5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod novemberben

film sorozat tévé mozi November premier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rovatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket szerintünk mindenképpen érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát november legjobban ajánlott filmjei és sorozatai!

Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) hazai mozis premier: november 1.

A Queen együttes legendás énekesének, Freddy Mercurynak élettörténete a Zanzibár szigetén töltött gyerekkorral, a szupersztárságig jutó karrierrel és egy szörnyű betegség miatt az egész világot megdöbbentő véggel valóban filmre kívánkozik, pláne azokkal a szenzációs dalokkal együtt, amiket évtizedek óta dúdol mindenki Magyarországon is. És noha a Bohém rapszódia elkészítése nem volt zökkenőktől mentes (például egy rendezőcserével a forgatás felénél), a végeredmény pont akkora siker lett, mint ahogy azt a téma ígérte. A főszerepben Rami Malek (Mr. Robot, Pillangó) pedig elképesztő átalakulást produkál.

Egy nagyon angolos botrány (A Very English Scandal) hazai televíziós premier: november 2. (HBO)

Az a bizonyos nagyon angolos botrány a hatvanas-hetvenes évek egyik ismert brit politikusa kapcsán robbant ki, akit megvádoltak azzal, hogy megpróbálta eltetetni láb alól a korábban hosszú időn át eltitkolt meleg szeretőjét. A valós eseményekből készült háromrészes miniszéria alkotói a legjobbak közül kerültek ki: a rendezői székbe Stephen Frears (Veszedelmes viszonyok, A királynő) ült, a főszerepekben pedig Ben Whishaw-t és a korábbi filmjeihez képest most valami nagyon mást mutatva a remek Hugh Grantet láthatjuk.

Egy nap hazai mozis premier: november 8.

Egyetlen nap egy háromgyerekes családanya életében: ez elevenedik meg ebben a filmben a mozivásznon, és noha ez elsőre talán nem hangzik annyira különlegesnek, a gyakorló családanyák pontosan tudják, hogy legalább annyi izgalom szorulhat belé, mint a legfeszültebb thrillerekbe. A többiek pedig majd ennek a filmnek a megnézése után tudják meg! Az Egy nap folytatja az idén ősszel sorban érkező kiváló magyar filmek sorát, legfőképp két Zsófia: a rendező Szilágyi Zsófia és a főszereplő Szamosi Zsófia együttműködésének köszönhetően.

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald) hazai mozis premier: november 15.

Minden idők egyik legsikeresebb regény- és filmszériája azután is folytatódik, hogy véget ért: Harry Potter ugyan már végleg (?) elhagyta a mozivásznat, de az egykori iskolai tankönyve a legendás állatokról új filmeket ihletett. Ebből a szériából kapjuk meg most a második részt, ismét a bolondos lényvadászt alakító Eddie Redmayne-nel a középpontban, de ezúttal Johnny Depp jelentős főgonoszkodásával,és Jude Law-val a fiatal Dumbledore szerepében.

A ház, amit Jack épített (The House that Jack Built) hazai mozis premier: november 29.

Cikkünk írásának pillanatában még nem tudjuk, mennyire kiemelkedő film Lars von Trier új rendezése (a külföldi kritikák alapján nagyon), de az biztos, hogy különleges darab, amire nem lehet majd nem odafigyelni. A nézőket előszeretettel sokkoló dán rendező ezúttal egy sorozatgyilkosról forgatott filmet, mégpedig olyan életszerűt, hogy a vetítésein rendszeresen otthagyják páran közben a termet felháborodásukban vagy rosszullétükben. A hatásosság tehát garantált, reméljük, nem öncélúan!

Bestiális gyerekgyilkosság: kegyetlenül megkínozta kisfiát egy nevelőapahttp://www.life.hu/kult/20181108-konyicsak-sandor-megkinozta-es-megolte-nevelt-fiat.html81 évvel ezelőtt, 1937 októberében brutális gyerekgyilkosság kavarta fel az indulatokat Magyarországon. Egy 26 éves alsódabasi gazda agyonverte 3 éves beteg unokaöccsét, de előtte meg is kínozta a kisfiút. A történetet kiemelt ügyként kezelték a sajtóban. Nem volt olyan országos napilap, amelyik ne cikkezett volna róla hónapokon keresztül. A kor sztár bűnügyi tudósítói igyekeztek részletesen feltárni a gyilkosság éjszakájának eseményeit, aztán a tárgyalásról is írtak, ahol kiderült, hogy a férfi nem vállalja a tettét, a feleségére mutogat. KultOrigoMeggyilkoltak egy gazdag, félvilági nőt a Teréz körúton: Leirer Amália történetehttp://www.life.hu/kult/20181010-leirer-amalia-gyilkossaganak-tortenete.htmlBrutálisan végeztek egy fiatal nővel 1924. december 22-én. Oszladozó testére két hónappal később találtak rá a lakásában. A hasán, nyakán és a mellén szúrt sebeket, a fején pedig egy hatalmas vágást láttak a detektívek. Akkoriban mindenki azt találgatta, ki ölhette meg Leirer Amáliát. Ez a híres Teréz körúti gyilkosság története. KultOrigo50 éves lett a hollywoodi sármőr: Hugh Jackman legemlékezetesebb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20181012-hugh-jackman-otven-eves.htmlAngolok a szülei, de ő már Ausztráliában született, és onnan indulva futott be Hollywoodban, ahol már közel két évtizede kirobbanthatatlan az élvonalból, akár macsó akciókról, akár énekes-táncos-romantikus szerepekről van szó. Hugh Jackman ma ünnepli a félszázadik születésnapját, ez alkalomból pedig összegyűjtöttük a leghíresebb alakításait. KultOrigoRichter Anna-gyilkosság: Elvágták a kislány torkát a Czuczor utcábanhttp://www.life.hu/kult/20181018-richter-annagyilkossag.html1913. február 17-én meggyilkoltak egy gyereket a mai Fővám térhez közel. A gyilkos elvágta a nyakát és kirabolta a lakást. Amikor kiderült ki tette, a tömeg puszta kézzel akart végezni vele, de a nyomozók megmentették a lincselőktől és bíróság elé állították. Mindenki arra számított, hogy felakasztják. A 100 évvel ezelőtti hírekben olvasható kiemelt ügy, a Richter Anna-gyilkosság az egész országot megrázta. KultOrigoVan recept a testi elhidegülés visszafordítására?http://www.life.hu/kult/20181018-nyitva-cimu-film-kapcsan-a-testi-elhidegelesrol-beszelgettunk-a-szereplokkel.htmlÓhatatlan, hogy még a legjobb házasságban is kihűl a hitvesi ágy? Elkerülhetetlen, hogy két ember, akik szeretik egymást, a hosszú évek alatt elhidegüljenek egymástól? A megcsalás előbb-utóbb felüti a fejét egy kapcsolatban? KultOrigoSzerelem első vérig, Moszkva tér, RLSM: ezek minden idők legjobb magyar tinifilmjeihttp://www.life.hu/kult/20181010-minden-idok-legjobb-magyar-tinifilmjei.htmlMár mozikban a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című új magyar film, ami az internetes zaklatás és a tinédzserkori szívzűrök témájából kanyarít egy egészen emlékezetes és különleges mozit – és amelynek kapcsán listára gyűjtöttük a legnevesebb hazai elődöket. KultOrigo



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.