül, de szombaton újra elénekelték a magyar nézőknek oly kedves dalt. A színpadon a két színész úgy mosolygott egymásra, mint 30 évvel ezelőtt James Twelvetrees és Poppy Meldrum.

Susie Brann elmesélte, hogy amikor a sorozatban Poppy kezét megkérték, majd el is hagyták az esküvő előtt, vele ez a valóságban is megtörtént. Ráadásul pont a születésnapján.

Cissy Poppy akart lenni


„Én eredetileg Poppy szerepére jelentkeztem, de nem kaptam meg" – tette a meglepő kijelentést a Cissy Meldrum karakterét játszó Catherine Rabett. Úgy tűnik, ez mindenkit meglepett, Susie Brannt legalábbis biztosan, hiszen szinte leesett az álla. „Majd felhívtak, és azt mondták, hogy inkább nézek ki úgy, mint egy férfi, így Cissy szerepe az enyém" – folytatta a színésznő, akinek még hosszú haját is le kellett vágnia szerepe kedvéért. Eredetileg parókát csináltattak neki, de rosszul állt, így a vágás mellett döntöttek. „Mikor hazamentem, a gyermekeim könnyekben törtek ki" – nevetett Catherine Rabett.
Jeffrey Holland pedig azt is elárulta a résztvevőknek, hogy a sorozatot eredetileg az 1930-as évekbe képzelték az írók, Jimmy Perry és David Croft, ám a jelmeztervező kijelentette, hogy a húszas években szebbek voltak ruhák. Így kapta meg a sorozat a végleges idejét.

Catherine Rabbet eredetileg Poppy szerepére jelentkezett Forrás: Margitay Klára/Life.hu

Magyarul tanultak a forgatás alatt


„Ez finom lesz" – hangzik a mosogatónő, Mabel legendás mondata. A már elhunyt színésznő, Barbara New által megformált karakter Magyarországon is sokak kedvence volt. Konrád Antal színművész szerint a sorozat sikere abban is rejlik, hogy a nehézségek ellenére az írók „mindenkinek adtak egy cukorkát". Így az örökké mellőzött Mabel is megkapta a maga elégtételét a cselédbálon vagy, amikor Mrs. Lipton esküvője előtt végre ehetett egy jóízűt.

A közönségtalálkozón ülő szereplők elárulták, hogy Barbara New kicsit sem hasonlított karakterére, mint mondták: egy igazi úrinő volt. „Egyszer egy hímzőkeretet kaptam tőle ajándékba, de a mai napig nem fejeztem be a hímzést" – nevetett Susie Brann.

A Mabelt játszó színésznő például imádott Magyarországon nyaralni, a Csengetett, Mylord? forgatása alatt pedig magyarul tanult. A számokat próbálta Cathrine Rabbetnek is megtanítani, sajnos nem sok sikerrel.

Csak, ha fényesre van suvickolva az arcuk


A Csengetett, Mylord? facebookos rajongói csoportban több hölgy is bejegyzést tett közzé, miszerint nyitva hagyja az ablakát és létrát is elhelyez a könnyebb bejutás érdekében, hiszen a cselédlányok szerelmese, Teddy Meldrum már Magyarországon van. Ezt a színpadon a 81 éves Michael Knowles is hallotta, aki a klasszikus mondatával válaszolt: „Fényesre van suvickolva az arcuk?"

Ám a sorozatban még ő is megtalálta álmai asszonyát. Bár arra akarták rábírni, hogy Madge Cartwrightot vegye feleségül, végül a nő szobalányába, Rose-ba szeretett bele. Az őt játszó színésznőnek, Amanda Bellamynak ez volt az első televíziós szerepe. Előtte élt Cipruson és Oroszországban is. Mint mondta, Jimmy Perry és David Croft nagyon sokat segítettek neki, hogy megszokja a forgatás menetét. „Rose csak egy lett volna a sok szobalány közül" – fogalmazott a színésznő. Hozzátette: végül az írók úgy döntöttek, hosszabb távon marad a sorozatban.

