Lilában a temetőben - A gyász színe más kultúrákban

Miért épp a fekete?

A legsötétebb „szín" számtalan dolog szimbolikája: az éjszakáé, amelyben vadállatok lesnek ránk, a bizonytalanságé és félelemé, ami a látás – azaz az ember legerősebb érzékszervének – elvesztéséből fakad. Tehát a feketéhez számtalan negatív jelentéssel bíró érzést tudunk kapcsolni, így pedig nincs azon min csodálkozni, hogy ez vált a bánat, az alvilág színévé is. Sok helyen – például afrikai népcsoportok esetén – azonban az éjszaka felfrissülést, a tűző nap előli menedéket jelenti, vagyis pozitív érzésekkel társítják.

Színek kavalkádja

A fehéret a tisztasággal, ártatlansággal, világossággal és a reménnyel kapcsoljuk össze, épp ezért hathat furcsának, hogy például Japánban, Kínában, India egyes részein és több afrikai törzsben is a fehér a gyász színe. Ám ez tőlünk, európaiaktól nem is áll olyan távol, mint hinnénk. A spártai, valamint a középkorig a spanyol, francia és angol nők mind fehérbe öltöztek a gyász időszakában.

A gyász színe tehát a keresztény Európában sem volt mindig kizárólag a fekete. A régi uralkodók ugyanis lila ruhát öltöttek magukra, ha egy szerettük meghalt, amely az egyik legdrágább kelme volt. Ez egyébként Thaiföldön a mai napig az özvegyek színe.

A Déli-tenger szigetein élők fekete-fehér csíkos ruhával tisztelegnek elhunyt szerettük előtt, amely színkombináció jelentése a bánaton kívül a remény is. Azt is mondhatnánk tehát, hogy ahány ország, annyi színkombináció létezik a gyász kifejezésére: Burmában és Egyiptomban ez a sárga, Iránban, Szíriában, Koreában és Örményországban a mennyországot szimbolizáló kék, Etiópiában a földdel egyenlő szürkésbarna, míg Dél-Afrikában a piros.

Látszik tehát, hogy kultúránként és koronként is igen változatos a gyász külső megjelenítése, de hidd el, nem a ruhád színe határozza meg, hogy mit érzel belül. A hiányérzetet és a fájdalmat nem lehet színekben mérni.