Párhuzamos életek – Döbbenetes különbségek Észak- és Dél-Korea között: fotók

Dél-Korea különbségek Ázsia Észak-Korea Korea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ázsiai ország 73 éve szakadt ketté, Észak- és Dél-Koreára. Ez több mint egy emberöltő, mely idő alatt igencsak eltávolodott egymástól a két ország. A különbségeket legjobban a két főváros mutatja: a déli Szöul modern képe és fejlett infrastruktúrája áll szemben az északi Phenjannal, mely hozzá képest mintha megrekedt volna az időben.

Az Észak- és Dél-Korea között lévő feszült konfliktus helyzet a II. világháború hozománya. Mivel Japán a vesztes oldalon állt, így a háború befejezésekor elvesztette befolyását Korea felett. Az északi régiót a Szovjetunió, a délit pedig a nyugati hatalmak vonták a befolyásuk alá. Észak-Koreában kommunista diktatúra jött létre, erős hadsereggel, Dél-Koreában demokratikus rendszer született, szomszédjánál jóval gyengébb katonasággal. A két ország újraegyesülését mindketten szerették volna elérni, de a rendszereik különbsége ezt meggátolta – mivel egyik sem engedett a sajátjából.

Négy évvel később, 1949-ben kivonultak a külső erők, így a kapcsolat feszültségét már nem tartotta vissza semmi, a hidegháború pedig véres összecsapásokban teljesedett ki.

Egy idős nő guggol a lebombázott háza romjai fölött Forrás: AFP

A három évig tartó (1950-1953) koreai háború közel 3 millió, főként civil halálos áldozattal járt, ami még tragikusabb annak fényében, hogy ebből két éven át próbáltak békét kötni egymással.

Hivatalosan a két ország továbbra is hadban áll egymással, mivel békeszerződést azóta sem sikerült aláírniuk. Erre azonban még idén sor kerülhet; három egyeztető tárgyalást tudhat maga mögött Mun Dzsein dél-koreai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető.

Ed Jones fotós jóvoltából, most betekinthetünk a két ország életébe, egy összehasonlító jellegű fotósorozat révén.

Kattints a képre, és nézd végig galériánkat:

Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Forrás: AFP/Ed Jones
1 / 13
Őrületes képeken elevenedik meg egyszerre a múlt, a jelen és a jövő: fotókhttp://www.life.hu/kult/20180924-lenyugozo-kepeken-elevenedik-meg-egyszerre-a-mult-a-jelen-es-a-jovo-fotok.htmlVan egy fotós, akinek munkáit a humor épp úgy átszövi, mint a fájdalmas irónia. Képeire messze sem elegendő csupán ránézni, látni kell őket. A most következők java része a „múlt, jelen, jövő" hármasát érzékelteti egyetlen fotón, olyan döbbenetes erővel, hogy elsőre minden részlet fel sem fogható KultOrigo4 embertelen kivégzési és kínzási módszer a történelemből (18+)http://www.life.hu/kult/20180511-4-brutalis-kivegzesi-es-kinzasi-modszer.htmlAz ember az egyik legkegyetlenebb állatfaj. Mi is bizonyíthatná ezt jobban, mint az a fajta kreativitás, amit egy-egy kínzási módszerbe fektetünk. Volt, hogy egyszerűen csak az elítélt halálának elnyújtására, szenvedései megsokszorozásra szolgáltak, de kínvallatás alatt is számtalan ilyen módszert és eszközt vetettek be. A legtöbb esetben ezek olyan brutálisak voltak, hogy a szerencsétlenek bármit aláírtak, csak hogy véget érjenek gyötrelmeik. A következő listát elnézve ezen cseppet sem lehet csodálkozni. KultOrigo5 furcsa és érthetetlen világrekordhttp://www.life.hu/kult/20180425-5-furcsa-es-erthetetlen-vilagrekord-guinness-rekord.htmlRekordot dönteni mindig jó érzés. Elsőként meg kell találni azt, amiben kimagasló teljesítményre tehetünk szert, ezáltal képessé válhatunk az adott területen felállítani, megdönteni egy rekordot. Kult--Ritka fotók és történetek II. Erzsébet brit királynő életéből: fotókhttp://www.life.hu/kult/20180209-ritka-fotok-es-tortenetek-ii-erzsebet-brit-kiralyno.htmlA brit királyi család élete nem csak az angolokat, de egész Európát, sőt a világot is lázban tartja. Most összegyűjtöttünk érdekes fotókat és történeteket, melyek főszereplője II. Erzsébet. Ki is ő valójában? Erre keressük a választ. KultOrigoAbszurd és döbbenetes dolgok, melyek a közelmúltban még normálisnak számítottakhttp://www.life.hu/kult/20180228-abszurd-es-dobbenetes-dolgok-melyek-a-kozelmultban-normalisnak-szamitottak.htmlNem kell évszázadokat visszamennünk ahhoz, hogy mai szemmel képtelen dolgokat láthassunk. A következőkben furcsa, sőt abszurd reklámokat, termékeket, eseményeket fogunk megmutatni, melyek a maguk korában teljesen normálisnak számítottak. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy a mi korunkból 100-200 év múlva, mi lesz majd hasonlóan érthetetlen a jövő nemzedékének. Kult--Megrázó filmek, melyek alapjai megtörtént eseményeken nyugszanak (18+)http://www.life.hu/kult/20180124-krimi-es-horror-filmek-melyek-igaz-tortenet-alapjan-keszultek.htmlA drámák, krimik, thrillerek és horrorok esetében kifejezetten megnyugtató érzést ad, hogy tudjuk, csak kitalált történetet látunk. A borzongást megtöri, a miatta érzett fájdalom édessé válik. Sok esetben azonban a való életből merítettek ihletet a forgatókönyvírók. Most olyan filmeket mutatunk be, melyek valós eseményeket dolgoznak fel úgy, hogy természetesen élnek a művészi szabadság adta lehetőségekkel is. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.