A Henry Livingstone-t játszó Perry Benson péntek este mondta le az utazást egy forgatás miatt, ám videoüzenetben köszöntötte a magyar rajongókat. Michael Knowles azt is elárulta, hogy az írókkal már korábban dolgozott együtt a színész, direkt neki írták Henry szerepét. „Olyan gyönyörű arca van, ezt a fiút még használnunk kell" – emlékezett vissza az írók szavaira a nevető Michael Knowles.

A Csengetett, Mylord? színészeit álló vastapssal búcsúztatta az a 800 magyar rajongó, akik 30 év után is nevetnek azon, amikor Henry kap egy fülest, vagy amikor Mabel megint nem kap mást, csak egy kis hideg rizspudingot. És együtt énekelhették velük a brit himnuszt, a God save the King!-et, ahogyan egykor a Meldrum-ház tagjai és a személyzet a tábortűz körül.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy néztek ki a szereplők most, lapozd végig galériánkat!

Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Forrás: BBC One, Margitay Klára/Life.hu
1 / 5
Íme, a világ első állatos cirkusza élő állatok nélkülhttp://www.life.hu/kult/20180922-ime-a-vilag-elso-allatos-cirkusza-elo-allatok-nelkul-roncalli-cirkusz.htmlA német a Roncalli Cirkusz 1976-os fennállása óta állatos cirkuszként működik. Most a világon elsőként olyant újítottak, amitől mindenkinek leesik az álla! Kult--Nemes Jeles László nem szívesen mutatná meg legelső filmes próbálkozásáthttp://www.life.hu/kult/20180923-nemes-jeles-laszlo-oscardijas-rendezo-nem-szivesen-mutatna-meg-legelso-filmes-probalkozasat.htmlMindössze tizenhárom éves volt az Oscar-díjas rendező, amikor belekóstolt a filmkészítésbe, azonban ezeket a próbálkozásait nem szívesen mutatná meg a nagyvilágnak.KultOrigoMeghalt Kiss Péntek József, a Jókai Színház egykori igazgatójahttp://www.life.hu/kult/20180922-meghalt-kiss-pentek-jozsef-a-jokai-szinhaz-egykori-igazgatoja.htmlHatvanhat éves korában elhunyt Kiss Péntek József, a komáromi Jókai Színház egykori igazgatója - írja a Paraméter.Kult--Az olvasó Ganxsta Zolee-ról posztolt képet Paulo Coelhohttp://www.life.hu/kult/20180921-az-olvaso-ganxsta-zoleerol-posztolt-kepet-paulo-coelho.htmlOlvasásra adta a fejét az ország fenegyereke, Ganxsta Zolee. Paulo Coelho új könyvét olvassa, a szerző pedig meg is osztotta saját közösségi oldalán. Kult--Kulisszatitkok Terence Hill budapesti látogatásárólhttp://www.life.hu/kult/20180921-kulisszatitkok-terence-hill-budapesti-latogatasarol.htmlKicsit botrányosabbra sikeredett Terence Hill budapesti látogatása, mint ahogy azt rajongók zöme várta. Mint ismeretes, Mario Girotti napokkal ezelőtt azért érkezett Budapestre, hogy itt is a legújabb filmjét promózza. A 79 éves színész csütörtöki programja eredetileg egy vörösszőnyeges bevonulással, köszöntővel és később a BOK csarnokban szervezett közönségtalálkozóval volt meghirdetve, amihez fotózkodást és autogramosztást is ígértek a szervezők. Ebből a közönségtalálkozó valóban megtörtént, hiszen a közönség láthatta, hallhatta a színpadon Terence Hillt, de a sokadjára elmesélt sztorija után (ami a Bud Spencerrel történt első találkozót eleveníti fel), a testőrök levitték a színpadról és már be is ült a lesötétített autóba. Az este korábbi történései a Life.hu videóján. Kult--Így készül a teniszlabda: döbbenetes videóhttp://www.life.hu/kult/20180919-igy-keszul-a-teniszlabda-a-us-open-teniszbajnoksagra.htmlTudtad, hogyan készül a teniszlabad? És a chips, amit esténként a tévé előtt majszolsz el? Hogyan készülnek a ma oly divatos fehérjeporok és a gumicukor? Ha mindez téged is érdekel, most figyelj! KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.